A horvátországi Rab-sziget nyáron a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye. De milyen télen, amikor csak a helyiek kószálnak az utcákon? Egy szilveszteri túra keretében leteszteltük.
Bang! – a mellettünk álló Skoda ajtaja kicsapódik, egyenesen neki a mi autónk oldalának, miközben a stinicai kompra várunk a hatalmas szélben. Egy nő kiszáll az anyósülésről, aggodalmasan szemléli a horpadást, amit okozott, majd széttárja kezét:
„This is the bora.”
Ahh, értjük, akkor ezzel, hogy „Hát ilyen a bóra”, le is van rendezve. Szerencsére a sérülés nem nagy. Beszédbe elegyedünk a Zágrábból érkezett párral, akik velünk és a kompra váró több tucat, főleg szlovén és zágrábi autóssal együtt úgy gondolják, hogy a horvátországi Rab-sziget tökéletes helyszín lesz szilveszterre.
A bemutatkozás elég ütős, a bóra nem viccel. A hideg, Dinári-Alpokból lesüvítő szél télen 150-200 km/órával is korbácsolhatja a tengert és a Rab-sziget magas, sziklás, északkeleti partját. Ennek megfelelően a 300-400 méter magas ormok a kontinensről jól láthatóan csipkés-csontfehérre vannak marva. Ott tervezünk túrázni a következő napon.
Különösebben nem emésztem magam. A következő napra gyengülő szél és szikrázó napsütés várható, legalábbis az időjárás-előrejelzés szerint. Átbillegünk a hatalmas komppal a nyugtalan tengeren és begurulunk a Rab-sziget központjához, Rab óvárosától hatszáz méterre fekvő egykori halászfaluba.
Palit kis kikötőjében lehorgonyozva ringanak a halászhajók, szél semmi, a tenger nyugodt. A sziget lankás délnyugati oldala ugyanis az északi sziklafal védelmében a mediterrán világ egyik legcsendesebb és legzöldebb zugaként éli világát már az ókor óta.
Nem túl drága (12000 ft/fő/éj), de tágas és tiszta apartmanunkban legurítunk a tulajdonossal egy welcome unicumot az 560 kilométeres, 7 órás autóútra, majd besétálunk a közeli Rab városkába. Nyáron már jártam ebben a rómaiak alapította, ódon hangulatú, mégis turistáktól nyüzsgő városban, aminek centruma most totál kihalt.
Talán ha egy emberrel találkozunk a szűk, középkori sikátorokban, egy-két ablakban világít fény. Nagyon furcsa érzés. Valószínűleg ezek a régi, főleg turistaszállásként működő lakások télen nem valami jól fűthetőek, ezért inkább bezárnak tavaszig.
Házunkhoz a Rab és Palit közötti Komrčar Park télen is dúsan illatozó tengerparti erdejében túrázunk vissza. Az óvároshoz simuló, januárban is zölden burjánzó ligetet eredetileg szarvasmarha-legelőként használták, de 1890-ben egy helyi erdész azt találta ki, hogy inkább telepítsenek rá erdőt.
A rabiak eleinte egyszerűen bolondnak nézték az erdészt, aztán amikor 70 év múlva már látványos parkerdővé fejlődött a 8 hektáros terület, már mindenki büszkén tekintett rá. El tudom képzelni, a nyári hőségben milyen kellemes lehet andalogni a fák közötti vagy közvetlenül a tengerparti sétányain.
A szilveszteri túrára Palitból indulunk. A sziget legmagasabb pontját vesszük célba, a 410 méteres Kamenjakot. Tényleg alábbhagy a szél. A nap tűz, a 10 fokos levegő 15-20 fokosnak érződik. Paliton átvágva még bedobunk egy kávét, és a szomszédos Mundanije faluból megkezdjük az emelkedést. A műútról hamar a hegyre kaptató, köves ösvényre fordulunk, ami a meredekebb részen harántolva halad a hegyoldalban.
Ahogy emelkedünk úgy kopnak el a fák-bokrok körülöttünk. Ez persze azt is jelenti, hogy egyre nagyobb rálátásunk van délnyugat felé Rab városára és a tengerre. A rendkívül darabos-sziklás ösvény mellett sok helyen kötőanyag nélkül rakott, combig érő kőkerítés. Nyilván nem az erre tévedő turisták kedvéért emelték egy évszázaddal ezelőtt, inkább a birkaforgalmat terelték vele a fenti mezőkre.
Az ellaposodó tető szélén áll egy erősen erodált, tömzsi, fehér kőtorony, a Tomašić-kilátó (Vidilica dr. M. Tomašića). Erről a 320 méter magas pontról lehet a legjobban megszemlélni tengeri panorámát, aminek közepén Cres és Lošinj szigetek hegyei domborodnak. Innen feljebb gyalogolva már egyre inkább a kontinensen feszítő Velebit-hegység és a szigetet leválasztó tengeri csatorna bújik elő a túloldalon.
Ahogy közelítünk a Kamenjak-csúcshoz, egyre jobban feltámad a szél. Persze ez nem a dühös bóra, hanem inkább szelíd kishúga, a borina. A csupasz hegyhátat rakott kőkerítések hálózzák be. Nehéz elképzelni, hogy a köves nadrágszíjtelkek száraz kóróin mit ettek a birkák, pedig valamikor nagy bégetés volt itt.
Ötszáz évvel ezelőtt a dalmát szigetekről, így a Rabról származó bárányok igen keresettek voltak, főleg Velencében, ugyanis mindenféle aromás gyógynövényt (zsálya, kakukkfű, majoránna) legelésztek és ettől fűszeressé vált a húsuk. Az arany pásztorélet az 1950-es évekig tartott, azóta már csak mutatóban vannak állatok az egykori legelőkön.
A csúcson elhagyott távközlési állomás roskadozik, még működő adótoronnyal. Rozoga kapuját be lehet lökni. A csúcs az épületnek és a szétdobált rozsdás tárgyaknak köszönhetően inkább posztindusztriális, mint természetes hangulatú. Az egyetlen, ami arra emlékeztet, hogy ez egy fontos túracélpont, az a rakott kőpiramis, aminek belsejében megtaláljuk a csúcskönyvet.
A kilátás viszont a kontinens felé megkapó, az azúr tengerben csak úgy világítanak a szocializmus alatt börtönszigetként működő Goli otok fehér sziklái. Próbálunk némi havat felfedezni a szemközti tengerparttal párhuzamosan vonuló Velebit-hegység 1500-1600-as csúcsain, de nemigen sikerül. Pedig télen állítólag méteres a hópaplan odafent.
A Velebitre és a tengercsatornára innentől kezdve három órán át folyamatos rálátásunk van, mert ráfordulunk a tengerpart fölött magasan vonuló sziklafal élére. Errefelé folytatódik ugyanis a horvátok nagy túraút-építőjének, Ante Premužićnak a rabi túraösvénye. Az ösvény szót hamar felejthetjük is, a sokszor csak a felfestett jelzések miatt követhető útvonalat egyszerűen elnyeli az agresszív, bakancspusztító kőélekben gazdag, karros sziklatenger.
Na de nézzük, hogy kerülhetett ide a fennsíkra ez a rengeteg kő! A horvát pásztormitológia szerint ha egy juhász forrás közelében találkozott egy tündérrel, akkor az teljesítette egy kívánságát. Méghozzá azt, hogy még több birkája legyen, de egy kikötéssel: nem szabad visszanéznie a pásztornak, ha már elindult. Így történt ez a szigeten is, a pásztor hazafelé tartva hallotta, hogy növekszik mögötte a nyáj, de csak nem bírta ki, hogy hátra ne nézzen. A tiltás ellenére megfordult, amire az összes juha kővé változott. Hát ez a magyarázat a rengeteg kőtömbre a monda alapján.
Igaz, gyönyörű a kilátás a tengerre, de ha nem nézel a lábad elé, könnyen kimarjul a bokád. A sós vizes szél által cakkosra élezett kegyetlen karsztvidék leharapja túrabotom végéről a műanyag tokba foglalt kemény wolframbetétet, ezért a bot villámgyors kopásba kezd. Ráadásul a beágazó kőkerítések kerülése miatt néha le kell mászni mélyebben a sziklafalon. Egy szó mint száz, nem egy andalgás: az öt kilométer hosszú cliff walk-ot három óra alatt tudjuk le.
Már a sziget belseje felé visszatérőben túraútkereszteződésbe botlunk. Az iránytáblák alatt felirat tájékoztat, miszerint amerről jövünk, az „vrlo zahtjevan put”. Azaz: nagyon nehéz útvonal. Elmormolok magamban egy morcos köszönetet, hogy így az út végén elárulják nekünk ezt az infót.
Bosszúságom hamar elpárolog. Lejjebb, egy kis kápolna teraszán már olyan kellemes indián nyári hangulat fogad, hogy eszembe jut krki túránk, ahol hasonló sziklás útvonallal kellett megküzdeni. Hát, ez Horvátország. Nemcsak a tengerpartja köves, hanem a hegyi ösvénye is. Ha számítasz erre, nem ér meglepetés és száz százalékban ki tudod élvezni az egyébként fantasztikus látványt.
Szállásunkon pihenésképpen összeütünk egy ričet (ritschert) nevű egytálat. A gazdagon zöldségezett, háromféle húsból főtt szlovén árpaleves kitűnően pótolja az elvesztett energiát. Szilveszter este ismét átsétálunk Rab óvárosába, ahol egy szál emberrel sincs több mint előző nap.
A kikötő melletti főtéri színpadon Ante Gelo és zenekara nyomatja a horvát mulatóst, pár tucatnyian nézik, kezüket fázósan dörzsölgetve. Oké, nem egy Trafalgar Square, de nem is a féktelen bulizás miatt jöttünk ide. Éjfél felé néhány hervadt petárdadurranástól kísérve koccintunk az óévre, majd eltesszük magunkat jövőre.
Az újévi levezető könnyű túrát a Rab-sziget télen is megdöbbentően zöld, erdővel borított dél-nyugati részén, a Kalifront-félszigeten, a Dundo-erdőrezervátumban ejtjük meg. A sziget területének közel hét százalékát kitevő természetvédelmi övezetbe csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet behajtani, mi a gyaloglást választjuk. A félsziget közepén és északi, valamint déli tengerpartján jó minőségű (könnyen biciklizhető) murvás utakon lehet sétálni, a három útvonalat keresztirányban további számos jó út köti össze.
A Dundo-erdőben gyakori magyaltölgy mellett (itt van a Földközi-tenger legnagyobb és legjobban megőrzött tölgyerdeje) számos fenyőfélét láthat az ember, a fák között pedig szarvasok, őzek és muflonok szaladgálnak. A sziklaormok kegyetlen ösvénye után a nyugodt, csendes erdő szelídsége szinte sokkoló hatású. Az erdő közepéből az egyik úton kisétálunk az erdős-sziklás tengerpartra, amit 200-300 méterenként kis eldugott öblök cakkoznak.
Minden öböl egyszerre hivatalosan kijelölt, ám kommerciális infrastruktúra nélküli, természetes strand is egyszerre. Ha egyszer nyáron még eljövök Rabra, biztos, hogy bringával betekerek az egyik üres öbölhöz, és élvezem, hogy saját kis beach-em lehet. Mivel a szigeten összesen vagy három emberrel találkozunk, nem meglepő, hogy öblünket sem háborgatja senki, míg ott vagyunk.
A félszigeten a sok erdei út mellett több jelölt gravel bringaút és egy archeológiai tanösvény nyomvonalát is lehet követni. Abban egészen egészen biztos vagyok, hogy a Dundo-erdő nyáron sincs túllátogatva, szóval ha valaki csillezne egyet a tömött tengerparti beach után, akkor ez tökéletes hely a számára. Évkezdetnek is abszolút bevált.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk.
További horvátországi túráink:
- A csúcs, ahonnan minden irányban látszik az Adria: a Krk-sziget legszebb túraútján
- A leghíresebb horvát kanyon, ahol egykor jugoszláv indiánok rikoltoztak
- Premužić trail: 1600 méter magasból csobbantunk a tengerbe
- Elvarázsolt barlang a zágrábi Medve-hegyen
- Vojak-torony: az Isztria legszebb kilátópontja
- Biokovo: bizarr bolygófelszín az Adria tetőteraszán
