Hajdu Miklós

Hajdu Miklós

Olcsóbb üzemanyagot szeretne a kormány, mégis adót emel, pedig nem lenne muszáj
A 41 forintos drágulást okozó jövedékiadó-emelést a kormány és a Mol az EU-ra fogja, pedig az előírásoknak adóemelés nélkül is meg lehetne felelni.
Nehéz elérni Szijjártó akkumulátoros célját, de nem ez vele a baj
Kétséges a külügyminiszter által közeljövőbeli tényként közölt világszintű második helyezés elérése, de valószínűleg jobban is járunk, ha nem jön össze.
Nagy mértékben romlik az erdők állapota, a magyar erdők alig negyede egészséges
Az erdőtüzek mellett a fák egészségének romlása is tizedeli az erdős területeket Európában.
Több millió bevándorló érkezett tavaly az OECD-országokba, 40 százalékukat azonos ok motiválta a...
A vándorlás fokozódását az erősödő bevándorlásellenes politikai hangok ellenére a fogadó országokban jellemző tendenciák is erősítik.
A nyugati országok tiltólistáin szerepel, nálunk az Orbán-rendszer csúcscégével kezd együttműködni...
A kínai Huawei és a 4iG együttműködésről szóló szándéknyilatkozata az amerikai kormányt is aggasztja.
Hollandiában arányosan húszszor annyi az óvóférfi, mint Magyarországon
Más országokban viszont tudatosan tesznek a férfi pedagógusok arányának növeléséért.
Így húzott el mellettünk Románia az utóbbi tíz évben
Már a legismertebb fejlettségi mutatóban is megelőzte Románia Magyarországot, de az utóbbi tíz év folyamatainak tükrében ez egyáltalán nem meglepetés.
Az elektromos autók gyártói után a vásárlók is kapnak némi támogatást a kormánytól
Nem előzmények nélküli a napokban bejelentett villanyautó-vásárlási támogatás, és különösebben nem is bőkezű.
Most már egyedüliként Mészáros Lőrinc rendelkezik a közmédia hirdetései felett
Vélhetően Vida József háttérbe vonulásának újabb fejezete következett el.
A 350-400 ezres minimálbér közép-európai helyben járásra lehet elég a következő években
Soknak tűnhet első ránézésre a 2027-re megcélzott minimálbér, de az eddigi magyarországi trendek és a nemzetközi példák tükrében egyáltalán nem az.
Kövess minket Facebookon is!