Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

Tízmillió menekült, több tízezer halott, dermesztő közöny
Bő húsz éve, amikor George és Amal Clooney lobbizott a békéért, az egész világ megismerhette Dárfúr nevét. Most két rivális katonai frakció belháborújában ismétlődhet meg a szörnyű népirtás, éhínség...
Még ki se tört az igazi nyár, de már elevenen fő meg a Föld északi féltekéje
Rengeteg áldozatot követeltek a hőhullámok Indiától Szaúd-Arábián át Görögországig. Amerikát hőkupola tartja forrón, Európába afrikai levegő szállít 40 fok körüli hőmérsékleteket, és a java még csak...
12 éves zsidó kislányt erőszakoltak meg Franciaországban
Emmanuel Macron elnök az iskolákban kezdené az antiszemitizmus elleni harcot.
Döntött a Kúria, Budapest csak év végéig szedhet útdíjat a teherautók után
A behajtási díjról szóló fővárosi rendeletet megsemmisítette a bíróság, a fővárosnak ősszel kell újat alkotnia, vagy 2025-től ingyen bejöhetnek a teherkocsik.
Az út szélén hagyták meghalni Olaszországban a csonkolt karú napszámost
Satnam Singh végtagjait egy erőgép roncsolta, munkaadója elvitte hazáig, majd kitette, és az út szélén hagyta haldokolni.
Rögtön három éremmel nyitottak a vívó-Eb-n a magyarok
Pusztai Liza kardban, Siklósi Gergely és Andrásfi Tibor párbajtőrben hozott el érmeket Baselből.
Nobel-díjas kutatókkal nemzetközi mRNS-konferencia lesz Szegeden
Karikó Katalin jelentette be az eseményt, amin Nobel-díjas kollégája, Drew Weissman is részt vesz.
Kiterjesztették a brutális hőség miatti vörös kódot
A szociális intézményeknek még jobban és még több vármegyében kell odafigyelniük a hajléktalanokra és rászorulókra.
Ezt a hiúzfajt bizony megmentették
Az ezredfordulón még csak 62 ibériai hiúz rótta a spanyol-portugál macchiákat, most már a sokszorosa.
Alig van szakember, alig van művesekezelés a Szent Margit Kórházban
A betegek jelentős részét a Péterfy Kórházba irányították át.
Kövess minket Facebookon is!