Uszik megint megverte Tyson Furyt, aki veresége után lelépett a ringből

2024. december 22. – 02:21

frissítve

Uszik megint megverte Tyson Furyt, aki veresége után lelépett a ringből
Olekszandr Uszik jobbhoroggal fogadja Tyson Furyt a két nehézsúlyú klasszis 2024. december 21-én rendezett második meccsén Fotó: Richard Pelham/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A 37 éves ukrán Olekszandr Uszik egyhangú pontozásos győzelmet aratott a 36 éves brit Tyson Fury elleni nehézsúlyú bokszvilágbajnoki meccsen, melyet magyar idő szerint szombat éjjel rendeztek a szaúd-arábiai Rijádban.

A két nehézsúlyú klasszis 2024-ban másodszor találkozott a ringben, első, címegyesítő meccsüket 2024 május 18-án, ugyancsak Rijádban vívták; a technikás és fordulatos küzdelemben a pontozóbírók 2-1 arányban Uszikot látták jobbnak. Uszik győzelmével mind a négy nagy bokszszervezet világbajnoki címét begyűjtötte, ez utoljára 1999. november 13-án, Lennox Lewisnak sikerült Evander Holyfield ellen. A meccset tető alá hozó szerződés biztosította a vesztesnek a visszavágó lehetőségét, amivel a küzdelem eredményét – amúgy jogtalanul – vitató Fury élni is kívánt. Az azonnali visszavágó azonban azzal járt, hogy Uszik kénytelen volt lemondani az IBF bajnoki övéről, mivel nem mérkőzött meg a szervezet által kijelölt kötelező kihívóval.

A visszavágó óriási tempóban kezdődött, a fordított felállású – azaz jobb kezét és jobb lábát elől tartó – Uszik bemozdulásokkal, első kezes ijesztgetéseivel mozgatta nála 15 centivel magasabb, 22 kilóval nehezebb és 17 centivel nagyobb ütőtávval rendelkező ellenfelét, és elsősorban testre többször is be tudott szúrni – miközben Fury hátsó kezes – ez nála a jobbot jelenti – kontrái is be-betaláltak.

Fury igyekezett álláscserékkel is meglepni ellenfelét, azonban egyik ilyen próbálkozása a negyedik menetben megbosszulta magát, ugyanis Uszik egy jobb-bal kombinációval, majd egy ismétlő balegyenessel megrendítette őt. A gránitállú Fury azonban villámgyorsan le tudta magáról rázni a kábulatot, és szép jobbfelütéssel vette el Uszik kedvét attól, hogy megsorozza őt. Sőt, az ötödik menetben már a brit vette át a kezdeményezést, és gyönyörű balfelütéssel rogyasztotta meg az ukránt. Ráadásul meccs során először sikerült lefognia, a szorítóhoz gyűrnie a címvédőt – Fury mesterien szokta fárasztani ellenfeleit azzal, hogy rájuk tehénkedik –, de Uszik már az első meccsen is ügyesen rázta le az ilyen próbálkozásait, ráadásul a bíró hamar közbelépett az összekapaszkodásoknál.

A meccs felénél érződött először az, hogy a pályafutása legnagyobb versenysúlyával mérlegelő, és testre sokat kapó Fury kezd lelassulni. Az elképesztő sebességgel pörgő Uszik a hatodik menet végén és a hetedikben is meg tudta rendíteni őt, a nyolcadik menetet pedig a brit már szinte végig rükvercben bekkelte ki. Azonban Fury fantasztikusan tudja újrakalibrálni a bunyóját a passzív időszakaiban, a kilencedik menetre vissza is tért, a tizediket már el is vitte.

Uszikon azonban sem a bekapott ütések, sem a saját maga által diktált tempó nem látszott meg, és – érezve, hogy az addigi menetek többsége rettentően szoros volt, és akár Fury-nek is állhat a zászló – nagyon meghúzta az utolsó előtti menetet. A 12. menetre viszont Fury rontott ki annak tudatában, hogy egy KO nélkül nem győzhet, az ukrán azonban állta a sarat, és beleállt a kompromisszummentes ütésváltásokba. Az első meccshez hasonlóan technikai és taktikai finomságokban bővelkedő, kemény, de sportszerű meccs végét jelző gongszót követően Uszik térdre borulva ünnepelt, és joggal: mind a három pontozó 116-112 arányban őt látta jobbnak (azaz a 12 menet közül 8-at ő nyert).

A Compubox adatai alapján Uszik 423 eleresztett ütéséből 179 be is talált, miközben kihívója 509 próbálkozásából csak 144 ült. Az ukrán taktikus bunyójáról sokat elárul, hogy Uszik teljes erejű ütéseinek 54 százalékát az utolsó öt menetre tartogatta, és az utolsó két menetben érte el a legtöbb találatot is.

Usziknak 23. profi bokszmeccsét is győzelemmel hozta le (az ukrán korábban a cirkálósúly mind a négy meghatározó bajnoki övét is begyűjtötte), Tyson Fury ellenben 34 győzelme mellett kénytelen volt elkönyvelni második vereségét – mind a kettőt Usziktól szenvedte el, a brit meccsmérlegét kiegészíti még a Deontay Wilder elleni feledhetetlen első meccsén kihozott döntetlen is.

Az ukrán bajnok győzelmét saját édesanyjának és az „ukrán anyáknak” ajánlotta, és saját gyerekeinek is gratulált, akik narancs- illetve zöld övet szereztek judóból. Tyson Fury viszont nem várta meg a meccs utáni villáminterjút, és kiviharzott a szorítóból, helyette nyilatkozó menedzsere sérelmezte azt, hogy ügyfelének csak négy menetet adtak a bírók.

Uszik kettős győzelmével továbblépett a Furyval való rivalizáláson, következő ellenfele valószínűleg a ringbe is felhívott Daniel Dubois lesz. Az ukrán 2023 augusztusában egyszer már – némileg vitatható módon – legyőzte a nála 10 évvel fiatalabb brit bokszolót, aki azóta Anthony Joshua kiütésével megszerezte az IBF bajnoki övét. Annak ellenére, hogy pusztán sportszempontból nincs túl sok értelme, nem lehet kizárni egy Fury elleni harmadik meccset sem, ugyanis pénzben ez hozna legtöbbet a konyhára. Miután az első Uszik-Fury meccsen a két bunyós összesen 150 millió dollárért húzott kesztyűt, a visszavágón a meccspénz már 190 millió dollárra emelkedett – és míg az odavágón Fury részesedése 70 százalékos volt, most már a szerződés szerint a pénz 55 százalékát a bajnok kapta meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!