Csipes Tamaráé a legnagyobb olimpiai jutalom, három éremmel 110,9 milliót keresett

2024. augusztus 11. – 15:51

Csipes Tamaráé a legnagyobb olimpiai jutalom, három éremmel 110,9 milliót keresett
Csipes Tamara – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország az egyik legbőkezűbb az olimpiai résztvevők között, ami a jutalmat illeti, az aranyért adott 55 millió forinttal a top 10 legjobban fizető ország között vagyunk. Van persze, ahol lakást, lakásokat adnak, az olimpia közben pedig az is kiderült, hogy a Fülöp-szigeteken házat, egyetemi tanulmányai során felhasználható ingyenkrediteket, élete végéig tartó ételszponzorációt, illetve örökre ingyenes végbéltükrözést is ért Carlos Yulo tornász két aranya.

Magyarországon ilyesmik nincsenek, de egészen a nyolcadik helyig fizet a Magyar Olimpiai Bizottság, méghozzá így:

  • első hely: 55 000 000 forint
  • második hely: 39 270 000
  • harmadik hely: 31 350 000
  • negyedik hely: 23 650 000
  • ötödik hely: 15 730 000
  • hatodik hely: 12 540 000
  • hetedik hely: 6 270 000
  • nyolcadik hely: 3 080 000

Ezek alapján a 444 már összesítette is, hogy a két ezüstérmével és egy bronzérmével remek olimpiát záró kajakos Csipes Tamara kereste a legtöbbet, 110,89 millió forinttal. A második helyen az egy aranyat és egy ezüstöt nyerő úszó, Milák Kristóf jön 94,27 millióval, a harmadik helyen pedig még egy kajakos, Gazsó Alida jön, egy ezüst és egy bronz, illetve egy hatodik hely 84,16 millió forintot ért neki. Mögöttük a vívó Andrásfi Tibor (78,65 millió), a kajakos Fojt Sára és Pupp Noémi (egyaránt 64,7), Kós Hubert (58,8), Betlehem Dávid (56), majd az aranyérmesek, Márton Viviána, Gulyás Michelle, Rasovszky Kristóf, illetve a párbajtőröző csapat tagjai, Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid jönnek (Andrásfi ennek a csapatnak is tagja volt, de ő egyéniben is szerzett pontszerző, így jutalmas helyet). A 444 teljes listájára erre a top keresőkkel.

Tokióról Párizsra 10 százalékkal nőtt az olimpiai jutalmak összege, ott mégis három sportolónk gyűjtött 100 milliót vagy többet. Akkor is Csipes Tamara volt a legjobb kereső 107,2 millióval, őt követte Kozák Danuta és Milák Kristóf 100-100 millió forinttal.

Az éremmel együtt kiérdemelt jutalmon felül minden magyar olimpiai érmes életjáradékra jogosult 35 éves kora fölött, amit a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított évi átlagkeresethez igazítanak. Az aranyérmesek ennek 100 százalékát kapják meg, az ezüst után ennek 70, a bronzért 50 százaléka jár, érmenként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!