A Halálcsillag széthullása – hat pontban a Manchester City mélyrepüléséről

„Először is gratulálunk a Liverpoolnak a megérdemelt győzelemhez. Az első 15-20 percet úgy éltük meg, mint sok más alkalommal, amikor idejöttünk a fénykorunkban. Szenvedtünk, megérdemelték a gólt. Utána pedig mi irányítottuk a meccset. Tudom, hogy néhány embernek nem tetszik a felállás, de nem tudunk versenyezni a Liverpoollal és sok-sok más klubbal, amelyek átmenetben bombaerős csapatok. Szeretem a szélsőket, de több kontrollt akartunk, mert tudjuk, hogy amikor elveszítjük a labdát, azonnal kontrákba kezdenek Szalahhal vagy Luis (Diaz)-zal vagy Gakpóval. Ők annyira gyorsak, gyorsabbak, erősebbek, mint mi abban a pozícióban egy játékban. Azzal a bázissal, ami most van, különösen a középpályán, túl kell élned a labdával. Átmenetekben İlkay Gündoğan, Rico Lewis és Bernardo Silva áll Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister ellen. Nem tudom elfelejteni, hogy melyik játékosok állnak rendelkezésemre. Gratulálok a Liverpoolnak.

Én mindig pozitív vagyok. Tudom, hogy milyen nehéz a helyzet most az eredmények tekintetében, de a csapat mindent kiadott magából, és látom, ahogy Ruben Dias visszatért a sérülésből és Nathan Aké is, milyen jól kontrollálta Nathan Szalahot a párharcokban. De a veszélyességünk nem egyértelmű, úgy érezzük, hogy még mindig nincs meg az a veszély, ami mindig is megvolt csapatként. És védekezésben most nem vagyunk elég szilárdak – nem ma, hanem néhány mérkőzésen keresztül, így helyre kell állnunk, hogy hátul is szilárdak legyünk. Kevin (de Bruyné)nek megvolt a lehetősége, amikor 0-1 lett az eredmény, talán nem kellett volna 0-1-nek lennie, de elfogadjuk a valóságot, ami van, és talpra állunk, és folytatjuk a Nottingham Forest ellen.”

A Liverpool elleni megérdemelt kétgólos vereség után az elmúlt 15 év legnagyobb, leginnovatívabb és leghatékonyabb edzője, Pep Guardiola egyszerre nyilatkozott realistán, csalódottan, analitikusan és optimistán. A legutóbbi 7 tétmeccséből 6-ot elvesztő Manchester Citynek nem sok minden sikerül mostanság, a Feyenoord elleni 3-3-as döntetlent is nehéz optimistán látni, tekintve, hogy a 75. percig 3-0-ra vezettek. Sőt, a Liverpool ellen meglehetősen simán elveszített csúcsrangadó tovább mélyíti a történelmi válságot: a mezőny egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik vezetésével a Liverpool 3,35-nyi xG-t, 5-6 nagy helyzetet dolgozott ki és puskázott el belőle rengeteget, kvázi meccsben tartva a címvédőt. Az első 25 percben teljesen alárendelt szerepet játszó City első lövésére 39, egyetlen helyzetére 82-83 percet kellett várni (Kevin de Bruyne tulajdonképpen Virgil van Dijk ajándékával). A Guardiola által említett átvett irányítás és második félidei nagyobb nyomásgyakorlás még inkább a Liverpool kontráinak (Gakpo, Salah, Diaz, Szoboszlai) feküdt.

A hatos szám az Anfielden pont Guardiolától jött elő, mikor José Mourinhót megidézve válaszolt a kirúgásával élcelkedő liverpooli közönségnek, hogy ugye ő ennyiszer nyert angol bajnokságot – a legutóbbi hét szezonban. Mi is azért idéztük ilyen hosszasan a meccs utáni kiváló nyilatkozatát, mert 6 pontban jól össze lehet vele foglalni a szezon előtt és közben is bombabiztos bajnoknak kikiáltott City soha nem látott mélyrepülését.

1. Fénykor után a hanyatlás kora?
2. Játékosok, csapategység, igazolások
3. Amiben megváltozott a City: irányítás és kontroll vs. átmenetek
4. Rodri és a középpálya kényszere, avagy az elvesztett félelemfaktor
5. Presszingproblémák
6. Miben bízhat a City?

A fénykor után

Az Opta augusztus 12-én 82,2 százalékra adta a City bajnoki esélyeit, a Liverpool győzelme után viszont 9 ponttal vezet a közvetlen üldözők és 11-gyel a City előtt így immáron ő 83,7% valószínűséggel a bajnok.

Tulajdonképpen valahol teljesen érthető, hogy a legtöbb elemzői vagy éppen sportfogadói modell miért „jelzett be későn”, vagy nem akart hinni a City és Guardiola krízisével kapcsolatban, akár már a Bournemouth, Sporting elleni meglepetésvereségekkor. Egyrészt ugye az európai topfociban jelenleg nincs a Citynél nagyobb hitellel rendelkező, győzelemgép-csapat (korábban a Juve, Bayern egyeduralkodásakor volt, a PSG hitelét inkább a Ligue 1 rontja).

Tavaly sem mert senki a City ellen fogadni, hiszen végül hiába volt az Arsenal és a Liverpool szuper kezdése – a 2023 december hatodikai Villa elleni vereség utáni 23 meccsből 19-et nyert a City 4 döntetlen mellett és behúzta az újabb bajnoki címet. Idén márciusban már mutattunk – az elemzésekhez hasonlóan – néhány problémaforrást:

„A nyílt helyzetekből származó xG mindkét oldalán, védekezésben az Arsenal, támadásban a Liverpool miatt csak második a mindig kategóriaelső City. Pep Guardioláék, tőlük szokatlanul sok nagy helyzetet engedélyeznek az ellenfeleknek, és már 12-szer kerültek hátrányba a szezonban.

Persze sorolhatnánk, hogy némileg átalakulóban vannak a 2023-as, bajnoki címet, FA-kupagyőzelmet és Bajnokok Ligája-trófeát hozó triplázás után, hogy Jérémy Doku, Mateo Kovačić és Joško Gvardiol a vártnál nehezebben illeszkedik be, hogy a szezon elején kapusgondjaik voltak, hogy nagyon sok sérüléssel kellett megbirkózniuk, de ez sem az ő szintjükön, sem az ellenfeleknél nem kifogás.

Mindezek mellett, szinte természetes, hogy már húsz meccse veretlen a City, bár brutális folytatás vár rájuk. Vasárnap a Liverpoolhoz mennek, utána sorban a Brighton, az Arsenal és az Aston Villa jönnek. A következő négy ellenfélből az Arsenal és az Aston Villa is verte őket ősszel, a Liverpool ellen pedig 1-1-et játszottak, míg a Brighton ellen a két korai gól ellenére is egyenlő xG jött ki az előző meccsen. Sőt, a Brighton stadionjában a legutóbbi három meccsből csak egyszer tudtak nyerni, még egy-egy vereség és döntetlen a mérlegük.

Viszont akár a tavalyi menetelést, akár az elmúlt évek Premier League-tapasztalatait, akár az ezeket figyelembe vevő modelleket nézzük, mind-mind azt mutatják, hogy nem érdemes ellenük fogadni.”

Ezt írtuk márciusban, amikor már 59 százalék volt a City esélye a modellek szerint, majd egymás után a két legfőbb rivális Liverpool és az Arsenal elleni meccseket lehozták döntetlenre, noha mindkettőn az ellenfelek álltak közelebb a győzelemhez. A City ezután imponáló 9-ből 9 meccset minimum 2 góllal megnyerve be is húzta az újabb bajnoki címet.

Ritkán, vagy csak nagyon mély és egy bizonyos szakmai réteg számára érdekes téma City, majdhogynem unalmas.

Pep Guardiola manchesteri éveiben előbb tökélyre fejlesztette a Barcelonánál megújított pozíciós futballt (területhez pozicionált játék), majd jött az utóbbi évek látványosan intenzív presszingszerkezete (Rodri a 4 belső védő előtt mindent eltakarít és a magas presszingben is mindig odaér) és meccseket teljesen lezáró labda elleni fázis kimaxolása.

A sort a végtelenségig lehetne folytatni Erling Haaland gépiességétől a City ismert pénzügyi hátterén át – idén nyárig csak egy átigazolási időszak volt, amikor 150 millió font alatt költöttek az elmúlt tízből, Guardiola alatt 1,5 milliárd fontot költöttek el –, summa summarum, a City Mátrix-szerűsége ritkán tudott érdekes lenni, hiszen még 3-4 meccses nyeretlenségi sorozatok se akadtak.

Játékosok túl a csúcson, Guardiola bizalmán is?

A másfél évvel ezelőtti, végre valahára megnyert Bajnokok Ligája-döntőig menő úton a City nagyjából 13-14 játékossal ment végig: a lenti képen a Real Madrid elleni elődöntő hazai visszavágóját négy góllal megnyerő kezdőt láthatjuk, melybe hátra Nathan Aké, előre Phil Foden, Julián Alvarez és Rijad Mahrez kerültek be rendszeresen, míg Cole Palmer, Rico Lewis, Kalvin Phillips, João Cancelo és Aymeric Laporte inkább csak rotációkor.

Palmer, Laporte és Mahrez még tavaly nyáron távoztak pont százmillió euróért, ám míg az utóbbi kettő miatt olyan nagyon nem búsulnak Manchesterben, ennyit minimum egyedül megér a Chelsea-ben a liga egyik legjobbjává kiteljesedő City-nevelés. Cancelo (25 millió, al-Hilal) és Julián Alvarez (75 millió, Atlético Madrid) esetében is csak az utóbbi elengedése miatt húzhatta fel az ember a szemöldökét, de a transzfer nagysága miatt minimum védhető döntés volt, úgy is, hogy Haalandnak így nem maradt igazi helyettese.

Főleg úgy, hogy a City még 2023 nyarán költött 240 milliót négy játékosra, akkor mind-mind egyenként jó ötletnek tűnt. Josko Gvardiol az elképzelés szerint Laporte egy jobb kiadásban, aki hibrid balhátvéd-belső védőként is bevethető, és nem mellesleg a Bundesliga történelmének legjobb progresszív passzértékeit hozta Lipcsében. A második az a Jérémy Doku, aki évek óta a Ligue 1 cselkirálya, két oldalon is bevethető így Mahrezt is pótolhatja vagy Grealisht is motiválhatja. A harmadik a Sportingból régóta kiszemelt univerzális box-to-box középpályás Matheus Nunes, Guardiola 2022-es nyilatkozata szerint a világ egyik legjobb játékosa, a negyedik pedig a Real Madriddal, Chelsea-vel vagy a horvát válogatottal sikereket elérő, elképesztően nagy munkabírású és nyomástűrő Mateo Kovačić, aki csak harmincmillióba került 29 évesen, ami kevesebb, mint az akkori piaci értéke.

Irányítás és Kontroll

Guardiola fent említett taktikai evolúciója a híres 2-3-5-ös pozíciós Barça-stílussal kezdődött, ahol általában egycsatáros, vagy a labda elleni fázisban kevésbé szofisztikált és szervezett csapatokkal találkoztak, így defenzív labdabirtoklással és 2-3 emberrel meg lehetett oldani a maradékvédekezést. Az általa kontraligának titulált Bundesligában a Bayernnél már beforgatott szélsővédőkkel (Lahm) 2+3-ban igyekezett megállítani a kontrákat és megtartani a kontrollt, míg a Citynél előbb folytatta ezt (3-2-4-1), majd négy középső védővel (olykor egyikük betagozódik Rodri mellé, lásd pl. John Stones-t a BL-győztes idényben) öt emberes maradékvédekezéssel operált.

Hogy ez Rodri kiesésével, illetve egyéb faktorok miatt hirtelen miért és miképpen változott meg, arra maga Guardiola válaszolt, mikor a Liverpool ellen eléggé explicit módon fogalmazta meg a dilemmát:

„Tudom, hogy néhány embernek nem tetszik a felállás, de nem tudunk versenyezni a Liverpoollal és sok-sok más klubbal, amelyek átmenetben brutális csapatok. Szeretem a szélsőket, de több kontrollt akartunk, mert tudjuk, hogy amikor elveszítjük a labdát, azonnal kontrákba kezdenek Salah-val vagy Luis (Diaz)-zal vagy Gakpóval.”

Magyarán, a City jelenleg Rodri nélkül az egyre kiegyenlítettebb, gazdagabb, okosabb Bajnokok Ligája- és Premier League-ellenfelek ellen kétféleképpen tud játszani.

Az egyik mód a zártan és biztonságosan, amiben három, de van amikor négy belső védővel és két hatossal játszanak, ahol mindkét oldalon a szélességet a szélsővédők adják. Mivel nincs a pályán veszélyes szélső, az ellenfél is szűkebben tud védekezni (lásd pl. a liverpooli Andrew Robertson szabadon ugorhatott ki Rico Lewisra, mert azon az oldalon nincs szélső). Így azért a Citynek erősen csökkent a támadáshatékonysága, még ha Josko Gvardiolnak érkezése óta 6-7 fontos góljára is emlékszünk. Ugyanakkor pl. a Feyenoord ellen ennek a felét visszaadta védekezésben. Ennél lényegesebb, hogy a túloldalon a sokáig világklasszis Kyle Walkert elérte minden 35-höz közeledő mögékerülő és visszafutó szélsővédő végzete – más néven a Lukasz Piszczek–Marcel Schmelzer-axióma –, miszerint ha csatlakozik a támadásokhoz, akkor egyrészt nem nagyon tesz hozzá, másrészt simán mögé lehet indítani (lásd Cody Gakpót vasárnap), harmadrészt már hátrányból is le-lesprintelik (pl. Adama Traoré a Fulhamben).

Az örököse-helyettese az a Rico Lewis, aki talán Joshua Kimmich fejlődésregényét éli meg: kreativitását Guardiola sokszor nemcsak beforgatva, hanem alapból a középpályán (Rodri és Kovacic kiválása után egyre inkább kényszerből), vagy éppen tízesként használja ki. Hiába vannak nagyszerű támadómutatói pl. a Bajnokok Ligájában (legtöbb nyílt játékhelyzetből való lövéskialakítás), védekezési és fizikai hiányosságaira az ellenfelek egyre bátrabban utaznak – lásd a Sporting góljait.

A bal oldalon Nathan Aké egy hosszabb sérülés miatt csak 6 meccset tudott idén játszani, és bár védőmunkája többnyire remek (lásd Szalah ellen), labdával – különösen a nyomástűrésben – korántsem olyan progresszív, mint pl. Gvardiol.

Egy sorral feljebb Guardioláék négy, kvázi univerzális, a pozíciókat szép rotációval váltogató, labdabiztos nyolcas-tízessel igyekeznek zártan, lassabban és kockázatmentesen játszani, néha a labdával védekezni, vagy a sok labdajáratással hibára késztetni az ellenfelet. Ugyanakkor ennek az árnyoldala nem is feltétlenül a labdás fázisban van – noha nem lehet mindig megtartani a labdát, és az ellenfelek is azért egyre bátrabban presszingelik a Cityt, hiszen kevesebb egy-egyező játékos van fenn a pályán aki egy előrevágott labdával gondot okoz –, hanem a labda ellen, amit majd lentebb elemzünk.

A másik játéktípust gyakorlatilag inkább a szezon elején láthattuk, vagy például a Liverpool ellen a második félidőben, amikor égett a ház. Ez egy nyíltabb, klasszikusabb és kockázatvállalóbb játék, igazi egyező szélsőkkel mint a két egy-egyező cselgép Doku (1 gól 1 gólpassz) és Savinho (2 gólpassz), kiknek hatékonysága erős kívánnivalót hagy maga után. Guardiola mentségére, idén nem kímélik a sérülések a Cityt, így nincs úgy alternatíva, mint tavaly, amikor Julián Alvarez a szélre kényszerült. Itt keveset beszélünk Oscar Bobb lábtöréséről, lentebb majd érintjük a Guardiola-rendszerben egyre inkább mellőzött Grealisht, de Doku is hagyott ki meccseket. A City pedig egy szélesebb csapattal, nyíltabban focizik, ám ezáltal nagyobb kockázatokat vállal ugyanannyi, vagy még kevesebb helyzet kialakításáért, míg az ellentámadásoknál a City középpályás védekezését vagy a szervezetlenebb magas presszingjét egyre több csapat használja ki.

Rodri és a középpálya, avagy hirtelen mindenki táncol

Ugyanakkor a fenti két meccs megközelítése korántsem statikus, hanem ellenfél- és állásfüggő.

Nagyon gyakori az elmúlt hetekben az a fajta meccsfolyamat, mikor a City képes a zártabb alapjátékából is dominálni: a Feyenoord ellen 3-0 volt 75 percig, a Brighton ellen övék volt az első 9 lövés és 2,25 xG-ig jutottak, ám csak egy gól jött össze, míg a Sporting ellen Foden korai gólja és egy 8. percben kihagyott Gyökeres Viktor-ziccer mellett 9 kísérlet és 0,95 várható gól jött össze, majd effektíve a második félidős középkezdésből kaptak gólt:

Ebből a szempontból a Liverpool a Slot-érában szokatlanul agresszív letámadással borította a Guardiola-féle kontrollalapú meccstervet. Ez azért annyira nem volt meglepő az alábbi kép alapján: Erling Haaland többnyire Joe Gomez és Van Dijk ellen küzdött, egyikük mindig fel tudott lépni Fodenre, ha Gravenberch nem ért át Gündoğanról. A másik mélységi veszélyt az a Matheus Nunes jelentette, aki balszélre kitolva az idén már számos világszintű párharcellenfelet szívesen váró Trent-Alexander Arnold-börtön legújabb lakója lett. Mögöttük gyakorlatilag 8 mezőnyjátékos és Ortega kapus vett részt a City építkezésében, amit a Liverpool az első hatossal és Robertson támogatásával (plusz végszükség esetén egy kilépő belső védővel) nemcsak, hogy lefedett, hanem középen be is csapdázott, ebből sikeres kontrákat indítva.

Apropó kontrák és Rodri, ezt mondta Guardiola a Liverpool elleni meccs után: „Most nem vagyunk olyan erősek, mint régebben, ez a realitás, nagyon-nagyon-nagyon sok körülmény miatt – tehát csak Rodri sérülésére gondolok. Természetesen Rodri létfontosságú számunkra, de nem csak róla van szó, sok okot említhetnék. A legjobb módja annak, hogy ezt végigjárjuk, hogy végigmenjünk a valóságon, ez segíthet megtalálni azokat a döntéseket, amiket meg kell hoznunk, hogy megtaláljuk a megoldásokat, amikkel megpróbálunk meccseket nyerni ezekkel a játékosokkal.”

Talán szigorú értékítélet, miszerint „a Mateo Kovačić mint Rodri-pótlék” ötlete eleve halálra volt ítélve, mert Kovačić szinte mindig egy korszakos géniusz (Luka Modrić, Ivan Rakitić, N'Golo Kanté, Toni Kroos) mellett játszott duplaszűrőben, és a Cityben is ez az alapgondolat. A két játékos profilja és skill setje meglehetősen eltérő: Kovačićnak labdával gyakorlatilag meg kell, hogy verje ellenfeleit a területszerzéshez, míg Rodri folyamatosan képes labdával és anélkül területeket elfoglalni. Maga Guardiola is többször nyilatkozta, hogy sokat kellett tanítania a pivot pozíció tartását, a kevesebb mozgást. Elsődlegesen tehát a pozicionálás szól Rodri mellett, de ezt súlyosbítja a labdaosztogatás: hacsak nincs mögötte hatalmas terület, Kovačić kénytelen álló helyzetből értelemszerűen negatívabb és korlátoltabb passzopciókat megjátszani (oldalra, a védelem köré vagy keresztlabdákkal), ezzel lassítva a City játékát, míg Rodri dinamikája és pozitív első labdaérintése miatt mindig egy lépéssel előrébb jár.

A védekezésben nincs meg benne a terület könyörtelen lefedése és a szerelőképesség, mint a friss aranylabdásban, így elég gyakori jelenet, hogy a City ellenfelei egy felpassz után kimozgatják a City védekező középpályását, és kényszerítővel, vagy csak egy az egy elleni fizikai fölénnyel megverik őket, majd simán rávezethetik a védelemre lendületből. Erre számtalan példát találhatunk a Tottenham-meccsből vagy a Brighton elleni második félidőből, mindkettő jó példa arra, mennyire elfogyott a City-presszing félelemfaktora.

Az el-elcsúszó, szervezetlen presszing eredménye – a City meccsenként három nagy helyzetet enged

Érdemes megnézni, hogy bár Ange Postecoglou előszeretettel és hallatlan bátorsággal tölti meg az ellenfél középpályás vonala mögötti területeket, olyannyira tiszteletlenek a City védekezésével szemben, hogy a háromemberes széles csatársoruk mögé négy embert raknak be!

Jól láthatóan az ellenfelek teljesen tudatosan és gyakran elképesztő direkt módon játszanak a City ellen – ez a labdás kompaktság árnyoldala, hogy utána nem tudnak kompaktak maradni és nyomást is gyakorolni a labdára, mivel nincs olyan dinamikus középpályájuk, ezért a gyengeségüket magasabb védelmi vonallal próbálják elrejteni. Igaz, utóbbinál az akarati tényezőkkel kapcsolatban is felmerülnek kérdések.

És még nem is csak a góloknál, hiszen ezeket könnyebb a sikeres akció torzított nézőpontjából nézni – de mégis, alapvető elosztási, helyezkedési és szervezettségi gondokkal küzdenek.

A végeredményt ismerjük, és bár az elmúlt években a City egyre nagyobb helyzetminőséget engedett lövésenként az ellenfeleknek, az elmúlt 3 év változását idén 3 hónap alatt sikerült megugrani. Kicsit egyszerűbben: a top 5 ligákban nem a 33-mal legtöbb gólt kapó VfL Bochum ellen legkönnyebb nagy helyzeteket kidolgozni, hanem a Manchester City ellen, ami azért valahol megdöbbentő. A 16 százalékos átlagos helyzetminőség olyan brutális, hogy az elmúlt évek legminőségibb támadóalakulatai – a Girona, a Barcelona vagy a Brentford – sem mentek 14 százalék fölé.

„Amikor eléred a mélypontot, csak felfelé vezet az út”

Több kiváló elemzői vélemény, számos adat és a fenti értekezés szerint is a kontrollt mániákusan kereső Guardiola teljesen elvesztette azt: már nem dolgoznak ki annyi elképesztő minőségű és mennyiségű helyzetet, mint korábban, miközben ellenük nemcsak a legkönnyebb ezeket kialakítani, az ellenfelek brutális könyörtelenséggel is használják ki ezeket.

„Az első félidő utolsó 15-20 percében és a második félidő első 25-30 percében olyan volt a játék, amilyet akartunk, anélkül, hogy a passzainkkal veszélyt tudtunk volna teremteni. Nem alkottunk sokat. Úgy kell játszani, hogy esélyeket teremtsünk, és nekünk ez nem adatott meg” – értékelt Guardiola a Liverpool elleni vereség után. A novemberi válogatott szünetben hosszabbító Guardiola meccs utáni szavai, bármennyire is próbált optimista maradni, azért inkább a mélypont megtalálását igazolták:

Hogy kik vezethetik ki ebből a történelmi krízisből a Cityt, az egyelőre képlékeny. Az elmúlt évek manchesteri sikercsapatainak alapemberei közül minimum hatan vagy mélyen a tudásuk alatt teljesítenek, vagy a hírek szerint Guardiolával nem mindig jönnek ki. Iparági értesülések alapján az utóbbi kategóriába minimum ketten tartoznak, az egyikük az elmúlt idényt csak idén januárban megkezdő, de így is 8 gólig és 17 gólpasszig jutó Kevin de Bruyne. A 33 éves belga géniuszt és talán a Guardiola-éra legfontosabb játékosát ugyan persze mindig hátráltatják sérülések, de egyes értesülések szerint minimum furcsa, hogy lassan egy hónapja visszatért, és a City 5 sorsdöntő meccsén összesen 76 percet játszott, mindezt úgy, hogy nyáron lejár a szerződése. A másik a BL-győzelem egyik csendes hőse, Jack Grealish, aki hol kisebb-nagyobb sérülések, hol egyéb, mondjuk így életvitelbeli okok miatt már tavaly is csak ezer Premier League-percet játszott, idén pedig csak 375-nél jár. Sokak szerint az ő rendszer- és formabontó, a labdát állandóan és minden ellenfél ellen megtartó szélsőjátéka nem elég hatékony és szabálykövető, így nem igazán illik bele Guardiola rigidebb elképzeléseibe, míg a katalán mester legújabb terve szerint középpályást faragna belőle.

Különösebb szakértelem nélkül is megállapítható, hogy a Barçából ingyen visszatérő İlkay Gündoğan és a 34 éves Kyle Walker eléggé túl vannak már saját világklasszis csúcspontjukon. Fentebb már taglaltuk 2023 nyarának igazolásait, mind a négyüknek (Gvardiol, Nunes, Doku és Kovačić), de a gironai formáját nagyon nem találó Savinhónak is bőven van javulnia.

Sokkal nagyobb gond az, hogy a tavaly 19 gólja és 8 gólpassza miatt is a játékosok szakszervezete által az év Premier League játékosának választott Phil Foden egyelőre aggasztó formában van, a bajnokságban még gól nélkül áll, a BL-ben 3 gólnál tart 2,8 xG mellett.

Hogy a házi góllövőlistán ezzel is holtversenyben a második tud lenni, az elég sok mindent elmond az akut Haaland-dependenciáról, aki ugye 17 gólnál jár, mindezt 18 xG-re – ez nagyjából a Citynél a rendes átlaga meccsenként. Nehéz kritizálni őt, még akkor is, ha azért ebből tíz gól szeptember végéig született – azóta 7 meccsen is gól nélkül maradt, ebből 6 alkalommal 1 várható gólig jutott, tehát azért valamennyire kordában lehet őt is tartani.

Rodri hiányában és a fenti gondok ismeretében akkor mégis ki vezetheti ki ezt a csapatot ebből az elképzelhetetlen krízisből?

Több szempontból is érdekes volt a City egyik öltözői vezérének, a három hete még Guardiolához hasonlóan „a nehézségek erősebbé tesznek” dallamot fújó Ruben Diasnak a meccs utáni interjúja, amit a Haaland családdal meglehetősen jó kapcsolatot ápoló korábbi norvég kiválóságnak, Jan Aage Fjortoftnak adott.

Azon túl, hogy Fjortoft nagyon profin reagálta le a nem éppen egyszerű helyzetet, és Dias frusztrációja teljesen érthető, nem éppen azt láthattuk, hogy a visszatérő kapitány jól kezelné a jelenlegi helyzetet. Ugyanakkor lehet úgy is értelmezni ezt, a meccs hevében adott defenzív interjút, hogy „akkor mi vagyunk a világ ellen”.

Persze nem igazán van idő a reflexióra – itt lehet, hogy ez inkább hátrány, hiszen nincs idejük Guardioláéknak magukba nézni és korrigálni, vagy a játékosoknak jobban összefogni –, és sok még a megválaszolatlan kérdés is – például, hogy ki lehet majd Rodri helyettese januárban Samuele Ricci, Martín Zubimendi, Douglas Luiz vagy az atalantás Ederson közül. És a City szempontjából az sem ideális, hogy december 15-ig négy meccset kell lejátszaniuk, majd december 21. és január 4. között még négy következik.

A szerző egy top 10-es Premier League-csapat tanácsadója és az RTL Bajnokok Ligája-közvetítéseinek szakértője.