Világi Máté
Világi Máté

RSS

Természetesen idén is lesz Reszkessetek, betörők! a tévében

A három nap alatt a teljes trilógiát leadják, minden este ugyanabban a sávban.

Tátogással vádolják az „ázsiai Beatles”-t, a rendőrség is nyomoz

Egy vlogger szerint túl tökéletesen adtak elő néhány dalt, tehát tuti playbacket használtak, ezt pedig a törvény is tiltja Kínában.

Megakadt a vonat- és légi közlekedés Németországban a hó és fagy miatt

A hirtelen jött fagyos eső és hó miatt több járatot töröltek, ami pedig elindul, valószínűleg késik.

A II. kerületre hagyta a házát, az önkormányzat bölcsődét alakít ki benne

A lakó csak annyit kért, hogy töltsék meg az épületet gyerekzsivajjal.

Meghalt Máté István, a Mentés Másként Alapítvány elnöke

A szülei szerint Horvátországban, balesetben halt meg.

Megalakult az állami beruházásokat tárgyaló tanács, Lázár vezeti és a fővárosi önkormányzat is tagja

A szervezet feladata, hogy előkészítse az állami építési beruházások típusonkénti tervezési és építési folyamatait, egyház is van a tagok között.

Klicsko: Zelenszkij megfizet a hibáiért, de a háború végéig ki kell tartanunk mellette

Lengyelország szerint Oroszország három év múlva megtámadja a NATO-t. Hírösszefoglalónk a keddi orosz–ukrán eseményekről.

Lázárnak csak egy szavába került, máris lett havibérlet a múlt héten indított...

Belátta, hogy azoknak, akik mindennap ingáznak, sok a 2350 forintos jegy.

Orbán: Bár elsőre jól mértük fel Ursula von der Leyent, utólag lett Soros embere

A miniszterelnök szerint a bizottság elnöke Jean-Claude Junckerhez képest óriás volt, de az elmúlt négy évben feladta az álláspontját.

Megjelent a 75 milliárd forintos pályázati keret napelemek és akkuk telepítésére

A Napenergia Plusz Programban a telepítés költségének kétharmadára, legfeljebb 5 millió forintra pályázhatnak a háztartások.

Kövess minket Facebookon is!