Hosszú Katinka szerint a MÚSZ a saját mulasztását használná ellene az Iron Swimtől elküldött edző ügyében

2024. szeptember 9. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Számomra elfogadhatatlan az, hogy a MÚSZ felém irányuló támadásra használja fel a történteket azok után, hogy mi személyesen is jeleztük részükre a körülményeket, amint a panasz hozzánk beérkezett” – írta Facebookon Hosszú Katinka, aki hozzátette, Wladár Sándor korábbi burkolt fenyegetése után „számított a felé irányuló támadásokra”. „Leszögezném, hogy az IRON SWIM etikai értékrendje magas színvonalat vár el az edzőktől, szigorú pedagógiai és szakmai szűrésnek kell megfelelniük” – írta.

Az ügy előzménye az, hogy saját korábbi edzője ellen augusztus 29-én terhelő levelet írt Hosszú Katinka klubja a Magyar Úszó Szövetségnek, bejelentve, hogy az érintett személy több úszónőnek etikátlan, szexuális ajánlatot tett, kommunikációja elfogadhatatlan volt. A MÚSZ a levél után etikai bizottság felállításáról döntött az ügyben.

A kivizsgálás időben egybeesik azzal, hogy a kivizsgálásban érintett edző távozott a klubtól, de állítólag közölte, 16 úszóját elvinné a klubtól. Ezt – amennyiben a tanítványok egyébként követnék őt – azonban nem tehetné meg, ha az ellene emelt kifogások miatt a MÚSZ etikai bizottsága eltiltaná őt úszóedzői sportszakmai tevékenység gyakorlásától.

Hosszú szerint az egybeesés azért sem igaz, mert a panasz érkezése után ők fegyelmi figyelmeztetésben részesítették az említett edzőt, valamint az érintett versenyzővel azonnali hatállyal felfüggesztették az edző munkáját.

„Ezen felül személyesen jeleztem a MÚSZ elnöke és a MÚSZ sportszakmai igazgatója felé a történteket. 2024 áprilisában jelezte a klub Török Enikő sportszakmai igazgató felé, valamint én személyesen jeleztem 2024 májusában Wladár Sándor MÚSZ elnök felé is”

– írta Hosszú. Hozzátette, neki nincs információja arról, hogy a kivizsgálás miért nem kezdődött el hónapokon keresztül,

„Mi több, a MÚSZ ifjúsági szövetségi kapitánya – mindezek után – emailben utasította az érintett versenyzőt, hogy továbbra is az említett edzővel kell készülnie.”

Hosszú szerint klubja minden intézkedést megtett, ami részükről megtehető volt az ügy kezelése érdekében. Az úszó hozzátette, hasonló mulasztásokra volt szerinte már példa az úszószférában, azt sem érti, „hogy miért a Gyárfás Tamás/Széchy Tamás-érából maradt vezetők irányítják gyermekeink jövőjét”.

A Hosszú által említett figyelmeztetés szerint az edző a klubnál dolgozva kiskorú személlyel csak szülő bevonása mellett folytathat írásos levelezést. Arra is felhívták a figyelmét, hogy amennyiben nem, vagy nem megfelelően teljesíti a munkaviszonyából származó kötelezettségeket, akár azonnali hatállyal is felmondhatnak neki.

Ennek ellenére az edző négy hónappal később is az Iron Swimnél dolgozott – írta a Sportal.hu –, noha az augusztus 29-i levél alapján kommunikációja továbbra is kifogásolható volt. Az Index értesülései szerint az edző a Sportal.hu cikke után hivatalosan önként távozott a klubtól.

A MÚSZ ugyanazzal az összetétellel állítja fel az etikai bizottságot, mint amilyennel, Szilágyi Lilliána edzőként dolgozó édesapja ügyét vizsgálta, amely szerint Szilágyi Zoltán elfogadhatatlanul viselkedett sportoló lányával. A bizottság arra jutott, hogy Szilágyi Zoltán nemkívánatos személy a szövetség rendezvényein. A szexuális zaklatással kapcsolatos állításokból nyomozás lett, de elévülésre hivatkozva lezárták a nyomozást. Ezután Szilágyi Zoltán kártérítési pert kezdeményezett lányával szemben, ám végül ettől elállt.

Ez a szövetség vizsgálta Pass Ferenc ügyét is. Az edző maga ellen kért vizsgálatot, miután kifogásolható üzenetet küldött tanítványának. Pass a MÚSZ egykori elnökségi tagja volt, aki korábban Hosszú mellett is dolgozott. A 33 éves szakmai múlttal rendelkező edzőt a bizottság idén végül 18 hónapra eltiltotta az edzői munkától.

Hosszú Katinka akkor úgy reagált, hogy meg kell reformálni a magyar úszósport egész képzési rendszerét, hogy a jövőben hasonló vádaknak a gyanúja se merülhessen fel.

A Hosszú Katinka által felhozott burkolt fenyegetés még augusztus közepén hangzott el Wladár Sándor MÚSZ-elnöktől, aki azt mondta, „még nyelem Hosszú Katinka kritikáját, de már nem sokáig”.

Hosszú a párizsi olimpia alatt élesen bírálta Milák Kristóf edzőjét, Virth Balázst, és nekiment az úszószövetség vezetésének is. Hosszú ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy szerinte a szövetség és a stáb „előre mosta a kezeit”, amikor arról nyilatkozott, hogy nem tud Milák felkészüléséről, arra készülve, hogy esetleg nem jól úszik. „Most pedig az eredményei mögött állnak, hogy márpedig ők jól végezték a dolgukat” – mondta Hosszú, aki szerint ilyen esetben kifelé beszélni nem szabad, szerinte a csapatnak, a stábnak hallgatnia kellett volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!