2023. november 19. – 11:07
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Kicsit vakartam a fejem, amikor lehetőségünk támadt Tunéziába utazni az ország idegenforgalmi hivatalának jóvoltából. A kétségkívül olcsó, de turistákkal teli tengerpartra nem voltunk túlzottan kíváncsiak, a sivatag pedig... Hát, a sivatag, az általában nem kecsegtet sok látnivalóval. Nem is tévedhettünk volna nagyobbat. Az ország belső régiójában fura elegyet alkot az ősi hagyomány és a hollywoodi sci-fi, a terület pedig 2022 óta gyalog is bejárható az ország első hosszútávú túraútvonalán.
Tunézia közepén, a Szaharától 50 kilométerre van egy félsivatagos, száraz, sziklás terület, a Dahar-hegység. Magassága a hazai Pilishez hasonló, de a formavilága olyan, mintha a Marson, vagy egyéb kietlen holdbéli tájon lépkednénk. Sok hegycsúcs távolról elég darabosnak tűnik, közelebb érve azonban elhagyott, romos szellemvárosok, egykori berber magtárerődök bontakoznak ki rajtuk. Nem csoda, hogy George Lucas, a Star Wars atyja beleszerelmesedett az elhagyatott tájba, és ebből mintázta meg a űrfilmeposz egyik alapbolygóját, a Tatuint.
Nyáron felejtős a túrázás a hegyekben a kíméletlen hőség miatt, de októbertől már jól járhatók az ösvények. Sokáig csak a turistákat kiöntő-visszaszippantó és gyorsan elhúzó turistabuszok hozták ide a film világára kíváncsi embereket, aztán a térség rájött, hogy az érdeklődést jobban ki lehet aknázni. Néhány magtárerődöt részben helyrehoztak, szállásokat alakítottak ki a homokkőbe vájt kamrákban, agyagos talajba vájt földalatti troglodita üregrendszerekben, majd 2021-ben felrajzolták a térképre a 194 kilométer hosszú La Grande Traversée Dahar túraútvonalat. Ennek az egyik szakaszát jártuk be két ősi berber magtárerőd, Douiret és Chenini között.
Aki a látványra és a tömör képi összefoglalóra kíváncsi, nézze meg a túrán felvett videót:
Kiindulópontunk Douiret magtárerőd, vagy ahogy itt nevezik: kszar. Jó elhelyezkedésének és a karavánkereskedelemnek hála a 19. század elejéig virágzó falu volt. Az erődített magtár praktikus megoldás, a falu népe ide menekülhetett a támadások elől, és az élelem is biztos helyen volt. A 20. században azonban a homokkő sziklákba vájt-épített Douiret-et elhagyták a lakói, leköltöztek a modernebb újfaluba, vagy az egykori francia fegyenctelepből kinőtt közeli városba, Tataouine-be. (Igen, a Star Wars Tatuin bolygója a városról kapta a nevét.)
A magára hagyott kszar épületei düledezni kezdtek, és minden bizonnyal az enyészetté váltak volna néhány évtizeden belül, ha a Star Wars farvizén érkező, szórványos turizmus fel nem éleszti a környéket. Mára a főbb épületrészeket helyrehozták, két kávézó is működik fent, már amikor éppen jár arra valaki. Sőt, meg is lehet szállni a falu kis barlangjainak (gharjainak) némelyikében. Az erőd mellvédjéről a kilátás fenséges, a régió egyik legszebb panorámáját élvezhetjük itt.
Douiret-ből indul – vagy fejeződik be, ez nézőpont kérdése – a 194 kilométeres új túraút. Arab kísérőink igencsak nagyot néznek, mikor a kszar megtekintése után közöljük velük, hogy tényleg leválunk róluk, és ketten behatolunk a sivatagos fennsíkra, majd a 10 kilométerrel odébb fekvő Cheniniben találkozunk újra. A túraúttal GPS-es mobiltérképünkön és fejenként két liter vízzel zsákunkban nekivágunk, és a fennsík irányában kigyalogolunk a szellemfaluból.
Tűz a nap, meleg van, tombol az október végi kánikula. A szélén még romosabb falut egy ösvényen hagyjuk el, amiről hamarosan le is tévedünk. Egymásra nézünk társammal, Gabival, biztos kell ez nekünk? Kell. A térkép szerint egy kanyonná szűkölő aszóvölgyben, azaz időszakos folyómederben jutunk fel a fennsíkra, nem lehet eltévedni. Mikor beérünk a szűkebb részekre, már tudjuk, hogy mindjárt fent leszünk.
A száraz, porló sziklás szurdokban először két pálmafába, majd később egy magányos olajfába ütközünk. Mi a fene? Felfedezem, hogy kicsi, mesterségesen (gátakkal) kialakított, teraszos medencében állnak. Nyilván, amikor nagy ritkán esik az eső, a hegyről összegyűlt víz itt folyik le, és a kis vízgyűjtőkben jóval tovább megmarad. Ezt a sajátos, domborzati viszonyokat kiaknázó teraszos művelést nevezik jessour-nak, ami lehetővé tette, hogy a találékony berberek megtelepedjenek a Dahar-hegységben. (Ellentétben a sík sivataggal, ahol az a kevés, évi 50 milliméternyi csapadék is gyorsan elpárolgott, felszívódott.)
Megnézzük a magányos olajfa bogyóit, a termés nem mondható éppen lédúsnak. Később a helyiek elmondásából kiderül, hogy az utóbbi évtizedben egyre kevesebb az eső, egyre nagyobb a szárazság a klímaváltozás miatt. Pedig nem messze, a táblahegy nyugati lejtője alatt áll El Akarit-i Olivér, a világ egyik legnagyobb olajfája. Az ezeréves fa egy törzsből fakadó lombkoronája 2000 négyzetmétert árnyékol be, fénykorában évi 1500 liter olajat adott. Mindegy, úgyse hoztunk száraz Martinit, nem kell olajbogyó.
Felérünk az enyhén dombos, sivatagos fennsíkra, ami lényegében egy széles táblahegy lapos magaslata, 100-200 méterrel a környező síkság fölött. A táblahegy keményebb kőzetrétege dél és kelet felé meredek falakkal emelkedik ki a tájból, ezért is olyan jó a kilátás Douiretből. A fennsík közepén azonban egyelőre csak a száraz, köves sivatagot látjuk a felerősödött szélben rezgő alacsony tövisbokrokkal, illetve a közelben egy másik hatalmas völgyet, amit az erózió mart a hegy oldalába.
Elveszve kellene éreznünk magunkat, de az óriási tér és a zúgó szél felszabadító érzést ad. Körös-körül semmi, csak homok, kő és a szürkéskék ég. Órákig elgyalogolnék ebben a hatalmas semmiben, ahol tényleg homokszemnek érezheti magát a túrázó, de bő félóra után kiérünk a hegy keleti, szakadékos szélére. Fentről messzire belátunk a lenti sivatagos lapályra, ahol a távolban már feltűnik a civilizáció egy-egy jele: egy villanyvezeték oszlopa, mecsettorony.
Ahogy a szakadék peremét követve haladunk, messze odalent előbukkan Chenini újfaluja a lapos kockaházakkal. A régi magtárerődöt a hegy eltakarja, viszont egy völgyhasadékból kikandikál a Hét alvó mecsetének ferde, fehér tornya. Ahhoz, hogy odaérjünk, le kell ereszkednünk a hegy oldalában ferdén vezető kellemetlenül köves ösvényen, aztán felfelé, az utolsó pár száz méteren már poros autóúton kaptatunk.
A régi mecsetnél pár helyi bolyong. Egyikük kiszúr minket, és széles mosollyal integet. Mint kiderül, Kilaninak hívják, és rögtön felcsap (önjelölt) helyi idegenvezetőnek. Mivel a tunéziaiak inkább a franciát beszélik, az angolt kevésbé, elég nehezen áll össze a mecset legendája, amikor beinvitál minket a nem hívők előtt is nyitva álló templomba. Eszerint hét berber férfi a rómaiak elől menekült a mecsetbe, elaludtak, és 309 év múlva ébredtek fel, immáron hithű muszlimként. A legenda persze nem a Koránban gyökeredzik, ókori görög és keresztény verziója is van, és a magyar nyelvben is jól ismerjük a hétalvó kifejezést, bár az egy kicsit mást jelent.
Kilani mindent bevet, nem panaszkodhatunk. Berber zászló előtt fotózkodunk vele, mint igazi berberrel, esküdözik, hogy minden túrát ismer a környéken (még oda is elvinne, ami szerintem nincs is), megmutatja a hétalvók hatalmas sírhantját, akik alvás közben négyméteresre nőttek, mutatja a mecset ferdén dőlő tornyát, hogy higgyük el, az egyenesen Mekka felé mutat, de a szívlapáttal ránk hányt kusza információhalmaz egy idő után kicsit sok lesz. Az átadott borravaló után boldogan válunk szét két irányba.
Innen már csak egy ugrás a régi Chenini. A völgyre néző település egykor egy fontos transzszaharai kereskedelmi útvonal állomása volt, a messziről látható fehér minaret pedig a karavánjárók útjelzőjeként szolgált. A magtárerőd a régió legismertebb berber falva, az egyik legszebb és legépebben fennmaradt hegyi kszar. Még mindig lakják páran, de egyre többen használják földbe vagy sziklaoldalba vájt lakásukat bemutatóhelyként vagy kiadó szállásként. A faluban nagy a forgalom: a lenti parkolónál nagy vendéglő áll, benne épp 50-60, turistabusszal érkezett turista ebédel. Örömmel vesszük észre arab kísérőinket, akik innen idő hiányában kocsival visznek tovább a Dahar-túra következő érdekes megállójához.
Ami egyébként a 25 kilométerre fekvő Kszar Hadada, Star Wars rajongóknak csak Mos Espa. Ezen a korábban lepusztult magtárfalun akadt meg a szeme George Lucasnak 1997-ben, amikor a Csillagok háborúja című filmeposzának negyedik részéhez, a Baljós árnyakhoz keresett helyszínt. A forgatási utca bejáratait rendesen kipofozták, a magtárak űrlakásokká léptek elő, de a kszar autentikus hangulata így is átütött a képeken.
A helyszínt a film után a turisták is felfedezték, és az egykori magtárerőd mára magtárhotellé lépett elő, a bejáratánál sivatagi homokrózsát és Star Wars-ajándéktárgyakat kínáló árusokkal. Egyikük rám is szól, amikor fotózom a kopottas Darth Vader-álarcot, hogy nincs fotó, csak vásárlás. Mikor megtudja, hogy „madzsarok” vagyunk, elképedésemre magyar nyelven hozzáteszi az álarcra mutatva: „Nem sok.” Úgy tűnik, sok magyar turista volt hajlandó idáig elbuszozni, hogy megnézze a kszart. Az elég nagy kiterjedésű magtárváros nagyobb része azért még kihasználatlanul és elég rossz állapotban áll, de legalább kis utcákon be lehet járni az egész létesítményt, és így képet kapunk arról, hogy milyen lehetett a kszar a Star Wars-máz nélkül.
Észak felé folytatjuk az utat, Matmata, a troglodita főváros irányába. A sivatagi nomád népek az ősidőktől kezdve a jól faragható homokkő sziklába vájt vagy a szintén elég jól alakítható homokos-agyagos talajba ásott üregekben laktak. A tűző nap elől nem volt máshova menekülni. Az előbbit már láttuk, mint magtárerődöt, az utóbbi a Dahar-hegység lábánál a síkságon, hegy hiányában jött divatba.
A troglodita-barlang építése kútásással indul, majd a kút falát kitágítják és egy 10-15 méter átmérőjű, 6-8 méter mély, kör alakú udvar képződik. Az udvar falába körben üregeket vájnak, ezek lesznek a szobák. A falakat ezután mésszel vonják be, és kész is a lakályos, izotermikus hatású kéró, ami védelmet nyújt a szélsőséges nyári hőség, de a zord téli éjszakák ellen is. A környéken még mintegy kétezer ember él ilyen troglodita barlangban.
Aznapi szállásunk, a matmatai Hotel Sidi Idriss is egy óriási, több udvarú troglodita barlangrendszer, ahol korábban egy 100 fős család lakott. Itt is a Star Wars lökött nagyot az ingatlan értékén: több jelenet is forgott az üregrendszerben. Az érdeklődést látva egy helyi vállalkozó megvette az ott lakóktól a hatalmas földalatti családi fészket, és szállót alakított ki belőle a Csillagok háborúja képi világára alapozva.
A Star Wars szereplők reprodukálása viccesen bizarr lett. Szegény Yoda mester meggyötört falusi alkeszként tűnik fel a falon, Csubakka bemindenezett zsombékként vicsorog, az oldalhelyiségben pedig egy birodalmi rohamosztagos döglik hányaveti pózban (lásd a videót). Föld alatti „Rincesse Leia” szobánkban töltött éjszaka kényelmes, de a néma csend és a vaksötét enyhe magánzárkaérzést kölcsönöz az üregnek.
Alvás előtt még teszünk egy kisebb naplementesétát egy közeli magtárerődhöz, amit a térképen szúrok ki. A Kszar Beni Issza végre egy olyan magtárerőd, ami teljesen turista- és szuvenírárus-mentes. Mindössze egy szamáron közlekedő öreg berberrel futunk össze, és akármilyen furcsa, megállunk egy pillanatra és szó nélkül lekezelünk. Fent az üres, de elég jó állapotú magtáraknál sehol senki, a minaret tiszta, és nyitva áll. Ha sátorral jöttünk volna, tökéletes táborhely lenne – állapítom meg a lemenő nap fényében a környező hegyek látképébe merülve. Lefelé jövet elhagyott trogloditabarlangok üres, kissé omladozó udvaraiba nézünk be. Az úttól távolabb néhány lakottnak tűnő családi fészket is látunk, de inkább tiszteletben tartjuk a magánéletüket és nem tolakodunk oda.
A sivatagi vándorlást másnap az innen két órányi autóútra fekvő Dzserba szigetén pihenjük ki. A kellemes klímájú Dzserba Tunézia egyik legnagyobb turisztikai térsége luxusszállodákkal, homokos strandokkal és nemzetközi repülőtérrel. A külföldről Daharba utazók optimális átkelőhelye, ahol a túra után kellemesen lehet lazítani. A sziget egyik legérdekesebb pontja Erriadh falu, ahol 2014-ben a Djerbahood utcai művészeti eseményen a világ minden tájáról összegyűlt művész, grafitis 250 falfestménnyel dekorálta ki hagyományos épületeinek falait.
A fehérre meszelt, festményekkel teli falakon általában kettős, nagyobb kapuba foglalt kisebb ajtón lehet bejutni az udvarba. Az általában használt kisebb ajtón csak meghajolva lehet áthaladni, így a látogató önkéntelenül is a tiszteletét nyilvánítja a házigazda irányába. A nagyobb kaput népesebb rendezvények idején, például esküvőnél tárják ki. Ha már esküvő: Dzserbán az a szokás, hogy a menyasszonyt 40 napig sötét szobában hizlalják az esküvő előtt, hogy a nagy napra kívánatos legyen.
A sziget nyugati oldalán több olyan tengerparti pont van, ahonnan kávéházi teraszról lehet élvezni, amikor a nap este belemerül a tengerbe. Ide inkább a helyiek járnak ki, a turisták a hatalmas hotelek előtti pálmaernyős beachek nyugágyaiban szopogatják koktéljaikat. A víz egyébként még novemberben sem hűvös, tökéletes arra, hogy lemossuk benne a sivatag porát.
Étel-ital: A tunéziai étkezések többkörösek. Kezdetnek mindig zöldségsaláta érkezik, harisszával (fűszeres-csípős paprikakrém), lepénnyel. Következő körben jön a brik, egy ropogós, töltött, háromszög alakú sós sütemény, aminek a belsejébe tojást sütnek. A főétel csirke, bárány, a tengerparton hal, roston sütve vagy agyagedényben párolva. Nálam a mechouia végzett az első helyen, ami roston sült zöldség (vöröshagyma, paprika, paradicsom) aprítva, olívaolajjal keverve, tonhalas és főtt tojásos körettel. (Természetesen rengeteg street food van a városokban a hamburgertől a kebabig, ezek olyanok mint máshol.)
Kedvencemet, a mechouiát Ács Bori reprodukálta itthon, a recept a Gasztro-rovat friss cikkében olvasható.
Tunézia nemzeti itala a „berber viszki”, azaz a mentatea, de kicsit ízesebb, fűszeresebb, mint a marokkói változat. Alkohol inkább csak a hotelekben, nagyobb hipermarketek elkülönített részein kapható, bár van az országnak saját középkorrekt láger söre (Celtia) és számos bora. A településeken a kávézók töltik be a kocsma szerepét, a férfi lakosság délután elfoglalja az árnyékoló alá tett, utca felé fordított székeket, és folyik a diskurzus. Hogy mi a téma, azt abból lehet sejteni, hogy a minden belső helyiségben folyamatosan sugárzó tévék vagy a napi focimeccset vagy az aktuális izraeli bombázásokat közvetítik. Mivel a népesség túlnyomó része muszlim, nyilvánvaló, hogy a konfliktusban melyik oldalt támogatják, efelől a számos helyen kihelyezett palesztin zászló sem hagy kétséget.
Biztonság: egy 2015-ös felmérés szerint 150 megkérdezett, Daharba látogató turista 95 százaléka mondta azt, hogy biztonságban érezte magát. A Dahartól délre eső sivatagi térséget azért jobb kerülni, főleg a líbiai határ környékét. Tanácsos emellett nem belekeveredni a nagyobb helyi gyűlésekbe vagy tömegbe, és a vallási helyeket tiszteletben tartani. Éjszaka ajánlatos nem letérni a főbb utakról és betévedni a lekerített részekre. (Ha helyi vezetővel túráznánk, innen lehet válogatni.) A hegységben számos kígyó és skorpió él, ami veszélyforrást jelenthet, ha nem figyelünk oda. És a legfőbb szabály: víz mindig legyen! (Méghozzá boltban vásárolt, palackos, ha nem akarjuk az időnk jelentős részét a slozin tölteni.)
A túra nagyítható térképen:
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit. A teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére ugyanakkor a szervezetnek semmilyen befolyása nem volt.)
Hasonló afrikai és arábiai kalandok:
