Iván-Nagy Szilvia
Három gyerek is meghalt a Bükkábránynál történt autóbalesetben
A vétkes autóban ülő két felnőtt is életét vesztette szombaton. A vétlen autóban ülő két felnőttet kórházba szállították.
Landolás után füstölni kezdett egy teherszállító Boeing fékje a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Személyi sérülés nem történt, a gépet vizsgálják.
Fa dőlt a felsővezetékre, megborult a dél-balatoni vonatok közlekedése
Emiatt a dél-balatoni vonalon, illetve a Fenyves expresszeknél változásokra, pótlóbuszos átszállásra és hosszabb eljutási időre kell számítani.
Már reggel nyolckor harminc fok környékén mozgott a hőmérséklet
Volt, ahol csak 26 fok volt, máshol 32.
A Tisza-kormány egyik államtitkára meglepődött, hogy hogy hívják
Kálnoki Kis Attiláról van szó, akit ért egy „kiss” meglepetés.
Várják a kormánytól a pénzt a benzinkutak, a pénteki bezárások után még jöhetnek korlátozások
Egy április elsejei, még az előző kormány kereskedelemért felelős államtitkárától érkező levélről is beszámolt az RTL Híradó.
A Ruminik írója, Berg Judit irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkár lesz
Az előadóművészetekért felelős helyettes államtitkári pozíciót Sipos Imre tölti majd be. Popa Gergely helyettes államtitkárként képviseli majd a zeneművészet területét.
Fémdarabok miatt hívott vissza Nutella Muffin-termékeket a Ferrero
A visszahívás Belgiumot, Németországot, Olaszországot, Romániát, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot is érinti.
Hegedűs Zsolt: Szeptembertől indulhat a kórházi fertőzéseket mérő és publikáló rendszer
Az egészségügyi miniszter erről az Uzsoki utcai kórház bejárásakor beszélt.
Navracsics Tibor a 100 leggazdagabb magyar ember listáját emlegette, szerinte lenne kiknek...
A volt területfejlesztési miniszter ismét felszólalt a fideszes médiában zajló tömeges elbocsátásokat elszenvedőkért.









