Iván-Nagy Szilvia
Iván-Nagy Szilvia

RSS

„A hibáztatás teljesen természetes, mi magunk is ezt tesszük” – írta annak a XX. kerületi...

Az igazgató azt kérte, hogy a harmadikos Ricsi emlékét „ne övezze feszültség és indulatok, ne bántsuk most egymást a gyászunkban”.

Két különböző holland településen bujkáló magyar bűnözőket kerítettek elő a rendőrök

F. Rita a top 50-es körözöttek listájára is felkerült.

Mundruczó Kornél szerint minden oldalon nagyon sok igazság van, empátia kellene a közeledéshez

A Berlinben élő rendezőt elszomorítja, hogy hiába vannak jófajta ideológiák az ellenzéknél, mégsem tudnak mit kezdeni velük.

Iskolák tucatjaiban indított komplex ellenőrzéseket az Oktatási Hivatal

A legtöbb esetben azért indult ellenőrzés, mert a tanulók lemorzsolódásának mértéke magasabb volt a megyei vagy az országos átlagnál.

Végzett az amerikai parti őrség az összeroppant Titan roncsainak kiemelésével

Az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.

Hatalmas tűz volt a londoni Luton repülőtér parkolóházában, szerda délig nem járnak a gépek

A parkolóház a tűz miatt részben összeomlott. A törlés a hajnali Budapestről induló járatot is érinti.

Őrizetbe vették a XX. kerületi általános iskolánál halálos balesetet okozó teherautó-sofőrt

Halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják a sofőrt, aki feldöntött egy kő kerítést. Ez rádőlt egy kisfiúra, aki meghalt.

Nem rendeltek el tanítási szünetet, pszichológus segíti a gyerekeket az iskolában, amely előtt...

Az igazgató a Telexnek azt mondta, természetesen bárkit hazaengednek, ha a szülő azt kéri.

Valóban megszúrtam a sértetteket – részben beismerő vallomást tett az újbudai rendőrgyilkosság...

Sz. Szilárd, az újbudai rendőrgyilkosság vádlottja kedden a Fővárosi Törvényszéken tett részben beismerő vallomást.

Meghalt egy gyerek egy pesterzsébeti iskola előtt, miután egy teherautó kidöntött egy kőkerítést

A baleset a Mártírok útján történt, a teherautó egy iskola udvaráról parkolt ki.

Kövess minket Facebookon is!