Vas Blanka: Tudtam, hogy nem szabad elkövetnem ugyanazt a hibát, mint Párizsban

2024. augusztus 15. – 17:38

Vas Blanka: Tudtam, hogy nem szabad elkövetnem ugyanazt a hibát, mint Párizsban
Vas Blanka a Tour de France-szakaszgyőzelem után 2024. augusztus 15-én – Fotó: Julien de Rosa / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Őrület! Alig hiszem el. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem számítottunk erre, nem is éreztem jól magam a szakasz közben, de a csapattársam, Lorena Wiebes azt mondta, hogy bízzak önmagamban” – nyilatkozta Vas Blanka, miután megnyerte a női Tour de France kerékpáros körverseny 5. szakaszát csütörtökön.

A Bastogne és Amnéville közötti 152,5 kilométeres etap vége nagyon kaotikusra sikeredett egy nagy bukás miatt. Vas a bukás jó oldalán volt, az utolsó kilométereken remekül helyezkedett, a hajrában pedig lenyomta azt a három másik bringást, akikkel együtt az élen tekert. Ugyanakkor az SD Worx számára felemásra sikerült a nap, mivel a versenyt vezető bringásuk, a holland Demi Vollering is benne volt a bukásban, emiatt közel kétperces hátránnyal ért csak célba, és elvesztette a sárga trikót.

„Nem működött a rádióm, így nem tudtam, hogy mi történt hátul. Hallottam, hogy Demi esett és elvesztette a sárga trikót. Nyilván ez nagy kár, kicsit vegyes érzéseim vannak most. (…) Amikor Kristen Faulkner támadott az utolsó kilométereken, tudtam, hogy nem szabad elkövetnem ugyanazt a hibát, mint Párizsban. Nagyon szenvedtem, de utol tudtam őt érni. Szerencsére maradt még erőm a sprintre” – mondta Vas. Hozzátette, az olimpiai szereplése nagy önbizalmat adott neki, és tudta, hogy ha akkor az élen tudott tekerni a verseny végén, akkor a győzelem is össze fog neki jönni egyszer.

Az SD Worx 22 éves magyar bajnok bringása két hete a párizsi olimpia mezőnyversenyében negyedik lett, a befutónál csak néhány centivel maradt le a dobogóról. Az aranyat akkor az amerikai Faulkner nyerte egy jól időzített támadással. Most viszont fordult a kocka, Vas Blanka a kiscsoportos hajrá végén az olimpiai bajnokot is legyőzte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!