Légtorna a szlovák szurdokok paradicsomában

2022. szeptember 17. – 00:44

frissítve

Légtorna a szlovák szurdokok paradicsomában
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A fura nevű helyről először egy raxi ferrata túrán hallottam egy tapasztalt túratárstól, aki arra a kérdésre, hogy hova vihetném a hazai kalandparkokba már beleunt fiúkat, rögtön rávágta: a Szlovák paradicsomba. Az milyen?, kérdeztem, mire közölte, hogy szorozzam fel a Rám-szakadékot tízzel, akkor közel járok hozzá. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)

A javaslat bejött, azóta ötször voltunk ott, legutóbb a legkisebb, hét éves fiam is velünk jött. Azóta gyakori rémálmom, hogy a függőhíd közepén állok, egyik fiam az egyik végén akar leesni, a másik a másik végén, én pedig moccanni sem tudok. Ennek ellenére megyünk még egy párszor.

Mivel több szurdokban már többször is voltunk (az aktuálisan felnövő gyerek szerint), két részre bontom a túrákat: a kihagyhatatlan, alap- vagy mondhatni must see utakra, valamint a combosabb, haladó fokú túrákra. Az előbbieket írom le most, ezek egy átlagos (nem túlsúlyos és nem tériszonyos) felnőttnek vagy 8-10 éves gyereknek nem jelenthetnek problémát.

Vernár – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Vernár – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Szlovák paradicsom az Alacsony-Tátra mellett, attól kicsit keletre göngyörödik, földrajzi neve eredetileg: Káposztafalvi-mészkőhegység, a felette fekvő Káposztafalváról (Hrabušice). Mi az Ipolyság-Besztercebánya-Breznóbánya útvonalon szoktuk megközelíteni, ami egy 300 kilométeres, 4-5 órás autózást jelent Budapestről. Megszokásból Simon vernári panziójában lakunk, mert jó, aránylag olcsó, kedvesek a háziak és mindig van Tatratea.

Vernár egyébként az a városka, aminek a korábbi magyar és a mai szlovák neve azonos (egykori alapítója, izsákfalvi Hans fia Werner után), és valószínűleg a világ egyetlen települése, aminek a címerében trágya gőzölög nagy hullámokban. (Közben rájöttem, lehet, hogy szén lesz az.) Hál'istennek a helyiek trágyázási lendülete elapadt mára, ezért az erdőkkel-hegyekkel körbevett Vernár levegője inkább illatos, mint szagos.

Legutóbbi, most májusi túránkon rá voltunk kényszerülve, hogy az alapútvonalakat járjuk végig, hiszen a hetedik évéhez közeledő Vili fiam először jött a paradicsomba, így a leglátványosabb és legkönnyebb utakat akartam megmutatni neki. A központi erdőaljai (podlesoki) parkolóból érdemes elindulni először. (A parkolás egy napra 2 euró, a felnőtt belépő 1,5, a gyerek 0,5 euró.) Első útnak adja magát a Suchá Belá, aminek a bejárata szinte ott nyílik a parkolónál, egyben az egyik leglátványosabb, ennek következtében a leglátogatottabb szurdok.

A Suchá Belá

A Suchá Belá dolina nagyjából Száraz-fehér szurdokot jelent. De nekem nagyon tetszik a Száraz Béla fordítási verzió is. Egy régi ivócimborám jut eszembe róla, aki mindig a pultnál ült, mert attól tartott, ha nem kap rögtön inni, menten kiszárad. Maga a szurdokvölgy egyébként egyáltalán nem száraz, legalábbis a felső részen szép vízesések vannak. Elnevezése inkább onnan származik, hogy a völgy patakja az alsó, kevésbé vadregényes részen elbúvik a föld alá, így olyan, mint Béla a kocsmapultnál az üres korsóval.

A völgy a parkolótól néhány száz méterre kezdődik. Kezdetben a patakmeder fehér mészkövein ugrálnak a turisták. Ugrálni nekünk azért kellett, mert május elején még csordogál a víz a mederben, és nem volt nálunk gumicsizma (máskor sincs). Ahogy haladtunk felfelé, a völgy úgy szűkült. Megjelentek az első, úgynevezett doronglétra-hidak. Ezek a faalkalmatosságok az egyre szaporodó csobogókon, medrecskéken segítik át a túrázót, azonban vigyázni kell velük, mert vizesen csúsznak.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Még feljebb érve beleszaladtunk a Misové vízesésbe, aminek a tetejére egy kb 60 fokos szögben dőlő vaslétra visz fel, kapaszkodni a sziklán lifegő vasláncba lehet. Mi kifogtunk egy nagyon aggódós szlovák családapát, aki biztonsági klettersteig-szettbe kötözte a két fiát, és végigkarabínereztette velük a létrát. (Ez a biztonsági felszerelés a sokkal veszélyesebb sziklafalakra való, itt inkább olyasmi, mint amikor az apuka motoros bukósisakba engedi ki csak biciklizni a fiát a játszótérre.)

Mire felértek a túlbiztosított fiúk, kb harmincan torlódtunk össze a létra alatt, szlovákok, magyarok vegyesen. Sok magyar életében először volt itt, ezt ki lehetett venni az izgatott sustorgásból. Az első általános reakció az ámulat volt, majd egy kis sápadt remegés a létra láttán, de mindenki sikeresen felmászott rajta. Vilit sem rázta meg a dolog, egyébként is fél méterrel mögötte mentem, ha megcsúszott volna, az ölembe és a két karom közé csusszan.

A létra után az út vastrepnik, sziklatálcák következtek, aztán megint létra, megint vízesés. Sőt, egész lépcsőzetes vízesés- és létrarendszer. A vízesések 2-3 méter átmérőjű természetes mosdótálakba hulltak, majd kicsordulva belőlük újabb vízesésként csobogtak lefelé. A vízlépcső tetején összeszorultak a sziklafalak, egy pocakosabb ember már alig fért volna át közöttük, majd újra egy vízesés jött, létrával.

A szurdok legfelső része után kiszélesedett a tér, újra megjöttek régi barátaink, a doronglétrák. Még tovább haladva már arra sem volt szükség. Először a feltorlódott uszadékfán ugráltunk, majd később újra a fehér (Béla!) kövek. Vili az uszadékfás részen úgy gondolta, hogy közelebbről megvizsgálja a patakmedret, de semmi baja sem lett.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A körülbelül két órás túra elröppent, észre sem vettük, hogy leküzdöttünk 410 méter szintkülönbséget.

A szurdok csak egy irányban (felfelé) járható, a kerülő lefele út már kevésbe szórakoztató, legalábbis gyerekfejjel, ahogy láttam. A Suchá Belát 4-5 óra alatt kényelmesen meg lehet járni, ezért a kényelmesebbek nap közepére is betervezhetik, a hajtósabbaknak pedig a nap egyik felére pont megfelelő. Érdemes vízálló bakancsban nyomni, a trükkös patakmeder miatt.

A Hernád-áttörés

A másik emblematikus út a Szlovák paradicsomban a Hernád-áttörés, ami tulajdonképpen ugyanaz, mint a Suchá Belá, csak vízszintesben. Ez azt jelenti, hogy nem függőleges vízesések mellett mászunk a meredek létrákon, hanem a Hernád folyó mellett-fölött, sokszor a folyó által vájt sziklaszurdok falán, a nevezetes szlovák vastrepniken haladunk nagyjából egy szintben.

A már ismert erdőaljai parkolóból indultunk a következő nap. A kék jelzésen egy fél órát kellett sétálnunk a szurdok kezdetéig, a Hernád torkolatig. A sziklafali gyilokjáróra egy függőhíd vezet, és onnan kezdődik az élvezet. A folyó nagyjából végig két sziklafal között halad, de néha kiöblösödik a szoros, ezek a helyek ideálisak a pihenésre, kövek vízbe dobálására, evésre-ivásra.

Az ivásról jut eszembe, a sört az út végéig el kell felejteni, itt az egyensúlyérzékre fokozottan szükség van. Aradi túratárs, aki mellesleg latint és magyart oktat a börtönben raboknak, elfelejtkezett erről a veszélyről, és a patakmeder csúszós kövén némi előre-hátra hajlongás és hadonászás után seggel bele is csobbant a hideg vízbe, szerencsére egy sekélyebb részen.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Vastálcákból van a modernebb, biztosabb változat, láncos kapaszkodóval biztosítva, ezen biztos a járás. Alapszabály, és ezt 25-ször hangsúlyoztam Vili fiamnak, hogy „ha mész, akkor nem nézelődsz, ha viszont nézelődni akarsz, akkor megállsz”.

Ezt a szabályt akkor vezettem be, amikor középső fiam három éve bukfencet vetett az egyik trepnin, és majdnem belepottyant a 6 méterrel alattunk hömpölygő Hernádba. Alapvetően persze felkészülök mindig arra az eshetőségre is, hogy ugrani kell a vízbe, a jóval hullámosabb szlovéniai Isonzóban (szlovénül Soča) gyakoroltam párszor a vadvízi sodródást, de azért jobb megúszni a hideg fürdőt. 2009-ben egy magyar nő belepottyant itt a vízbe, persze simán – egy jó kis megfázással – megúszta.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A vastrepniknek van a régebbi, bütykösebb változata, na azokon még könnyebb megbotlani. Az út kétharmadánál kisebb függőhíd visz át a folyón, onnantól a jobb part szikláin és omladékain haladtunk tovább. Egészen a Hernád-áttörés közepéig, ahol egy újabb, 12-15 méterrel a folyó felett feszülő függőhíd következik. Innen jött a rémálom alapja, ugyanis Leó fiam addig kapaszkodott a szélébe, hogy minél jobban lelásson, amíg belelépett a korlát és a híd pallóját összekötő oldalsó dróthálóba, ami alul lyukas volt, konkrétan ki volt szakadva.

Ezért Leó combig becsúszott a lyukba, a drót pedig jól felsértette a combját. Lentről kb az látszott, hogy egy véres láb kapálózik magában a híd alatti űrben. Miközben Leót rángattam kifelé a lyukból, néhány méterre Vili keveredett hasonló helyzetbe, szerencsére ő nem szakadt be. A „Hova szaladjak hirtelen?” kérdés tehetetlenségét soha többet nem szeretném érezni, de végül sikerült mindkét fiút épségben leterelni a hídról. A képen Leó 3 évvel ezelőtt, akkor még nem volt lyuk a híd hálóján:

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A függőhídtól két irányban lehet továbbmenni: vagy folytatjuk az utat a Hernád-áttörés második, de már kevésbé látványos szakaszán, vagy pedig befordulunk a hegynek, és felhasítunk a Kolostor szurdokon.

A Klastorisko minitúra

Mi a második utat választottuk. Ez a túra a Suchá Belá-i útra hajaz, itt is létrák és vadregényes vízesések, valamint doronghidas szakaszok követik egymást, de az út hossza és ideje körülbelül fele annyi.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A szurdok tetején kiértünk a Klastorisko-hoz, ami a magyar eredetiben Menedékkő-tetőt, vagy Vöröskolostor-tetőt jelent. Ez egy nagy kiterjedésű füves tisztás kb 900 méter magasan, ahol a különböző irányokból és szurdokokból érkező fáradt, és kevésbé fáradt turisták piknikeznek, pihengetnek. Vagy éppen kocsmáznak a Klastorisko nevű vendéglátóhelyen. Mi a pihengetést választottuk, a nap sütött, a fű zizegett, a szellő fújdogált, a távolban pedig a Magas-Tátra vonta össze fehér szemöldökét.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Menedékkő-tetőt már a tatárjárás idején ismerték a környékbeliek, ide menekültek fel a kutyafejűek elől, valószínűleg innen a név is. A Vöröskolostor-tető elnevezés egy kicsit későbbről eredeztethető: az 1400-as években építettek a tisztásra egy kolostort a karthauzi barátok. A kolostor romjai máig láthatók.

Ha már történelem: persze a Szlovák paradicsom sem volt mindig Szlovák paradicsom. A terület ma használt elnevezését Hajts Bélának, a Magyarországi Kárpát-egyesület Iglói Osztálya elnökének köszönhetjük, aki az Igló környéki hegyeket illetően meghonosította a Paradicsom nevet, mint Felső-Magyarország Paradicsoma, írja az egyébként roppant tájékozott és informatív magas-tatra.info. Mai szlovák elnevezése (Slovenský raj) már Trianon után, 1921-ben, Gustav Nedobrý iglói tanár cikkében jelent meg. Azóta már a buszmegállók is eltótosodtak:

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Menedékkő-tetőről lefelé világmegváltó felfedezésre tettem szert: megtudtam, hogyan lehet a számítógépet elvinni túrázni úgy, hogy nem viszem el. Mint azt fentebb említettem, a lefelé sétálást 6 és 9 éves fiam általában eléggé unalmasnak tartja, és ha egy gyereknek valami unalmas, azt az apja rendkívül megszenvedi. A Csóványosra menet kiderült korábban, hogy a barkóba szerencsésen elvonja a figyelmet, és hosszabb útszakasz megtehető nyavalygás nélkül.

Most a módszer tovább cizellálódott: egyikük az otthon bőszen játszott Heroes számítógépes szerepjáték egyik karakterére gondolt, amiről én soha nem hallottam, viszont Vili fiam néhány kérdés után rávágta: Káosz Hidra! Ezután már csak karakterekre ment a játék, a fiúk felhevülve harcoltak az azúrsárkányokkal és behemótokkal, mintha csak a monitor előtt ülnének, én meg szépen hátrahúzódhattam addig kissé elhanyagolt barátnőmhöz.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Harmadik nap a Suchá Belától jobbra eső Piecky mészkőszorost látogattuk meg. Ez az út nem az erdőaljai parkolóból indul, a kocsival tovább kell menni egy kilométerrel tovább, nyugat felé a Píla (Fűrésztelep) nevű kicsi falu parkolójáig. A szurdokban három nagyobb vízesés található, a Nagy vízesés (Veľký vodopád), a Kaszkádok, és a Teraszos vízesés (Terasový vodopád).

A Piecky

A Piecky (Kis-kemence-szurdokvölgy) a vonatkozó irodalom szerint a 10 méter magas Teraszos vízesés alapján kapta a nevét, ami egy barlang beomlása után alakult ki. A vízesés itt több kemence alakú mélyedést vájt a falba, és ha már odavájta, akkor el is nevezték róla. A 12 méteres Nagy vízesés mellett meredezik a paradicsom külső szorosainak egyik legmagasabb létrája a maga 50 fokával és 20 méterével.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A szurdokút kanyarjainak és emelkedőinek pontos leírásával nem akarnék fárasztani senkit. A hangulat ugyanaz, mint amit már a Suchá Belában vagy a Kolostor-szurdokban már megismertünk. Igazából egy momentum maradt meg bennem, amikor Vili még a völgy alsó részén a patakmeder egyik kövén kicsit megtántorodott, és 10 centivel a patak felett kaptam el, hogy bele ne csobbanjon a vízbe. Ekkor Vili olyan ünnepélyesen köszönte meg, hogy megmentettem az életét, mint Winnettou tehette azt Old Shatterhandnak Karl May regényében.

A térképen a négy túraút:

  • Suchá Belá: Podlesokból délre egyenesen a zöld jelzésen (egyirányú felfelé, lefelé a sárgán kell jönni). 9,3 km, 3 óra 44 perc, 413 m szint
  • Hernád-áttörés: Podlesokból keletre a kék jelzésen a , majd délre fordulva a sárga jelzésen a Klastorisko. 10,5 km, 3,5 óra, 442 m szint
  • Piecky: Podlesokból nyugatra a zöld jelzésen Píla, majd dél-nyugatnak a sárga jelzésen. 14,1 km, 5,5 óra, 484 m szint
  • Zejmár-szakadék: Dedinkyból a piros, majd a zöld jelzésen. 5,6 km, 2,5 óra, 326 m szint

Véleményem szerint a Szlovák paradicsom olyan tömény túraélményt jelent, hogy három napnyi bőven elég belőle egyszerre. Ha viszont valakinek kijut még egy nap, akkor a hegység déli oldalát javaslom bónusz útnak. Itt fekszik a Gölnic (Hnilec) folyó völgyében, a Palcmanhuta víztározó partján Imrikfalfa (Dedinky), ahonnan percek alatt elérhető az egyik legkönnyebb, oda-vissza mintegy 3 órás szurdokoséta a Zejmár-szakadékban (Zejmarska roklina).

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Imrikfalvát Káposztafalváról egy 30-40 kilométer hosszú autóúton lehet elérni, ami nyugatról megkerüli a Szlovák paradicsomot. Nagyon szeretem Imrikfalvának a szlovák nevét is, olyan jó mondogatni odafele úton, vezetés közben, hogy Dedinky. Próbálja ki, aki teheti.

Még inkább így vagyok ezzel a paradicsom felé félúton található Gyűgy szlovák nevével: egyszerűen gyönyörűség kiejteni azt a szépen gömbölyödő szót, hogy Dudince. (A szintén útba eső Korpona szlovák nevéről már nem is beszélve, amit a 18 év alattiak miatt nem is írok ide.) Imrikfalva egyfelől tényleg festői látványt nyújt a tó partján, másfelől a Zejmári-szakadék megmászása után sokáig libegővel lehetett visszalibegni a tóparti parkolóba.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A (visszafele) a Geravy-fennsíkról induló libegő mintegy 2 km hosszú és 221 m szintkülönbséget hidalt át régebben, legalábbis 2009-ben, idén ugyanis az üzemeltető tájékoztatása szerint sajnos nem nyitott ki. Ezért idén bosszúból mi is kihagytuk.

További szurdoktúrák a Szlovák paradicsomban erre >>

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!