A Kurzurlaub olyan csodálatos német szó, amelynek nincs igazán magyar megfelelője, de ha lenne, akkor kábé olyasmi lehetne, hogy villámszabadság. Maga a tény, hogy létezik ez a szó, alighanem a jelenség megbecsültségét is jelzi: ha nincs idő vagy pénz nyaralásra, a Kurzurlaubnak kell örülni! Mi három és fél napos családi villámszabadságon voltunk Ausztriában és örültünk.
Korábban már írtam arról, hogy gyerekekkel tökéletes családi célpontnak gondolom a Bécsi-Alpokat, amelynek nincs sok valódi köze Bécshez, legfeljebb annyi, hogy éppúgy egy órára fekszik onnan is, mint a magyar határtól. A határközelség mellett a régió másik nagy előnye, hogy decemberre–januárra jellemzően már fedi valamennyi hó, vagy ha nem, akkor a síterepeit hóágyúzzák.
Január közepén érkeztünk az Alsó-Ausztriában található St. Corona am Wechselbe, ahol egy oktató-kezdő sípályán csatoltuk fel először a léceket. Bár négyen utaztunk, csak hárman síeltünk, mert ovis és kisiskolás gyerekeim édesapját teljesen hidegen hagyja ez a sport. Nem követtük el azt a hibát, hogy gyerekeim itt láttak először lécet. Egy ideje már járnak műanyag tanpályára Budapesten, és síeltek korábban is egy keveset havon, tavaly ilyenkor például a szintén nagyon családbarát és ugyancsak nagyon határ közeli St. Jakob am Waldéban.
A három nap alatt három helyszínen voltunk, két sí- és egy szánkópályán, szóval változatos aktív pihenéssel telt a villámszabadságunk.
Első nap: St. Corona am Wechsel – a bemelegítő sípálya
Humoros emberek lakhatnak errefelé, a falu egyik végébe ugyanis még a világjárvány idején egy koronavírust installáltak a helységnév köré, ami egy ilyen nevű településen tényleg kihagyhatatlan poén.
Aztán a pofonegyszerűen becserkészhető sípályán is találkoztunk azzal, amit annyira szeretünk Ausztriában, és ez nem a humor, hanem az, hogy a családközpontúság itt nem csak afféle üres szlogen. Ezen a családi pályán minden a gyerekekről szól, le is fényképeztem a mosdóban a lépcsőzetes csapokat, ami az egész mentalitás szimbóluma lehetne.
Alap, hogy a sípálya minden egyes elemét úgy alakították ki, hogy ideális legyen a síeléssel éppen csak ismerkedő, kicsit tudó vagy ritkán síelő gyerekeknek.
A rájuk szabott szlalompályák, a síjátszótér – például ütögethető szivacsbábukkal –, a szülő nélkül is használható szánkópálya mind a kedvükre tesznek.
Egy bő 2 kilométeres pályát, voltaképp egy domboldalt érdemes elképzelni; 90 méteres, fedett varázsszőnyeggel, egy tárcsás és egy csákányos felvonóval, meg egy rövidebb és egy hosszabb szánkópályával.
Mire kora délután elindultak az oktatásra a helyi síiskola egyik magyar tanárához, Ábelhez – akiről utána hosszan lelkendeztek, változatosan méltatva kedvességét –, már mindhárom pályán többször lejöttek velem.
Egy pénteket töltöttünk itt, ebédidőben szinte üres volt a pálya, de amúgy sem volt tömeg, másnap reggel viszont úgy láttuk, hogy jelentős sor áll a pénztárnál. El tudom képzelni, hogy szolidabb árai miatt a sportosabb családok a szombat délelőtti játszóterezést cserélik le egy-két csúszásra. Mondjuk, nem sokon múlt, hogy ez mára már csak múlt idő legyen: a síterep majdnem 50 éves története tíz évvel ezelőtt kis híján örökre véget ért.
Egy ideig úgy tűnt ugyanis, hogy bezár, le is bontották a felvonók egy részét, aztán jött az újabb fordulat, és a családok irányába nyitottak, létrehozva a Wexl Arena nevű gyerekparadicsomot. A már meglévő csákányos mellé elkészült egy 350 méter hosszú tányéros lift, két varázsszőnyeg és más szórakoztató elemek. A pályát egyes napokon ki is világítják, ilyenkor este 7-ig lehet síelni és szánkózni.
Remek kezdő- és tanulópálya ez, szerintem még egy napot simán elsíelgettek volna itt a gyerekek, és én se untam volna meg. Másnap viszont átautóztunk a 15 percre lévő Mönichkirchenbe, amit az egyik síelős Facebook-csoportban „cuki családi pályaként” szoktak jellemezni, és tényleg az – apró meglepetéssel.
Második nap: Mönichkirchen – a kaland
Ez már egy lényegesen izgalmasabb és változatosabb, 13 és fél kilométer hosszú családi pálya, ami többféle igényt kiszolgál, mivel kék (5,5 kilométer), piros (6 kilométer) és fekete (2 kilométer) pályát is tartalmaz. Kezdőknek, kicsit síelőknek vagy évente csak egyszer síelőknek tökéletes választás. A mönichkircheni oldal kicsit Mátraszentistvánra emlékeztet, csak jóval hosszabbak a pályák, a marienseei oldal tulajdonképpen egyetlen hosszú pálya, ami a felső részen háromfelé ágazik, majd lejjebb ismét összeér.
Szombaton érkeztünk, és tudtuk, hogy pont lesz valamilyen rendezvény, ezért előző nap megbeszéltük, hogy 9-re, a pályanyitásra ott leszünk. Aztán amikor 10-kor begördültünk a parkolóba és az utolsó helyek egyikén leparkoltunk, pont egy rezesbanda kezdte szórakoztatni az érkezőket.
Elképesztő szervezett mindkét helyen a kölcsönzős infrastruktúra. A személyzet jól bírja az ostromot, és magyar szemmel lenyűgöző, hogy minden mennyire gyorsan és flottul megy. Ahogy írtam, mi viszonylag korán érkeztünk, de azért jegyet és kölcsönzős felszerelést érdemes előre, online foglalni. Egyrészt jelentős eurókat spórolhat meg így magának a család (minél korábban vesszük meg ugyanis a jegyeinket, annál kedvezőbb az ár) és idegeskedni sem kell, hogy marad-e még szerelés.
Rögtön egy négyüléses, libegős felvonóval indít a pályarendszer, ezért az egészen kicsikkel, a 3 évesnél fiatalabbakkal én itt nem próbálkoznék, de egy ötévesnek már tökéletes. Többször le tud kényelmesen és élvezhető sebességgel csorogni a család a völgyállomáshoz az 1900 méter hosszú kék pályán, és egy kezdő síelőt is gyors sikerélmények érnek. Ha feljebb megyünk, jönnek a piros pályák, a pályarendszer legmagasabb pontja itt 1432 méteren van.
Van bőven felfedeznivaló, szóval akár 2-3 napot is el lehet itt tölteni a családdal. Mi az ebédidőt leszámítva bő 5 órát síeltünk hármasban a gyerekekkel, és csak a fekete pályát hagytuk ki. Apuka addig a csodás napsütésben süttette magát, és a hegyen sétálgatott.
A korábban említett meglepetés a marienseei oldalon, a 9-es piros pályaszakaszon ért minket, ahol az egyik meredek, itt-ott lefagyott, felbuckásodott részen technikailag nehezebb volt a lejutás. Elég sok gyerek esett-kelt, az egyik osztrák anyukával meg is beszéltük, hogy ez a szakasz inkább sötétbordó, semmint piros, míg más piros szakaszok inkább a kékbe hajlanak. Az egyik gyerekem egy esés után pár kritikus percen át ragaszkodott hozzá, hogy ő innen bizony el nem mozdul, életében többet nem is síel; de aztán jött a holtpont utáni feltámadás, és szépen, lassan lecsorogtunk hármasban a völgybe. Később inkább maradtunk a mönichkircheni oldalon.
Ez a kaland amúgy arra is jó volt, hogy itt is láttam, ami olyan szimpatikus ebben a sportban: ha valaki elesik, legyen az gyerek vagy felnőtt, néhány másodperc múlva ott terem mellette valaki, aki felsegíti.
A mönichkircheni völgybe visszatérve a gyerekek nagyon élvezték az ottani síjátszóteret. A tárcsás felvonón egyedül is sokszor le tudtak siklani édesapjuk vigyázó tekintete mellett, ami óriási élmény volt nekik; nekem meg az a szűk egy óra volt az, amit egyedül síelhettem. „Úgy mennek, mint az ördögök” – jellemezte őket a férjem, amikor visszatértem, szóval látszott, hogy a sötétpiros pálya megpróbáltatásai nem hagytak mély nyomokat bennük.
Amúgy ezen a terepen is dolgoznak magyar síoktatók, a hüttékben pedig itt még enyhébb árakkal találkozik az ember, mint Ausztria nyugatibb részein. Például az Enzian nevű hüttében egy leves 5 euró, a főételek 12–15 euró között vannak, a gyerekmenü 9 euró körül.
Harmadik nap: Semmering – szánkós száguldás
A Kurzurlaub utolsó napján átautóztunk a Semmeringre, Kelet-Ausztria legnagyobb, 3 kilométer hosszú szánkópályájára.
Itt nem szükséges semmilyen előzetes tudás, ugyanakkor a fizika alapvető törvényeivel – mint amilyen a centrifugális erő – nem árt tisztában lenni,
és az ülepen lehetőleg vízálló ruházat és egy ugyancsak vízálló cipő is hasznos. Úgy láttam, nem kötelező, de nálunk az egész család viselt bukósisakot (a bejárat alatti kölcsönzőben 5 euróért lehet bérelni), és ahogy egy koccanás be is bizonyította, ez jó döntés volt. A lányom és a férjem előtt ugyanis valaki hirtelen a lehető leglehetetlenebb helyen állt meg, össze is koccantak, a lányom fejét viszont teljesen megvédte a bukósisak. A fékezéskor felcsapódó hó miatt a sí- és napszemüveg is jó szolgálatot tett, ahogy a lábra csatolt kamásli is.
Délelőtt még néhány percet várni kellett a kabinos liftnél, de ebédidőre teljesen leapadt a tömeg, ami kora délutánig vissza sem tért. Elsősorban családosok szánkóztak, az a fajta bulijelleg, amiről tavaly Tenczer Gábor kollégám az esti szánkózása után beszámolt, most nem volt jellemző. A bukkanók miatt érdemes masszív szánkót vinni, még inkább helyi, alpesi szánkókat bérelni (két helyen is lehet). Popsitepsivel itt semmiképp sem próbálkoznék, a műanyag szánkók se biztos, hogy bírják a kanyarokat és a sorozatos bukkanókat.
Kollégám jó tanácsaihoz pedig családi szánkózóként is csak csatlakozni tudok: a pálya gyorsasága attól függően változhat, hogy friss hó van rajta, vagy lecsúszkált, jegesebb hó borítja. Mindkettőben volt részünk. A jegesebb pályafelületen érdemes szinte végig fékezni valamennyire, váratlan pillanatokban ugyanis hullámszerűen ugratók bukkannak fel, és egy ilyen zökkenősorozat rendesen odavág a derék környékén húzódó izmoknak. Ráadásul, ha gyorsan megyünk bele ilyen helyzetekbe, kontrollálhatatlanná válik a szánkó is.
Csodás élmény volt leszáguldozni a kanyargós pályán, kurjongatni a gyerekekkel, repülni az ugratókon, driftelni a kanyarokban – aztán a végén a gyerekeim hamarabb kezdtek el fázni és unták meg a dolgot, mint én. A síeléssel ellentétben ugyanis itt csak passzív résztvevőként száguldoztak, erre a mókára egy 3 órás jegy szerintem kisebbekkel elég is.
Végül ezen a napon is megvolt a közmondásos énidőm: kettőt egyedül is szánkóztam, és lemértem: egyedül, megállás nélkül 6 perc 28 másodperc alatt értem le a völgybe, szóval a gyerekekkel ez úgy 10 perc lehetett csúszásonként. Meglepő módon másnap csak egy helyen lett izomlázam, de ott nagyon: a sok pipában fékezés miatt a sípcsontom oldalsó felszíne mentén.
A családi après-ski kicsit más
Szállásról akkor érdemes írni, ha nagyon jó vagy nagyon kiábrándító. A mostani, Ofnerhof nevű szállás St. Coronában az első kategóriába tartozott, és mivel a családoknak telitalálat Urlaub am Bauernhof-láncolat (parasztgazdaságok szálláshelyei) része, a gyerekeim a téli sportok mellett tetemes időt töltöttek el az istállóban lévő nyulak, kecskék és macskák simogatásával is, és egy háromhetes kis borjúval is sokat nézegették egymást. Rajtuk kívül belső játszószoba, és a tetőtérben kialakított szép fa-kötél beltéri játszótér és nagyon kedves házigazda gondoskodott a kellemes après-ski hangulatról.
A Rax fennsík hótalpas túrája most kimaradt, de legközelebb nem hagyjuk ki.
Végül egy jó tanács: ha valaki megteheti, minden sírégióba érdemes inkább hétköznap kiruccanni, de elviselhetetlen tömeggel hétvégén sem találkoztunk sehol.
Összességében nem szeretnék aránytalanul rózsaszín képet festeni arról, hogy gyerekekkel síelni csak játék és mese – különösen esetünkben, ahol a felnőttek közül csak én síelek.
Amikor az emberről csurog a víz a síkölcsönzőben, mire mindenki komplett felszerelésben feszít, a tizedik csatot is meghúzza a síbakancsokon, harmadszor is megkeresi az elhagyott kesztyűt, megigazítja a csősálat, ki-és becsomagolja a vécén a gyerekét, sokadszor törli le a hideg miatt folyó orrot és/vagy a bepárásodott síszemüveget, valamint erősebb izomláza lesz attól, hogy századszor is függőlegesbe állítja az elesett gyerekét, mintha hatszor jött volna le a fekete pályán; egy pillanatra azért felmerül: nem lehetne egy egyszerűbb és olcsóbb téli tevékenységet választani a családnak, mint amilyen, mondjuk, a séta a szép zúzmarás erdőben? Aztán arra jut az ember, hogy nem. Síelni és szánkózni csodálatos dolog, a legjobb dolog az egész télben – amíg még van hó.
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Niederösterreich-Werbung felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit, a teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére azonban semmilyen befolyással nem bírt.)
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk.
További téli Szépkilátás túrák a környéken:
