Különleges túrán volt a napokban a Szépkilátás: a Kéktúrázás napján egy 20 fős csapattal jártuk végig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra egyik mecseki szakaszát. Méghozzá nem is akármelyiket, hanem a legszebbnek tartott részeket a Titanic-hajóorra emlékeztető Zsongorkő-kilátóval és a kővé vált esküvői menetből lett Babás-szerkövekkel.
A Mecseket a pécsiek, baranyaiak jól ismerik, de az ország többi részéből már kevesen utaznak le túrázni ennyire délre. Mivel a tavaly az Őrségnél belekóstoltunk a Dél-dunántúli Kéktúrába, és a Mecsek keleti részeit is bejártuk már, logikus volt, hogy a Kéktúrázás napján a DDK legszebbnek tartott szakasza következzen Abaliget és a Büdöskúti-turistaház között.
Reggel nyolckor az abaligeti vasútállomásnál gyülekezik az alkalmi csapat. Ahogy az sok vidéki településen a magyar logisztikai logika diktálja, úgy Abaligeten is több kilométeres gyaloglásra fekszik a vasútállomás a községtől, szóval ezen ne akadjunk fel, pláne hogy eleve túrázni indulunk. Az öt kilométeres szakasz a térkép alapján dögunalom, viszont élőben a szelíd dombok barátságosan hullámoznak a reggeli napfényben, sőt a Köves-dűlő tetején olyan jó a kilátás, hogy előpattannak a fényképezőgépek.
A dombtetőről ledöcögve északról érkezünk Abaliget központjába, a horgásztó és a csónakázó tó mellé. Korán van, nem sokan sétálgatnak a szentimentális hangulatú őszi tóparton, a büfé is csak éppen nyit. Kávéval lendítünk az időn, és elbaktatva a Denevér múzeum bezárt ajtaja mellett elindulunk a Mecsek belsejébe vezető Kéktúra-ösvényen.
Az út innen folyamatosan, de nem meredeken emelkedik az erdőben. Elhagyjuk jobbkézről a Herma-hegy domborulatát, majd a Ragadás nevű erdőrészt, ahol talán egy szekér juthatott kátyúba egyszer a patak által feláztatott talajon. A szépen foglalt Pálos-kútnál már majdnem 300 méterrel vagyunk feljebb az abaligeti tavaknál. Sajnos az aszályos nyár után a legtöbb forrás, így a pihenő melletti Pálos-kút is kiszáradt, marad a kulacs a frissítésre.
A pihenő után nem sokkal felérünk a Jakab-hegy vonulatának széles, erdővel borított hátára. Vége a kaptatásnak, kiérünk a fennsík déli peremére. A perem alatt 150 méterre (de még mindig 400 méteres magasság felett) sorakoznak a Mecsek legfurább kőformái, a Babás-szerkövek. Mivel nem mindenki kér a csúszós-köves, meredek kitérőből, a csapat kettéválik: a sétálósabb fele előremegy a Zsongor-kő érintésével a közeli Jakab-hegyi rétig, a bevállalósabbak leereszkednek a Sasfészek nevezetű elhagyott homokkő bánya mellett a szerkövekig.
Az ereszkedő valóban meredek, de nem kell megijedni tőle. Egy sziklásabb résztől eltekintve szépen kanyarog lefelé az ösvény. A különös sziklatornyokhoz érve letanyázunk: tényleg olyan ez a hely, amit nem lehet egy darabig otthagyni csak úgy. Szélcsiszolta formaviláguk, a mögöttük kitáruló panoráma nem enged el egy darabig.
A hegyoldalban sorakozó, Kővágószőlős házait fentről őrző, bizarr kőbabák 200 millió éve születhettek vörös jakabhegyi homokkőből. 100 millió évvel ezelőtt kezdhették el kidugni a kemény fejüket az anyaföldből, amikor is a kőrétegek belső erők hatására boltozatszerűen felgyűrődtek, majd a boltozat pusztulni kezdett, a puhább környezettel együtt. De ez a pár kovával cementált konglomerátum makacsul ellenállt az eróziónak, és környezetéből kipreparálódva megmaradt nekünk és a Mecseknek.
Eddig a tudománytalan, okoskodó magyarázat a kőtornyok kialakulására. De nézzük a valódi történetet, amit szájról szájra adva őriztek meg a környékbeliek. Eszerint egyszer régen két rátarti család élt a faluban. A két család egyazon napon tartott menyegzőt, természetesen mindkettő a hegytetőn. A két násznép a hegyoldalban összetalálkozott és semmiképp sem akart kitérni egymás útjából. Váljak kővé, ha kitérek! – fogadkoztak, majd egyszer csak úgy is lett. A kőbabák tehát valójában a násznép tagjai, akik azóta is ott álldogálnak a falu felett kővé válva.
Húsz perces merengés után elbúcsúzunk a Babás-szerkövektől. Épp idejében. Egy körülbelül 30 fős, hangos diákcsapat érkezik. Mivel a kőbabák népszerű látványosságnak számítanak, nagy a forgalom körülöttük, szerencsénk volt, hogy húsz percig magunkban ellehettünk velük.
Visszaérve a fennsík peremére, nincs vége a természeti látványosságoknak. Pár száz méterrel tovább újabb kilátópont következik, ezúttal jóval közelebb a Kéktúra útvonalához: a Zsongor-kő. A kúpos sziklapad úgy áll ki a sziklás hegyoldalból, mint egy vaskos ugródeszka. A kilátó 1892-ben állított kovácsoltvas korlátja mögött állva úgy érzi magát a túrázó, mint Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a Titanic című film híres hajóorr-jelentében, még jóval a süllyedés előtti boldog pillanatokban. Alatta terül el a Mecsek legöregebb erdeje a 200 éves fáival, délre tőle a Villányi-hegység és jó időben a horvát Papuk-hegység is látható.
Természetesen a Zsongor-kő nevéhez is tartoznak legendák, méghozzá szép számmal, bonyolultabb vagy egyszerűbb cselekményszállal. A közös bennük az, hogy a történet mindig így fejeződik be: egy Zsongor nevű legény, ölében a szerelmével az üldöző törökök/haragosok elől menekülve leugrat lovával a kiugró oromról a mélybe, és szörnyet hal. Sajnos a mondák sokszor szomorú véget érnek. Van persze olyan valóságtól elrugaszkodott magyarázat is a kő nevére, miszerint a Zsongor török nyelven sólymot jelent, tehát a Zsongor-kő valójában Sólyom-kő.
Itt is eltöltünk több mint negyed órát, kiélvezve a nem mindennapi látványt. Visszatérve a kék jelzésre, már csak egy rövid séta a Jakab-hegyi rét, ahol a többiek várnak ránk. Ők sem unatkoztak közben, a tisztás mellett állnak a Jakab-hegyi pálos kolostor romjai. Bár most a hegy neve alapján hívjuk a Jakab-hegyi romoknak az egykori kolostort, a hegy a nevét a Szent Jakab templomról kapta, ami a XII. században épült ezen a szép tisztáson.
Mint a romok melletti tájékoztató táblán olvasható, ide gyűjtötték össze 1225-ben a Mecsek remetéit, és nekik épült a templom melletti kolostor. Élénk élet folyt a falak között, ami csak a török időkben szakadt meg. 1736-ban a kolostor újjáépült, de a magyar alapítású pálos rend feloszlatása után 1870-ben újra elnéptelenedett, majd tégláinak jó részét elhordták egy erdészház építéséhez. A régészeti feltárás 1976-ban indult meg, a vállmagasságban álló falmaradványok jól mutatják az egykori épület alaprajzát.
A tisztás másik végében templomszerű épület. Az úgynevezett új templomot 1947-ben kezdték el építeni a kolostorrom mellé, de nem tudták befejezni, mert a szerzeteseket 1950-ben elhurcolták. Ma újjáépítve bivakszállásként működik. Akár 20-30-an is elférnek a teteje alatt, de aláfekvőt, hálózsákot hozni kell.
A tisztáson lényegében a túra tetőpontján vagyunk, innentől szép, nyugodt lejtős ösvényen ereszkedünk 200 méternyi szintet, olyan nevű helyek mellett, mint például a vad, sziklás oldala után elnevezett Szörnye-völgy, vagy a Szúadó-nyereg. Ez utóbbi nem a királyi kamarának befizetendő szúmennyiséget jelenti, hanem, mint utána néztem, neve az aszó (völgy) + ódó (oldal) szóösszetételből alakulhatott ki. A nyereg környékén nyílik szép panoráma egy rövid szakaszon a Pécs egyik jelképévé vált tévétoronyra, ami a város fölötti Misina-tetőn áll.
Kicsit lejjebb újabb völgy nyílik, aminek a neve: Szunyola. Pontos eredetére nem találtam rá, viszont kiderült, hogy itt épült a mecseki uránbányák utolsó légaknája, de még a megnyitása előtt befejeződött a bányászat. A hegységben 1957 és 1997 között bányásztak – nem túl gazdaságosan – uránt. Egyik túratársam rokona is a bányákban dolgozott. Mint mesélte, az öreg lassan 80 éves lesz, de nincs különösebb baja. Egykori kollégái sorra elhunytak, őt viszont megtartotta egészségben a kis szőlője a Pécs feletti szőlőhegyen és a rengeteg túrázás.
Egyre hangosabban üvöltő motorhangok jelzik, hogy közeledünk a túra végéhez. A főút menti Remete-réten sokan piknikeznek, sütnek-főznek. A közkedvelt erdei tisztás és hágó Török Antal pálos szerzetesről kapta a nevét, aki a 18. században a közeli Szentkúton élt, és gyakran járt ide elmélkedni. Valamikor a réten teknővájó cigányok a földbe ásott kunyhóik előtt végezték munkájukat.
Innen már csak egy rövid séta az erdőben a büdöskúti kulcsosház. (A közeli Büdös-kút vize természetesen nem büdös, viszont jó ízű.) Az épületet egy évtizede egy közeli középiskola diákjai újították fel a rajta levő tábla szerint. Fejenként valamivel több mint 3000 forintért kibérelhető, természetesen ki is vettük hatan. Este bográcsos paprikás krumplival köszönünk el a Dél-dunántúli Kéktúrától és nem kell altató az alváshoz.
A túraútvonal pontos térképe a kektura.hu-n, ide kattintva látható >>
További kéktúrás cikkek: