2021. október 16. – 13:34
frissítve
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Október 9-én, a kéktúrázás napján az Országos Kékkör túraútvonal minden egyes szakaszán túrázók csoportjai indultak el, hogy az adott részt teljesítve együttesen, egy nap alatt megtegyék az országot körbejáró túraút mind a 2550 kilométerét. Ezen a napon mi a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Őriszentpéter és Szentgyörgyvölgy közötti, 30 kilométeres szakaszának indultunk neki az Őrségben.
Annak, aki már megjárta a Magyarország hegységeinek zömét egybefűző Országos Kéktúra 1100 kilométerét, az őrségi szakasz inkább hangulatában tud újat, érdekeset mutatni. Ezen a részen nincsenek magas csúcsok, büszke bércek, a táj inkább barátságosan hullámzik, lomberdők, fenyvesek, rétek és kaszálók váltakoznak. A 30 kilométeres túra így nem olyan hosszú, mint amilyennek elsőre tűnik. Az úton ráadásul egymás után sorakoznak a kedélyes őrségi falvak, a boltokban, kocsmákban folyamatos a frissítési lehetőség.
A túra Őriszentpéterről, az Őrség fővárosából indul. A szlovén határ mellett fekvő tájegység onnan kapta a nevét, hogy egykor a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide, védeni az ország nyugati kapuját, de az őrzők vigyázták az itteni vasérclelőhelyeket és a sót, biztosították a ló- és marhakereskedelmet is.
Reggel nyolckor a Centrum Étterem oldalán lógó pecsétet beütöttük a teljesítést igazoló Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) pecsétfüzetbe, és nekiindultunk.
A túra során elvileg egyszerű volt a navigáció: a fehér alapon kék csík jelzést kellett követnünk erdőn-mezőn, de azért akadt néhány kanyar, amit nem sikerült néhányunknak helyes irányba bevenni. Őriszentpéterről viszonylag egyszerű az út eleje, az 1968-ban felszámolt vasút kanyargó töltésén pöfögünk az erdőben.
A reggeli erdő az Őrségben különleges: a fák közé sejtelmes köd ül, a bozótból néha hatalmas szarvas ugrik elő. Egy szép példány a fél társaságot halálra rémisztette, amikor kiugrott elénk az útra, és elporzott. Valószínűleg ő jobban megijedt. Ahogy süt ki a nap, úgy bújnak elő a gombák: az Őrség híres gombalelőhely is.
Bajánsenyére már a földek mentén visz be az út. A falu főűtján nyomós kút vagy csárda várja a túrázókat, kit-kit vérmérséklete szerint. Bajánsenyét elhagyva átkelünk a Nagy-Kerka patakon, majd egy újabb dimbes-dombos erdei menet következik. Van olyan pontja az útnak, ahol alig ötszáz méterre menetelünk a szlovén határtól.
A határ pedig húzódhatna máshol is, de ezt már Kercaszomorra érve tudjuk meg a Legbátrabb község-emlékműnél. 1920 augusztus elsején ugyanis a helyiek felkeltek, és szembeszálltak a falut megszálló Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapataival, és kiűzték őket. A visszatérő túlerő azonban elfojtotta a felkelést, a falusiakat megkínozták, és börtönbe vetették, helytállásuk viszont szerepet játszhatott abban, hogy a határt végül a településen túl húzták meg.
Ahhoz, hogy az emlékműhöz elérjünk, el kell gyalogolni még az érdekes, napelemmel és székelykapuval felszerelt református templom és a Magyarországon a templommal mindig szimbiózisban levő kocsma előtt, az előbbiből lelki, az utóbbiból testi energiát merítve.
Kercaszomor szomoróci felében áll egy 1877-ben épült szép, református harangláb. Harangját 1922-ben szerezte be a falu lakossága (a régit a háborúban elvitték), annak örömére, hogy a falu visszacsatlakozott Magyarországhoz. A helyiségben csábítóan lóg a harangkötél, viszont a helyiek nem örülnek, ha a turisták megrángatják, mert főleg temetéskor szokott szólni a harang.
Kifele menet átlépjük a Kerca patakot, és pár száz méter múlva odaérünk a Szent Vencel-templom helyéhez. Sajnos az egykori templomot mindössze néhány kis földpúp jelzi az erdőben, a XVIII. század második felében elpusztult, köveit pedig a helyiek szerint egy másik templom építéséhez használták fel. Az erdőből egy kilométer után kijutunk, majd ismét a földek mellett futunk be a fazekasok falujába: Magyarszombatfára.
Magyarszombatfán valószínűleg a világon a legmagasabb az egy négyzetméterre eső fazekasok száma, az utcán egymás mellett sorakoznak a fazekasmesterek házai. Nem véletlen, hogy ez a mesterség kivirágzott itt, a falu agyagos talaja kiváló alapanyagot szolgáltat ehhez. Még a kocsmát is Tűzzománc Szomjoltónak hívják, de ital mellett kicsit édeskés, lecsós ágyon készült szerb babgulyás, csevapcsicsa és a régió közkedvelt eledele, a tökös-mákos rétes is kapható.
Jól belakva indulunk neki az útvonal és a térség legmagasabb pontjának, a 296 méter magas Ritási-dombnak, aminek kiugró magasságát egy 1980-ban, az Állami Földmérés által épített geodéziai mérőtoronnyal tetézték meg. A toronyra a GPS elterjedése óta nincs szükség, de szerencsére nem zárták be, ezért kilátóként használható. A tetejéről teljes a körpanoráma minden irányba.
Hosszabb erdei menetelés után, Gödörházát épphogy érintve futunk be az útvonal leghangulatosabb településére: Velemérre. A völgyoldalban fekvő, hosszúkás falu elszórtan, nagy, nyitott füves udvarral körbevett, szép, régi parasztházai annyira hívogatóak, hogy nincs olyan ember, akinek ne fordulna meg a fejében, hogy inkább örökre beköltözne az egyikbe.
A faluból kiérve, a temető mellett visz be az út a Szentháromság-templomhoz. Ehhez az erdő előtt le kell térni a kéktúra útvonaláról, de a kitérő csak 200 méteres. Az 1300 körül épült templom arányai már kívülről is megragadók, de a (400 forint fejében) bent megtekinthető freskók tényleg lenyűgözők. A hajó oltár fölötti részén Ítélő Jézus olyan szemléletesen küldi a pokolba a kárhozottakat és hívja a mennybe az üdvözülteket, hogy a padban ülő embernek szemernyi kétsége sem marad, merre tartson. Az épület különlegessége, hogy keskeny ablakai éles határú fényfoltokat bocsátanak az északi falra, és ezek a fényfoltok az épület és a freskók elhelyezkedése miatt a téli-nyári napfordulókon az adott naphoz kötődő képekre vetülnek.
A templom után újabb erdei menet után már a Szentgyörgyvölgyhöz tartozó Asszonyfára érünk be, ahonnan a műút szélén egy jó kilométer a végállomás: a szentgyörgyvölgyi Tökmag Kávézó. A célban egy bizarr ízű tökmagolajos lattéval kísértem le az ünnepélyes pecsételést.
Az út szikáran véve, papíron 27,7 kilométer hosszú, de nem volt nálunk olyan GPS, ami nem 29-30 kilométert mért volna. A szomoróci harangláb és a veleméri Szentháromság-templom kitérői a különböző téblábolásokkal tehát könnyen feltolják a kilométereket, jó, ha ezzel számolunk. A szintemelkedés ezen a 30 kilométeren sincs 400 méter, kapaszkodók tehát senkit sem fognak kifárasztani. A menetidőt 7 és fél órára átlagolják, mi a frissítésekkel, babgulyással jó nyolc óra alatt tettük meg a távot. Az a 8 óra is úgy elszaladt, hogy a túra egy két lábon töltött, dinamikus relaxációnak tűnt inkább, aminek a végére teljesen leengedtem, mint egy lyukas strandlabda.
A teljes túraszakasz nagyítható, böngészhető térképe szintekkel, itinerrel ide kattintva elérhető >>
