A Rohácsi-völgykatlan legszebb tengerszemei

Legfontosabb

2022. augusztus 20. – 10:24

frissítve

A Rohácsi-völgykatlan legszebb tengerszemei
Az egyik rohácsi tengerszem – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Nyugati-Tátra – régebben Liptói-havasok – a Tátra része, de a Magas-Tátra mindent elborító árnyékában nem vált olyan népszerűvé, mint a szomszédjában fekvő nagy testvére. Szerencsére. Kevesebb turista, több intimitás a természettel, és majdnem annyi vadregény. Többféle nehézségű, étvágygerjesztő túraajánlatunkat megspékeltük egy helyi öreg túrázó különleges receptjével, a sült hermelínnel, amit gasztro újságírónk, Ács Bori tálal az olvasóknak a cikk végén.

A Tátra Szlovákiában két nagy, hasonló méretű részből áll: keletre a vad, szaggatott gerincű, meredek falú Magas-Tátra szirtjei meredeznek a Bélai-Tátrával a szélen, a nyugati oldalon a szelídebb, legömbölydedebb formavilágú, de majdnem ugyanolyan magas Nyugati-Tátra terül el. Míg a Magas-Tátra (Vysoké Tatry) völgyeiben, merész csúcsain mindig nagy a turistaforgalom, a némileg árnyékába szorult Nyugati-Tátrát (Západné Tatry, régebbi magyar nevén a Liptói-havasok) kevesebben keresik fel. Nekem is csak akkor került sorra, amikor már a Magas-Tátra összes olyan csúcsát megmásztam, ahová jelölt túraút vezet.

Eredetileg arra gondoltam, megmászunk a Nyugati-Tátrán egy nagyobb gerincet, körülnézünk, aztán kipipáljuk a hegységet, ez is megvolt. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A széles hegyhátokban és meredek köves csúcsokban egyaránt bővelkedő főgerinc első szakasza csak meghozta az étvágyat, és az is kiderült, hogy a lentebbi szférák is tele vannak szűk szurdokokkal, szép hegyi tavakkal és látványos vízesésekkel. Szóval ide még jó párszor vissza fogunk jönni.

Étvágygerjesztő túraajánlatnak bárki számára megfelelő lehet az elmúlt hétvégén általunk megismert négy, eltérő nehézségű túraútvonal bármelyike, de az összeset egy hosszú hétvégén is be lehet járni. Bázisnak Zuberec községet (régebbi magyar nevén Bölényfalut) választottuk, a környéket már régóta járó Cserhalmi Dani tanácsára. Zuberec a hegy lábánál fekszik, és hamar elérhető onnan indulva a túrautak nagy része, ráadásul számos olcsó szállás (15 euró/fő) található benne.

A falu egyébként tipikus outdoor-település, főutcáján szinte több a túraruhás ember, mint a helyi, szandálos kereskedelmi turistából viszonylag kevés van. Egyetlen problémája, hogy a túrák fő kiindulópontja, a Rohácsi-völgy bejárata, 8 kilométeres autóútra fekszik Zuberectől. Ezt minden nap meg kell tenni, és leperkálni a hegyi parkolóban a 3-4 eurós parkolási díjat.

Ha körülnézünk a völgybejárat parkolójában, rögtön látjuk, miért érdemes idejönni. Egy hatalmas, nyugat felé nyitott, cirkusz alakú sziklás katlanban állunk. Körben, az 1600-2000 méteren húzódó, sok helyen keskeny, szaggatott gerincet meredek és szép alakú csúcsok, bástyaszerű tornyok ékesítik. A hegycsoport egykori gleccserek vájta völgyében az egész tátrai régió egyik legszebb tengerszemcsoportja fekszik, a vidék vadregényességben a Magas-Tátrával vetekszik.

A nagy parkolótól nem messze kezdődik a lanovkapálya (Roháče-Spálená felvonó). A felvonóval majdnem 500 méternyi szintet lehet átlibbenni, de ezt hagyjuk meg a nehezebb, egész napos túrákra. Rövid bemelegítőnk a kék túrajelzésen halad. Toronyiránt törünk felfelé a környező hegykaréj legközelebbi, csúcsára, előretolt bástyájára, az 1624 méteres Predný Salatínra (Elülső Szalatin). Először árnyas fenyőerdők, feljebb illatos törpefenyves következik. Meredek az emelkedő, sokszor 20-30 centi magas természetes lépcsőfokokon kell felhágni, cserébe elég hamar felérünk a gyepes előcsúcsra.

Fent: a Rohácsi-völgy bejárata, középen: meredek kaptató, lent: a Rohácsi-vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Rohácsi-völgy bejárata, középen: meredek kaptató, lent: a Rohácsi-vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: a Rohácsi-völgy bejárata, középen: meredek kaptató, lent: a Rohácsi-vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A csúcsról jól látszik a Nyugati-Tátra nagyobb része és a hatalmas Rohács-völgy. Elmerülünk a látványban, amíg a friss szellő felszárítja a verejtéket a pólónkról, majd ugyanazon az úton lerongyolunk a parkolóba. A majdnem 600 méter szintet tartalmazó, 4,4 kilométer hosszú bemelegítő kör 1-1,5 óra alatt megjárható, és tökéletesen felkészít arra, mi vár ránk a kulisszák fölött a következő túrákon.

A következő napi túra egy szép, közepesen nehéz, egész napos, vízeséssel, tengerszemekkel tarkított menet – lényegében a hegykaréj belső oldalán, olyan 1600 méteren. Csúcs nincs benne, de sok helyen szép a kilátás, a természetes vízi attrakciók pedig látványosságban a következő napi gerinctúra szintjére emelik a 13 kilométer hosszú kirándulást.

Ezúttal nem a lanovka nagy parkolójából indulunk, hanem egy kicsit beljebb, a Šindľovec panzió melletti parkolóból (természetesen fogyasztunk is, ne érje szó a ház elejét). Ez a parkoló hamar megtelik, mert ingyenes, ezért jó korán érkezni. Ha már itt tartunk, nem muszáj Zuberecben aludni, a túrák kiindulópontja környékén több panzió, turistaház, sőt erdei hotel is van, ahol megszállva megúszhatjuk a napi 16 km autózást.

A panziótól 2,5 km sétával indítunk a forgalom elől lezárt erdei műúton, ami egyébként egy egészen a hegyek lábához épített menedékházhoz vezet (ezen a túrán megyünk majd arra is). Az Adamcula-réti pihenőnél fordulunk ki a Rohács-völgyből, és a Zöld-völgyi turistaúton emelkedünk ki a völgykatlanból. A hűs fenyőerdőt a még hűsebb Rohácsi-vízesés szakítja meg, aminek naturális párakapujában legszívesebben órákig álldogálnánk. A 18-20 méter magasról lezubogó vízesés még az aszályosabb nyári időkben is bővízű, el tudom képzelni, hogy dőlhet itt a víz a tavaszi olvadáskor.

A vízeséstől nem messze, 1470 m körüli magasságban van egy kis kikövezett sziklapados pihenő, faasztallal és padokkal, ami tökéletes az első szusszanásra. Innen még 250 méternyi szintet kell leküzdeni az első rohácsi tóig, ami egyébként a költői Négyes-tó nevet viseli, lévén a négy tengerszemből nyugat felé a negyedik. Felfelé elmegyünk egy türkiz színekben pompázó, kristálytiszta, köves fenekű minitengerszem mellett, ami hivatalosan nem tartozik a tócsoporthoz. Nemsokára a felső tóparton találjuk magunkat, ami úgy bukkan ki előttünk, mintha egy toronyház tetejére lépcsőzve egy penthouse lakosztály medencéjéhez érnénk fel.

Fent: Névtelen tengerszem, középen: a 4-es tó, lent: a 3-as tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent: Névtelen tengerszem, középen: a 4-es tó, lent: a 3-as tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: Névtelen tengerszem, középen: a 4-es tó, lent: a 3-as tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent: Névtelen tengerszem, középen: a 4-es tó, lent: a 3-as tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Négyes-tó 1700 méteren fodrozódó szintje a túra legmagasabb pontja, innentől hátradőlhetünk képzeletbeli túrafotelünkben. Egy kényelmes, hosszabb ereszkedés jön, tópartokon meg-megállva, rápihenve, meditálva. A partokon elhelyezett rönkpadokon emberek méláznak a vízfelszínen tükröződő hegyeken, egész délutánokat lehet itt végigejtőzni. A tavaknál van a legtöbb túrázó a térségben, de a számuk bőven belül marad az elviselhető szinten.

Sorra vesszük a hármas, a kettes- és az egyes számú tengerszemet (szerintem az egyes számú, Nagy-Rohácsi-tó a legidillibb), majd folytatjuk az ereszkedést a völgyfőben álló Ťatliakova turistaházig. A büfével felszerelt ház mellett még egy hegyi tó hullámzik, ha még nem lett volna elegünk a tengerszemekből. Feltöltekezünk különböző halmazállapotú energiaforrásokkal, és a műúton visszasétálunk a parkolóban hagyott autónkig.

A túraparadicsomnak számító Rohácsi-völgy jelentős része magántulajdonban van, ingatlanait az egyik közeli falu lakosainak ősei az árvai uradalomból vásárolták ki, főleg legeltetésre. A mostani tulajdonosok a nemzeti parkkal jól együttműködve kezelik a területet, az erdei pihenőket, berendezésüket pedig egy autógyártó cég támogatásából építették ki. Így is lehet.

Mivel az első két nap tökéletesen ráhangolódtunk a Nyugati-Tátrára, jöhet a csemege: a gerinctúra a hegykaréj délnyugati szakaszán. Direkt nem a keleti, éles csúcsokkal szaggatott gerincet választjuk, mert egyikőnk gyógyuló ínhüvelygyulladása nem örülne a kitett, láncos-kapaszkodós mélységeknek. Célunk, a Brestová-Salatín-Spálená-Pachola csúcsokat felvonultató, szelídebb szakasz is rejt néhány sziklás kapaszkodót és két láncos-kapaszkodós részt a vége felé, de úgy gondoljuk, ha túl kemény lesz, legfeljebb megfordulunk, és a szelíd hegyháton jövünk vissza.

A könnyebb Brestová-Salatín gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A könnyebb Brestová-Salatín gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A könnyebb Brestová-Salatín gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A könnyebb Brestová-Salatín gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A startpont ismét a lanovka nagy parkolója. Mivel az út 1656 méternyi szintemelkedést és ugyanannyi ereszkedést foglal magában, arra jutunk, hogy nem járunk rosszul, ha az emelkedő első részét a libegővel tesszük meg – így is marad nekünk még 1200 méternyi kaptatás. A lanovka 7 euróba kerül, de pár perc alatt felröpít minket 1500 méter magasba. Menet közben szinte érzem a lábamon a síléceket, ami nem véletlen, hiszen a terület télen Szlovákia egyik legfelkapottabb síterepe.

A végállomástól egy aránylag rövid, de meredek hegyoldalnak lendülünk neki. A tetejére érve szétnézünk: huh, fenn vagyunk a gerincen, egy lapos nyeregben. A táj megnyílik, a kilátás meggyőző mindkét oldalon: jobbra a Nyugati-Tátrán túl elterülő Fátrát, és az Alacsony-Tátra kisebb darabját láthatjuk hullámozni a távolban, balra a Rohácsi-katlan öblösödik a hegykaréjjal. Előttünk a gerinc kígyózik, jól kijárt, köves hegyi ösvényével, és a meghódítani szánt csúcsok sorakoznak.

A szelídebb Brestová-Salatín csúcspár élein kirajzolódik a túrázók hangyányi kontúrja a távolban, a messzebb fekvő Spálená-Pachola csúcskettős sziklásabb, vadabb formáit még csak sejtjük. A 2000 méteres hegyek csúcstérségei zöldellnek a gyeptől, számos (szintén libegővel érkező) túrázó vág neki a gerinc első részének velünk. A Brestová kopasz búbja félig felhőbe burkolózik, de útjukat állva nem engedi be a katlanba fellegeket.

A nehezebb, Spálená-Pachola gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A nehezebb, Spálená-Pachola gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A nehezebb, Spálená-Pachola gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A nehezebb, Spálená-Pachola gerincszakasz – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Alkalmi túratársaink többsége a Brestová csúcsán vagy kicsit odébb, a Salatín elnyúló, kopár hátán visszafordul a lanovka irányába, de mi, néhány elszántabb túrázóval tovább lépdelünk a gerincen. A Spálená (Zsarátnok) csúcs előtti sziklabástyát oldalról kerüljük, jól esik egy kis torna a láncokkal biztosított sziklaösvényen. A mászás nem nehéz, a láncot valószínűleg a hidegebb idők csúszós jégrétegei miatt szerelték fel, lényegében nem is kell belekapaszkodni. Szédülősebbeknek, nem gyakorlott túrázóknak azonban ez a térség már no go zóna.

Az útvonal legszebb, keskeny gerince a Spálená és a Pachola csúcsot köti össze. A Pachola csúcsrégiójában néhány újabb, de nem nehéz láncos szakasz leküzdése után fenn állunk a ferde csúcskereszt mellett, 2167 méter magasan, túrautunk csúcspontján. Az innen induló ereszkedésre érdemes rákészülni: eleinte erősen sziklás, hosszú, meredek hegyoldal következik, ami keményen igénybe veszi a térdeinket, lábizmainkat.

Már a Pachola alatti Baníkov-nyeregben érzem a combomat, és mire lekígyózunk a Zsarátnok-völgyben a Rohácsi-vízesésig, el is fáradok kissé. Itt azonban már szinte lenn vagyunk a Rohácsi-völgykatlan aljában, egy kényelmesebb sétával beporoszkálhatunk a lanovka parkolójáig. A 13 kilométeres, térképen könnyűnek látszó túraút végigjárása simán eltarthat 7-8 óráig, és nekünk szerencsénk volt: nem kaptunk se esőt, se szelet. (Vihar esetén erősen meggondolnám az indulást, a villám könnyen odapörköl a gerincen gyaloglóknak.)

A levezető túrát inkább pihenésnek, valamint kulturális feltöltődésnek szánjuk: a Liptói vár romját vesszük szemügyre, amiről állítólag olyan a kilátás, hogy több király is szívesen járt erre. Ehhez a hazafelé úton csak egy kis kitérőt kell tenni Bešeňovánál (magyar nevén Besenyőfalunál) Liptovská Teplá (Liptótepla), majd Lúčky (Lucski) felé. Aki vár helyett inkább fürdőzne, Bobrovník előtt a Liptói-tónak van egy strandos területe, Bešeňovában aquapark található, sőt Lúčkynál is van egy kis termálfürdő (attól azért ne várjunk sokat).

A Liptói vár és a Liptói-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A Liptói vár és a Liptói-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Liptói vár és a Liptói-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Liptói vár és a Liptói-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Szóval Lúčkynál a kis termálmedence parkolójában tesszük le a kocsit (5 euró), és onnan szépen emelkedő út visz fel először széles mezőkön, majd az erdőben a 993 méter magasan fekvő várromokhoz. A rom szépen kiépített környezetéhez végül egy vaslétrán kell felkapaszkodni, amin szinte ostromlónak érezheti magát a kiránduló. Az egyébként Szlovákiában/Felvidéken legmagasabban álló várkastélyt a XIII. században építették, kiskirályoktól a nagy királyokig követték egymást tulajdonosaik.

A várat végül az 1400-as évek vége felé Mátyás király romboltatta le, mert a várúr a lengyel-magyar háborúban a lengyeleket támogatta. Romjaról tényleg szép látvány nyílik a közeli Liptói-tóra és a környező hegyekre, köztük a Nyugati-Tátrára. Hogy a kirándulást körtúrává alakítsuk, a hegy kellemetlenül meredek túloldalán ereszkedünk le, és a Kalamičianka-patak völgyében térünk vissza a parkolóba. A 6,2 km hosszú menet 2-3 óra alatt megtehető, a szintemelkedés/süllyedés 400 méternyi. A levezető túra térképe ide kattintva érhető el.

A Nyugati-Tátra három túraútvonala egy térképen itt látható:

A Nyugati-Tátra nem járható be egy hosszú hétvége alatt, egészen biztos fogunk még arra járni, hívnak a gerinc legnagyobb kihívását jelentő sziklás-tornyos-kőszarvú Rohácsok, a hegység kissé keletebbre fekvő legmagasabb pontja, a Bystrá, és a hegység körül fellelhető számos szurdok. Addig is próbáljuk ki Ács Bori tolmácsolásában a Nyugati-Tátra öreg hegymászójának, Pavolnak a hermelínreceptjét, amit személyesen adott nekünk, amikor meglátogattuk Trstenában. Át is adom a szót neki.

Íme a tésztában sült hermelín

A hermelín nem csak egy kedves, szőrös állat, de egy sajt neve is. A francia camembert cseh/szlovák utánzatáról van szó itt, egy kerek, penészkéreggel ellátott, lágy sajtról. A lényeg nem is ez, hanem amit csinálnak vele és ahogyan fogyasztják, mert az viszont már egészen egyedi. Az okosabb kocsmák, sörözők kínálatában már itthon is fel-felbukkanó változat a nakládaný hermelín, amelynek elkészítéséhez fűszeres olajban erjesztik a sajtot, ettől csípősen intenzív íze lesz – a sörkorcsolyák legfinomabbika. Elronthatatlan, venni kell hozzá hermelín sajtot, annak hiányában egyszerű camembert-t, legalább három-négy darabot, hogy megtöltsön egy befőttes üveget. Félbe kell őket vágni, majd fűszereket szórni közéjük, és felönteni annyi napraforgó olajjal, hogy ellepje. Lezárva, szobahőn kell eztán érni hagyni, 3-4 nap múlva hűtőbe költöztetni. Nyúlós, erős, csodálatos íze lesz.

Tenczer Gábor kolléga most egy új hermelín receptet hozott a Tátrából, amely az erjesztett verzióhoz hasonló módon passzol remekül sör mellé, de előételnek is remek, különösen vendégváráshoz. Egy leveles tésztában sült sajtról van szó, ami ha minden kéznél van hozzá, gyorsan és egyszerűen elkészül. szóval könnyű győzelem. Nem utolsó előnye, hogy rendkívül látványos, divatos kifejezéssel élve, szexi, ahogy a tésztacsomagot felvágjuk, és kiömlik belőle az olvadó sajt. Az egyetlen kétes pont a bolti leveles tészta, amiből szinte csak hitvány minőségűt lehet kapni, érdemes utánajárni olyan kiadásnak, amihez vajat is használnak, akkor lesz igazán finom a végeredmény. Akinek pedig van ideje és türelme, hajtogasson hozzá leveles tésztát ezzel az egyszerűsített módszerrel, melyet korábban a portugál kosárkákhoz használtam.

A sült hermelín – Fotó: Ács Bori / Telex
A sült hermelín – Fotó: Ács Bori / Telex

Alapanyagok:

  • 2 darab hermelín sajt (ennek hiányában camembert)
  • egy csomag leveles tészta (kb. 200 gramm)
  • 100 gramm áfonyaszósz/lekvár/friss áfonya
  • 4 szelet füstölt sonka
  • 2 evőkanál ketchup
  • egy tojás

A sütőt előmelegítem 200 fokon. A sajtokat egy náluk két centivel nagyobb területű tésztanégyzetre fektetem. Sütőpapíros tepsire teszem. Megkenem őket ketchuppal, sonka szeleteket fektetek rájuk, áfonyát vagy áfonyalekvárt kanalazok a tetejükre, és ráhajtogatom a tészta csücskeit, majd alaposan összenyomkodom, hogy sütés közben ne nyíljon szét. Ezt a műveletet mindkét sajttal elvégzem, majd a csomagokat lekenem a felvert tojással. A sütőben körülbelül 20 perc alatt meg is sülnek, a maradék áfonyával azonnal érdemes tálalni.

Több kép a túrákról erre nézegethető >>

További telexes túraajánlók erre >>

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!