Százhatvanmillió forintot értek a szomszéd szemeteszsákjából előkerült Star Wars-játékok

2020. november 6. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szomszéd által hátrahagyott szemeteszsákokban talált értékes Star Wars-játékokat egy brit házaspár. A relikviákat később elárverezték, 400 ezer fontot (160 millió forintot) kaptak értük, írta az MTI.

A közép-angliai Stourbridge-ben élő házaspár nem tudta, hogy milyen kincs hullott az ölébe, amikor kibontotta a szomszéd által számukra a garázsban hagyott zsákokat. A fiuk azonban nyomban felhívott egy árverési házat, amely le is csapott a több évtized alatt felhalmozott, még eredeti csomagolással bíró relikviákra – írta meg a Times.

„A tárolás miatt sok tárgy kissé nyirkos volt, de ennek ellenére is ez volt a legjobb Star Wars-gyűjtemény, amelyet valaha láttam” – mondta Chris Aston, az Aston's aukciósház vezetője. A világ minden tájáról voltak érdeklődők, úgyhogy biztos volt benne, hogy jó árat kapnak a gyűjteményért.

A gyűjtemény legértékesebb darabja a galaktikus birodalom flottájának parancsnoki figurája volt, 32 500 fontot ért. Nem véletlenül csak két ismert darab van belőle.

A szintén saját csomagolásában eltett Jawa-figura – tíz létező ismert darabból az egyik – 27 280 fontot (11 millió forintot) ért egy vásárlónak.

A jedi visszatér című Star Wars-epizód nyolc figurából álló szettje a nyolcvanas években egyenként 1,59 fontba (640 forintba) került, most azonban 1400 fontért (558 ezer forintért) ment el.

A Star Wars-relikviák általában jó üzletnek bizonyulnak az árveréseken. 2015-ben egy Luke Skywalker-baba, amely 1978-ban gyerekjátékként került piacra, 25 ezer dollárért (7,6 millió forintért) kelt el a Sotheby's és az eBay által szervezett árverésen.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!