93 millióért vett buszt a vízilabda-szövetség, amit aztán alig használtak, és csak buktak az üzemeltetésén

2024. július 17. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Átláthatatlanul szórta a pénzt a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) Vári Attila vezetése idején – ezt állapította meg az az átvilágítási jelentés, amit a Madaras Norbert vezette szövetség rendelt meg. A 24.hu által ismertetett jelentésből többek között kiderült, hogy az MVLSZ annak idején 93 millió forintért vásárolt egy Mercedes buszt, amiből aztán semmilyen haszna nem származott a szövetségnek.

Az olimpiai bajnok Vári Attila 2018 és 2022 között volt a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. A lemondásához kétes ügyek sorozata vezethetett, ezekről ebben a cikkben írtunk bővebben. Ami tény, az általa vezetett szövetség 487 millió forintos hiányt hagyott maga után. Az új elnök, Madaras Norbert (aki 2004-ben Várival együtt nyert olimpiai bajnoki címet) azt nyilatkozta, néhány esetben felvetődtek kérdések az átvett megállapodások, kifizetések célszerűségéről, emiatt döntöttek az átvilágítási jelentés elkészítéséről.

Eleinte a 24.hu és a Transparency International (TI) Magyarország is eredménytelenül kérte az MVLSZ-től a vizsgálat eredményeit tartalmazó jelentést, ezért a TI pert indított, melyet jogerősen meg is nyert. A szövetség arra hivatkozott, hogy a dokumentum belső felhasználásra készült, a bíróság viszont közadatnak minősítette azt.

Az átvilágítást végző OPL Gunnercooke jelentéséből kiderült, hogy a szövetség 2019-ben 219 ezer euró plusz áfáért – mostani árfolyamon 93 millió forintért – vásárolt egy használt Mercedes-Benz Tourismo 15 RHD típusú, 42 üléses turistabuszt. A buszt Váriék bérbe adták a Baranya vármegyében működő Horváth és Társa Kft.-nek, amely üzemeltette, karbantartotta és tárolta a járművet. Azt nem tudni, miért volt szüksége a szövetségnek a buszra, de az biztos, hogy négy év alatt csak néhány alkalommal használták, és az ezzel kapcsolatos költségeket az üzemeltető kiszámlázta az MVLSZ-nek. A buszt a szövetség kilométerenként 50 forintért adta bérbe.

A jelentés szerint a szövetséget minden egyes megtett kilométer után veszteség érte, miután a busz értéke a megtett kilométerek során nagyobb mértékben csökkent, mint amennyit az üzemeltető a bérleti díjjal kompenzált.

A szövetség új vezetése 2023 januárjában felmondta a bérleti szerződést, a Horváth és Társa így visszaadta a buszt. A szövetség ezután a sportügyeket felügyelő Honvédelmi Minisztérium engedélyével 100 ezer euróért – a korábbi vételár kevesebb mint feléért – eladta azt. A jelentés szerint az ár azért is volt ilyen alacsony, mert a busz nem volt rendesen karbantartva, és 13 ülés hiányzott belőle.

A baranyai cég egyik vezetője és tulajdonosa, Horváth Csongor Sándor a 24.hu-nak azt mondta, a busz csak pár alkalommal szállított vízilabdázókat, mivel a Volánbusz partnere a szövetségnek, ezért ők ingyen szállítanak nekik. Arra a kérdésre, hogy akkor mégis miért kellett az MVLSZ-nek a Mercedes busz, Horváth így reagált: „Ezt én sem értettem, és szerintem sokan mások sem.” Hozzátette, a buszt nem ők alakították át, hanem már úgy kapták meg, hogy hiányzott belőle 13 ülés.

Nem ez volt az egyetlen furcsa üzlet, amit a vízilabda-szövetség kötött az elmúlt években. Például darabonként 25 ezer forintért vettek olyan galléros pólókat, amikért ma 8 ezer forintot fizetnek.

A jelentésben egyébként több helyen tűnnek fel pécsi kötődésű vállalkozások, Várit pedig sok szál köti a városhoz. 2019-ben a Fidesz jelöltjeként indult a polgármesteri posztért, és volt helyi képviselő, illetve az önkormányzati cég, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetője is. Vári Attila a 24.hu többszöri megkeresésére sem reagált a jelentéssel kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!