El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be! Támogatás! Elrejtés
Jelentkezz be! Támogatás! Elrejtés
2025. 03. 29., szombat
Auguszta
Első fokon az önkormányzat nyert a református egyház ellen a hódmezővásárhelyi zárcserés ügyben
2024. november 27. – 12:32 - Móra Ferenc Sándor
Az önkormányzat szerint az egyházi iskola jogtalanul próbált elfoglalni az épületben több helyiséget, a reformátusok szerint jogosan használták volna oktatásra ezeket.
Bárki is nyer az igazgatói pályázaton, nagyon nehéz helyzetben veszi át az orosházi kórház vezetését
2024. november 25. – 03:56 - Móra Ferenc Sándor
Akadozik a szakorvosi ellátás a 25 ezer lakosú békési városban. A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben minden őszi hónapban legalább tízféle szakrendelés szünetelt hosszabb-rövidebb ideig.
Szegeden drágább lesz a bérlakás, a bölcsőde és a nagy cégeknek a vállalkozás
2024. november 22. – 14:20 - Móra Ferenc Sándor
Növelni kellett az önkormányzat bevételeit, mert a kormány egyre több pénzt von el a várostól, és az infláció is növekedett.
Láttam olyan víztározót, amiben egy deci víz sem volt
2024. november 17. – 15:38 - Móra Ferenc Sándor
Semmiből semmibe vezető csatornák, súlyos talajpusztulás, átalakuló tanyavilág. Az utóbbi húsz évben az európai uniós források elköltése sem tudott érdemben és átfogóan javítani a Duna–Tisza közi...
Lázár újra megígérte, lesz harmadik Tisza-híd Szegeden
2024. november 15. – 15:26 - Móra Ferenc Sándor
A miniszter szerint biztosan lesz elég pénz a BYD-gyárhoz szükséges állami beruházásokra. A városi közlekedés, de még a szennyvíz- és az ivóvízhálózat fejlesztésére is ígéretet tett, miután tárgyalt...
Potyognak a csontvázak Orosházán, ahol a régi városvezetés félmilliárdos hiányt hagyott maga után
2024. november 15. – 04:00 - Móra Ferenc Sándor
De fény derült tízmilliós jutalmakra is. Közben az új testület három ülés alatt sem volt képes alpolgármestert választani és bizottságokat felállítani, mert a két politikai oldal nem tud megegyezni.
Aki ma polgármesterként terveket készít, az a felelőtlen
2024. november 7. – 03:54 - Móra Ferenc Sándor
A kormány szerint pont a kisebbek érdekében vonnak el iparűzési adót a településektől, de a Szegedi járásban a polgármesterek egy részének nem tetszik a Versenyképes Járások Programja. „Az egész...
A szegedi Wesley-ben minden úgy van, hogy várja vissza a gyerekeket, akik 38 iskolába szóródtak szét
2024. október 27. – 12:57 - Móra Ferenc Sándor
A folyosón a szekrényben maradt néhány gyerek váltócipője, és a tanárok sem vitték el még minden személyes holmijukat a tanév elején bezáratott szegedi Wesley iskolából. A Szegedi Törvényszék...
Valóban nonszensz, ha Győrnek csak egy alpolgármestere lesz?
Szegednek három alpolgármestere van, a pécsi városvezető szintén háromra tehet javaslatot, Győrben Pintér Bence az új szmsz miatt jelenleg csak egy, félállású helyettessel számolhat. Közben van...
Szeged közel 12 milliárd forintért adott el egy területet a BYD-gyárnak
2024. október 18. – 10:28 - Móra Ferenc Sándor
Az önkormányzat 161 hektár területet adott át a kínai befektetőnek, felgyorsulhat az építkezés, de a befolyó összeg nem lesz mind a városé.