Krász Zsombor
Fellebbeztek a természetvédők a budapesti repülőtér új környezetvédelmi engedélye ellen
A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kormányhivatali határozat több ponton szakmailag hiányos, és a jogszerűsége is vitatható.
Utolsó miniszteri munkanapján kérte csak a leköszönő kormány a fővárosi parkolási ügy...
Fürst Györgynek több mint hat évre kellett volna börtönbe vonulnia, de ő helyette elmenekült az országból.
Életfogytiglant kér az ügyészség a volt katonára, aki halálra késelte korábbi barátnőjét
A férfi a nő tartózkodási helyére ment, ott azonban összevesztek. A férfi a volt barátnője nagybátyját is megsebesítette.
Feltörték Barack Obama elnöki Instagram-fiókját
Egy képet, és több arab betűs szöveget is kiraktak a 2,4 millió követővel rendelkező oldalra.
Tárgyalásokat kezd a Liverpool Andoni Iraolával a vezetőedzői poszt betöltéséről
A 43 éves Iraola áprilisban jelentette be, hogy ott hagyja a Bournemouth csapatát, azóta több klub is érdeklődött iránta.
1,36 milliárd forintot vesz ki bányászcégeiből Orbán Viktor apja
Orbán Győző mindkét bányászati cége, a Dolomit és a Gánt Kő is pluszban zárta a tavalyi évet. Igaz, mindkét cégnél volt egy kisebb visszaesés a bevételekben.
Honlapja sincsen, mégis 355 millió forintnyi nyereséget termelt tavaly Szijjártó Péter feleségének...
Szijjártó-Nagy Szilvia úgy döntött, ki is veszi az Interior Design Kft.-ből az összeget.
Űrlényként állítják be az illegális bevándorlókat az amerikai kormány új oldalán
„Köztünk járnak” – írják az oldalon, ami valós időben mutatja be az ICE által végrehajtott őrizetbe vételeket.
Egy másik súlyos gondja is van Iránnak a háború mellett
Az elmúlt években akkora szárazság volt az országban, hogy már az is felmerült, hogy odébb költöztessék a tízmillió lakosú Teheránt. A háború pedig csak tovább rontott a helyzeten.
A rollerről leesve ütötte be a fejét egy férfi a Puskás Arénánál a BL-döntő másnapján, kórházba...
A férfi a kórházban tért magához súlyos sérülésekkel.







