Vad és monumentális kanyonok, sivatag és oázis, homok és vízesés – ez pár szóban Nyugat-Tunézia, mi pedig bejártuk a legizgalmasabb helyeit. Egy kiszáradt sóstó partján találkoztunk egy furán gőzölgő, lerobbant operaháznak tűnő épülettel is, amit magyar mérnökök terveztek negyven éve.
Tunéziába évtizedek óta nagyon sok magyar utazik. Az olcsó tengerparti hotelekből általában turistabuszok viszik őket beljebb a sivatag felé célzott utazásokkal, ahol többségük ámul egyet, bevásárol szuvenírből és megy tovább. Ezen a buszos tömegturizmuson akartunk kicsit túllépni, amikor tavaly ősszel felfedeztük az ország első hosszú távú túraútvonalát a délkeleti Dahar-hegységben. A túra elég jól sikerült, és a maradék néhány napban átutaztunk a nyugati oldalra, hogy Tunézia Afrika-szerte híres kanyonjaiban is kalandozzunk egyet.
A két leghíresebb szurdok – a Mides-kanyon és a Sidi Bouhlel – Tozeur, régi római nevén Tusuros város és oázis közelében van, ami az ország nyugati határánál, alig valamivel a Szaharától északra fekszik. Az „alig valami” esetünkben egy hatalmas, nagyrészt kiszáradt sóstó, a Sott-el-Dzseríd: ez választja el az itteni oázisokat a Szahara homoktengerétől.
Ha oázist mondok, Tozeur esetében nem tucatnyi pálmafára kell gondolni a sivatag szélén, hanem egy negyvenezres, nyüzsgő városra, amit egy hatalmas, források által táplált öntözőcsatorna-hálózat borít be. Ez a hálózat teszi lehetővé, hogy itt tenyésszen a világ egyik legnagyobb, több ezer példányos datolyapálma-ültetvénye.
Az újkori vízfakasztáshoz nekünk, magyaroknak is van némi közünk. Tozeurtól nem messze, a sóstó partján áll egy rendkívül furcsa épület. Távolabbról nézve egy lerobbant operaháznak tűnik, aminek a teteje hihetetlen módon a sivatagi hőségben is gőzölög. Közelebb érve láthatjuk, hogy az épület belsejében egy monumentális zuhanyzó működik. Bő sugárban csorog a forró víz a plafonról, ami lent a lépcsőkön zubogva távozik kőcsatornákon a közeli tározó irányába.
A rejtély kulcsát a ház mögött találjuk: itt sziszeg a 3 ezer méterre lefúrt, nagynyomású víztermelő kút, amit 1983-ban fúrtak a Szolnoki Kőolajkutató és a Nikex szakemberei 11 másik dél-tunéziai kúttal együtt. A fura épületet pedig azért állították, hogy a felszínre érve is közel százfokos vizet lehűthessék. A vízzel a környék datolyapálma-ültetvényeit locsolják, itt terem ugyanis Afrika egyik legfinomabb, áttetsző húsú datolyája.
Jawa buckalakók szurdoka: a Sidi Bouhlel
Na de vissza a kanyonokhoz! A Sidi Bouhlel autóval 20 percnyire van Tozeurtól – ha nincs saját (bérelt) kocsink, akkor taxival vagy túraszervezői busszal juthatunk el ide. A lenyűgöző szurdok képen adja ki magát a legjobban, ehhez érdemes megnézni a helyszínen készült rövid videónkat:
A kanyon egy úgynevezett maraboutról (szent kegyhelyről) kapta a nevét, ami a szurdokbejárat felett áll. A szentély árnyas-tágas, szellősen nyitott részei szabadon bejárhatók, a túra előtt vagy után jó ide menekülni a tűző nap elől. Pedig már október végén járunk, abban az októbertől áprilisig terjedő időszakban, amikor a turista az agya leolvadásának veszélye nélkül mozoghat az országban. Szerencsére a kanyonban is szellő lengedez, ezért nagyjából elviselhető a 30 fokos októberi hőség.
A kanyon magas falai között, jól követhető, aránylag jól karbantartott ösvényen haladunk. Mellettünk meredeznek a hatalmas, sárga homokkőfalak ívei, amiket az esős évszakban itt áramló víz és a szél eróziója formált fenségesre. A réteges sziklákban több millió éves tengeri kövületek figyelik az arra járót. Teljes a béke, bár mégis egy kicsit olyan az érzésem, mintha kis csuklyás jawa buckalakók lesnének rám a sziklák mögül.
Ez annak köszönhető, hogy nemrég tudtam meg, a kanyon látványos kulisszái előtt forgatták azt a nevezetes Star Wars-jelenetet, amiben az őslakos jawák elrabolják R2D2-t, a csiripelő robotot. De nemcsak a Csillagok háborúja forgott a szűk sziklafalak között, hanem az Indiana Jones vagy Az angol beteg egyes részei is. A hivatalos útvonal a szurdok látványosabb szakasza után kikanyarodik a fennsíkra, ahol állítólag az ország egyik legjobb naplementéző helye van. Viszont mivel még messze a naplemente, inkább a már bejárt úton megyünk vissza a startra.
Van még időnk a szomszéd kanyon bejárására is, ami kisebb, elhagyatottabb, ám nem kevésbé látványos. Itt jelzések is segítik a tájékozódást a szurdok végéig, ahol a via ferratára emlékeztető fém létrafokokon mászunk ki a hasadékból, hogy miután fent körülnéztünk, elinduljunk visszafelé. Egyik szurdok végigjárása sem nehezebb, mint a Rám-szakadéké. A teljes, 8 kilométer hosszú útvonalat 2-3 óra alatt meg lehet járni, akár nagyobb gyerekekkel is. Ha nem bízunk magunkban, túravezetést is lehet kérni túraszervező cégektől.
A Mides-kanyon
Ha a Sidi Bouhlel-szurdokra azt mondtam, hogy Tunézia Grand Canyonja, akkor ezt a Mides-kanyonnál felül kell írnom még „Grandabb” vagy legalábbis grandiózusabb Canyonra. Ez a hasadékvölgy 20-30 méter mélyen kanyarog, sziklarétegei akár egy gigantikus leveles pogácsáé. Igaz, rövidebb, mint a Sidi Bouhlel, és kevésbé kalandos, de az érzés a szűk, magas falak szorításában leírhatatlan.
A Mides-kanyon Tozeurtól 40 perccel messzebb van, mint társa, a Sidi Bouhlel-szurdok, viszont összeköttetésben van a szomszéd falu, Tamerza kanyonjával. Egy hat kilométeres túrával meg lehet próbálkozni összekötni Tamerza vízesését a Mides szűk szurdokával, de bevallom, idő hiányában mi nem próbáltuk meg. Az útvonal kritikus pontja egy gát a feltorlódott vízzel, ezt épeszű ember valahogy kikerüli, mint például az egyetlen vezetett túra útvonala is, amit találtam.
Mides falu közvetlenül az algériai határ mellett fekszik. Ősi település, a rómaiak Madésnak nevezték, de már előttük is létezett. A kihalt, romos ófalu mutatja az ár rettentő erejét, ami a mély kanyont létrehozta: az 1969-es áradások elpusztították száraz vályogházait. Ezért egy új Midest kellett építeni arrébb, magasan a szakadék fölé.
Nagyon sok látogató csak begurul kocsival a falu végére a szurdokfal tetején kialakított kilátóhoz, betekint a mélybe, sóhajt, kattint párat a fényképezőgéppel, és továbbáll. Bár mi nem látunk embert a kanyon homokos, 10-15 méter széles alján, természetesen nem hagyhatjuk ki, hogy be ne ereszkedjünk. Egy helyi ember megmutatja a helyet, ahol ezt aránylag könnyen meg lehet tenni.
Odalent az árnyékos, párás mélységben gyenge vízér csordogál, mutatva, hogy a hosszú forró hónapok sem tudták teljesen kiszárítani a szurdokot. Elindulunk a hatalmas falak között. A fő szurdok három kilométer hosszú, és az eredeti falu természetes védelmének része volt. A sárgásfehér és rózsaszín sziklák elképesztő formái lenyűgözők.
Sokáig úgy lehet sétálni a kemény homokfövenyen, mint a Duna-korzón, aztán a szurdok szűkülni kezd. Falai irdatlan mángorlót idéznek, nem lenne jó beszorulni a résnyi szűkületbe. Természetesen nem is szorulunk, az utolsó métereken egy meredekebb, lépcsőzetes szakaszon kimászunk a felső részre, ahol a kanyon szétterül, mint egy lepény. Mennénk tovább a gát felé, de itt van az egyetlen út, ami szurdok tetején visszavisz a kocsihoz, ahol már várnak ránk.
A térképen mellékelt útvonal sem a tó és a gát felé visz, hanem egy szoroson keresztül Tamerza faluba. A falu déli szélén is van egy kanyon kisebb vízeséssel, de az igazi látványosság, a nagy vízesés, a Cascade de Tamerza, két kilométerrel lejjebb van a műúton. Ide benézünk, mert vízesést látni a sivatag közelében igazi kuriózum. A víz még októberben, a száraz időszak végén is zubog a falakról, ebből is látszik, hogy feljebb, az általunk kihagyott, gáttal duzzasztott tó még jelentős vízkészlettel büszkélkedhet.
Hazafelé még beugrunk az innen 12 kilométerre, az út mellett fekvő Chebika oázisba, de az már annyira ki van építve és el van turistásodva, hogy dacára zöld tavainak és még szebb vízesésének, már nem is vonz minket annyira. Idáig a magyar turisták is elkalandoznak, ez derül ki legalábbis alkalmi vezetőnk, Bojema szavaiból, aki a szuveníres pultok közé szorult patakra rámutatva darálja: „Forrás. Meleg víz. Köszönöm, magyar.”
Mit lehet erre mondani? Csak azt, hogy mi is köszönjük Dahar, Mides, és Sidi Bouhlel, hogy megmutattátok magatokat. Itt megtudhattuk: Tunézia nem csak az olcsó tengerparti szállodákból és turistaközpontokból áll, az igazi természeti látványosságok még felfedezésre várnak.
A túraútvonalak nagyítható térképen:
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit. A teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére ugyanakkor a szervezetnek semmilyen befolyása nem volt.)
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk.
Hasonló afrikai és arábiai kalandok: