A bringaút, ami egy régi vasútvonal helyén tekereg, és amin 3 ország 3 legmagasabb csúcsára is eljuthatunk

Az útvonal kiindulópontja az észak-luxemburgi kis település, Troisvierges. Ide Luxembourg városából, vonattal érkeztünk, de a sűrű kerékpárút-hálózat miatt akár el is tekerhettünk volna ide is. Ez a vasúti fővonal a belgiumi Liège felé folytatódik. A Vennbahn vasút ebből ágazott ki Troisvierges-nél és tartott a németországi Aachenbe az Ardenneken és az Eifel-hegységen keresztül. Nevét egy kisebb tájegység, a Hohes Venn (magas mocsár) után kapta.

A vasutat még a németek építették a 19. század végén, amikor a nyomvonal túlnyomó része még Németországhoz tartozott, egy néhány kilométeres szakasz pedig Luxemburgé volt. Főként teherszállításra használták, a térségben fuvaroztak rajta vasércet és acélt. Az első világháború után a terület jó része Belgiumhoz került, de a vasútvonal 12 ponton metszette volna az új belga–német határt. Mivel a belgáknak érdekük volt, hogy az egész vasútvonalat felügyeljék, megkapták a vasúti töltés teljes egészét, ezzel hat német enklávét hozva létre a belga területeken. Ebből öt ma is létezik, a hatodikat visszacsatolták Németországhoz az 50-es években.

A vasúti töltésen haladva Luxemburg felől tehát először átérünk Belgiumba. Itt érintjük az enklávékat, de a töltésen maradva nem hagyjuk el Belgium területét, csupán azt látjuk, hogy mindkét oldalon Németország vesz körül minket. Az enklávékat elhagyva újra teljesen Belgiumban, majd Aachen előtt már teljesen Németországban haladunk.

Mivel a térség elvesztette nehézipari jelentőségét a második világháború után, a vonalat bezárták, és a kétezres években kerékpárúttá alakították. A vágányokat sok helyen felszedték, ahol nem, ott turisztikai célú hasznosításba vették, például hajtányozni is lehet rajtuk. Az útvonal további érdekessége, hogy mindhárom Benelux állam legmagasabb pontja mellett elhalad, így akinek ilyen szenvedélyei vannak – mint például a szerzőnek –, könnyedén megmászhatja őket.

Egy indulási kávé–sör kombó után a barátnőmmel nekivágtunk az útnak, ami a belga határig folyamatosan emelkedett. Fenyvesek, dombok, kis hegyi legelők váltogatták egymást. Tükörsima aszfalton, forgalom nélkül, gyorsan elértük a határt, ami előtt nem sokkal kis kitérővel érintettük Luxemburg legmagasabb pontját.

A Kneiff 560 méter magas. Ne gondoljunk semmi extrára ezen a lapos dombháton. Csupán egy zászló és egy tábla jelzi, hol is vagyunk, a közelben lévő erdei padokon pedig tarthatunk egy kis pihenőt. A tábla leírása szerint csak nemrég óta bizonyították be, hogy valóban ez az ország legmagasabb pontja. Sokáig a vasút nyomvonalán, innen mintegy 500 méterre eső helyet véltek a legmagasabbnak. Az egyre pontosabb méréseket lehetővé tevő műszereknek köszönhetően azonban ez a vita végleg eldőlni látszik.

Luxemburgot magunk mögött hagyva pompás lejtő következett immár a belga oldalon, egészen az Our folyó völgyéig. Megálltunk Burg Reuland várromjánál, a hatalmas várudvar ideális egy uzsonnaszünetre. A hangulatos kis település fölé magasodó, ingyen látogatható romból szép a kilátás a környékre. Az útvonal dús zöld legelők, erdők, szép fekvésű falvak között vitt, a belga oldalon is változatlan aszfaltminőségen. Újdonságként megjelentek kilométertáblák az út mellett, amik a hátralévő távolságot jelezték Aachenig.

Az Our völgyében Hemmeres falunál a Németországhoz visszacsatolt egykori enklávén is keresztülmentünk. A nyomvonal néhol elhagyta a vasúti töltést, ugyanis voltak leszakadt vasúti hidak, vagy lezárt alagutak, amiket kerülni kellett. Emelkedőkből így nem volt hiány, amúgy is szépen lassan elkezdtünk felkúszni Sankt Vith felé a Hohes Venn nevű hegységbe. Az aznapi útszakasz egyik leglátványosabb pontja egy majdnem kilométer hosszú, kivilágított alagút volt. Az alagútból kibukkanva az Our folyó egy csendes kanyarulatánál láttunk egy hódot is, amint nesztelenül úszott a víz felszínén.

Sankt Vith környékén egy szerény, egykor szebb napokat látott kemping tűnt a legjobb választásnak éjszakára, amit egy láthatóan régóta nem üzemelő kis strand szegélyezett. Sehol egy recepció, vagy vendég, de sátrazásra alkalmasnak is csak a strand kerítéssel leválasztott területe tűnt. Telefonon próbáltuk elérni a tulajdonost, hogy megtudjuk, szabad-e egyáltalán sátrat állítani. Hamar kiderült, hogy szívesen látnak, engedjük csak be magunkat, majd jönnek begyűjteni a pénzt.

Így aztán a bezárt strandon vertünk tábort, ahol végül társaságunk is lett: egy holland nagypapa kempingezett még mellettünk az unokájával. Kerékpártúrán voltak ők is, csak az ellenkező irányba mentek. Kicsit szürreális élmény volt, de működött minden, még a vizesblokk is.

Reggel hamar összepakoltunk a magányos kis kempingben, és Sankt Vith központjában egy remek reggelit fogyasztottunk el egy beülős pékségben. St. Vith német nyelvű település, a pékség pedig szép példája volt a német és francia pékáruk fúziójának. A kisváros vasúti csomópont volt korábban, az egykori vasútállomás épületében ma helytörténeti múzeum van. Sajnos a második világháború alatt porig bombázták a szövetségesek, az ardenneki csata szörnyű pusztítását ez a város is magán viseli. Szépen helyreállították a kis központot, de a régi házaknak sajnos már mutatóban sincs nyomuk.

Utunkat folytatva egyre emelkedtünk az egykori vágányok nyomvonalán, amit egy kis kitérő miatt 20 kilométerrel Monschau előtt elhagytunk, hogy meglátogassuk Reinhardstein várát. Az épület csak ünnepnapokon, illetve hétvégén van nyitva, csak vezetéssel látogatható és csak francia vagy holland nyelven. A vár 1970-ig romokban hevert a francia forradalmi csapatok pusztítása után. Ekkor azonban egy lelkes brüsszeli archeológus-történész beleszeretett a romokba, megvette őket, és nagyrészt újjáépítette a várat az eredeti állapot szerint. Aztán beköltözött, és ott is halt meg, a kriptában még külön síremléke is volt.

Valamennyire magyar vonatkozás, hogy a Metternich család is birtokolta a várat még fénykorában, ezért tele vannak a szobák Habsburg-uralkodók portréival. A falakról figyelt többek között Mária Terézia és II. József is. A szépen berendezett kis várkastély messze felülmúlta minden várakozásukat. Támogatásunk jeléül a vár helyi sörét is megkóstoltuk a kis büfében. Külön érdekesség, hogy Belgium legmagasabb vízesése éppen a várhegy oldalában zúdul alá. A megtisztelő cím azonban kevéssé látványos képződményt takar, szerintem ennél még az Ilona-völgyi magyar rekorder is nagyobb.

Erre a napra is jutott legmagasabb pont. Belgium teteje, a Signal de Botrange csúcs mindössze 694 méter magas. Az első világháború után csatolták Belgiumhoz, és az új szerzeményt az új tartományi kormányzó megtoldotta még egy hatméteres emelvénnyel, hogy szép kerek magasságból lehessen letekinteni az országra. A bevezetőben említett Hohes Venn-nek is ez a legmagasabb pontja.

A magyarra fordítva „magas mocsár” nevű hegyvidék tényleg mocsaras. Tekintélyes mennyiségű eső esik ugyanis errefelé, és a lapos hegyhátak között megáll a víz. Remek túraútvonalak indulnak innen, amelyek jó részét pallókon lehet bejárni. Biztos visszatérek még ide, nagyon különleges hely. Ezúttal csak egy „csúcssör” elfogyasztására volt idő, aztán folytattuk túránkat Monschau felé.

Röviddel a csúcs után visszacsatlakoztunk a Vennbahn nyomvonalába. A túra legszebb része ez a belga terület volt. Távol a településektől, lovak és tehenek között halad az egykori vasút, itt még a síneket sem szedték fel. A dombok között szép patakok kanyarogtak, a levegő szuper friss volt, a délutáni nap fényeiben öröm volt tekerni. Hol egy egykori, szépen felújított, és mára új funkciót elnyerő vasútállomás, hol középkori várak, hol pedig a második világháborús nyomok szegélyezték utunkat. A mai napig áll például az a vasúti őrbódé, ahol az első belga katona elesett 1940-ben.

Az egykori infrastruktúrát ahol lehet, hasznosítják. Egy öreg vasúti viadukt mászófalként funkcionál, a vasútállomások épületeiben büfék, éttermek, kiállítások, vagy szálláshelyek kapnak helyet. Ahol még megvannak a sínek, több helyen hajtányozni is lehet. Külön jó hír volt számunkra, hogy a Hohes Venn tetejétől Aachenig már végig lejt az útvonal: átlagosan 2 százalékos lejtése volt itt a vasútnak, alig kellett tekernünk.

Monschaunál leváltunk az útvonalról, aznapi kempingünk ugyanis a favázas házairól ismert német kisváros határában volt. Ahogy elhagytuk a kerékpárutat, belga földről németre léptünk, ez már utunk során a második enklávé területe: Mützenich falut foglalja magában. Két kilométer sem volt már hátra, amikor Monschau folyója, a Rur völgyébe ereszkedve defektet észleltem. A kempingig hátralévő távot így tolva tettük meg, én pedig gyorsan kereket cseréltem, amíg a barátnőm sátrat állított.

Maga a kemping amúgy nem is lehetne jobb fekvésű. Egy patak partján helyezkedik el, a sátrak mellől a lábunkat is lóbálhatjuk a vízben. És ami még nagyon-nagyon jó volt: a luxemburgi tulajdonosok helyben sült pizzát kínáltak, így sehova nem kellett menni vacsoráért. Ráadásul a készpénzzel fizetők egy ingyensört kaptak.

Másnap Monschauban reggeliztünk, majd megnéztük ezt a pici települést még a turistahadak érkezése előtt. Csupa favázas házzal van tele, a látványt pedig fokozza a Rur folyó zubogása. Az egykori vasútállomásnál csatlakoztunk vissza a Vennbahn nyomvonalába egy hosszú emelkedő után. Innen már tényleg csak lejtő várt ránk Aachenig, nem volt több kitérő.

A határon haladt sokáig a nyomvonal, balra Belgium, jobbra Németország leosztásban. Lammersdorfnál értük el a negyedik enklávét, a vasút, így a belga korridor keresztülvágja ezt a települést. Roetgennél egy kereszteződés erejéig mindkét oldalon Belgium, majd az ötödik, egyben utolsó enklávénál újra Németország van mindkét irányban. Utóbbi csak néhány tanya.

Hamar kiértünk a házak közül és újra belga fenyőerdők között tekertünk. Illetve csak gurultunk, mert az 1 százalékos lejtő gondoskodott a pihentető utazásról. Raeren mellett tartottunk pihenőt egy egykori vasúti csomópontnál. Itt a műemlék vasúti váltókezelő épület mellett a túra legnagyobb belga sörválasztékával találkoztunk, a fogyasztáshoz pedig két régi vasúti kocsi állt rendelkezésre.

Aachen felé továbbindulva hamarosan átléptük a belga–német határt (immár véglegesen), ezt tábla is jelezte egykor a vonatvezetőnek. Végig enyhén lejtő úton jutottunk el Aachenbe. Ott először egy jól megérdemelt ebédet fogyasztottunk el, majd szétnéztünk a belvárosban, aminek fő látnivalója a több mint ezeréves dóm, illetve a városháza. A dóm fantasztikus, különlegessé az teszi, hogy még az egyházszakadás előtti korból származik, ezért nagyon hasonít a mai ortodox templomokra. Ezek mellett magyar búcsújáróhely és magyar kápolna is található benne. Aki vallásos, annak kötelező látnivaló, de biztos vagyok benne, hogy bárkit lenyűgöz ez az épület.

Nem lett volna teljes a túra, ha kihagyom, hogy a belga–német–holland hármas határ, egyben Hollandia legmagasabb pontja érintésével tekerjek az aznapi kempingbe, a barátnőm viszont már nem akart „hegyet mászni”. Ez Aachen belvárosából mindössze néhány kilométer. A Vaalserberg 322 méter magas, de kiérdemelte a megtisztelő címet.

Szegény hollandok ezen az egy mikroszkopikus „hegyen” próbálják megvalósítani mindazt, amit a nemzetek úgy általában a hegyeken szoktak. Van itt két kilátótorony, „panorámás” étterem, labirintus, játszótér, vendéglátóhelyek, tanösvények és egy indokolatlanul sűrű túraútvonal-hálózat. Ha már itt voltam, felmentem a kilátóba 5 euróért. Nem bántam meg, jó messzire el lehetett látni. Észak felé a vidék teljesen lapos, dél felé, amerről jöttünk, viszont sűrű fenyvesek jelzik az Ardennek és az Eifel vidékét.

Aki erre jár, mindenképpen tegyen ide egy kitérőt, jobban fogja értékelni utána Kékestetőt. A „csúcstámadás” jutalma egy jó kis lejtmenet volt a holland határfalu, Vaals mellett fekvő kempingig. A hollandok értenek a kempingekhez: szép nagy vizesblokk, sötétzöld, sűrű fűvel borított sátorhelyek és hatalmas vidéki nyugalom várja itt a pihenésre vágyókat.

Reggel újra Aachen felé vettük az irányt, és bár Németországban vasárnap általában minden zárva van, szerencsénkre egy szuper pékségben meg tudtunk reggelizni. Aachen főpályaudvarán hivatalosan is véget ért biciklitúránk az egykori Vennbahn vasútvonal mellett.

Az útvonal nagyítható túratérképen:

A végpontok között maastrichti vagy liège-i átszállással vasúton egyszerű közlekedni. Luxemburgban a tömegközlekedés az egész országban ingyenes (az első osztályú utazások kivételével), a járműveken pedig ingyen lehet biciklit szállítani. Belgiumban, Németországban és Hollandiában már drágább az utazás, a kerékpárszállítás a vonatokon feláras.

Az útvonalon több helyen lehet kerékpárt bérelni, számos cég pedig csomagszállítási szolgáltatást is nyújt vagy visszaszállítja a bringásokat a kiindulópontra. Elektromos kerékpároknak kiépült töltőhálózat van a kempingekben, településeken, vagy akár csak egy étteremnél is. Szállásokat könnyű találni, apartmanházak és kempingek több helyen is elérhetők. Kettőnknek egy éjszakára a kempingek ára egy sátorral 20–30 euró között mozgott.

További kerékpáros túrák a Szépkilátáson:

• A Dráva mentén kanyarog az egyik legszebb osztrák kerékpártúra útvonala
• Kényelem és szenvedés a Dráva menti kerékpárút délszláv szakaszán
• Budapest–Balaton biciklivel: mintha a Kékes fölé tekernél fel
• A megtalált déli Eurovelo nyomában
• A nagy gurulás: friss aszfalton átszelni a Visegrádi-hegységet
• Kerékpártúra a Duna mellett: a Szentendrei-sziget az új Balaton