Grúzia 2-0-ra verte Portugáliát, és ezzel kiejtette Magyarországot

Grúzia 2-0-ra verte Portugáliát, és ezzel kiejtette Magyarországot
Khvicha Kvaratskhelia hamar vezetést szerzett Grúziának – Fotó: Szabo Bernadett / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott vasárnap Skócia 1-0-s legyőzésével elérte a csoportjában a harmadik helyet, és abban reménykedhetett, hogy nem előzi meg négy másik csoportharmadik, de az eredmények végül úgy alakultak, hogy Szoboszlai Dominikék kicsúsztak a legjobb 16-ból. Az utolsó két csoportmeccsen Törökország még a magyaroknak segített azzal, hogy 2-1-re legyőzte Csehországot, a sorsukat viszont megpecsételte, hogy Grúzia 2-0-ra verte Portugáliát.

A hosszabbítás hosszabbítása ment már, amikor egyszerre sok dolog történt: egy szurkoló berohant a pályára, Kovács játékvezető lefújta a meccset, majd egymásnak mentek a cseh és török játékosok. Nyilván a stábtagok is befutottak, percekig kaotikus jelenetek voltak, Kovács pedig szórta a lapokat. Chorýt kiállította piros lappal, illetve még egy-egy török és cseh játékos is sárgát kapott. A meccs vége 2 piros lap és 18 sárga lap.

Grúzia történelmi győzelme azt jelenti, hogy Magyarország nem lesz ott a nyolcaddöntőben.

Szép bombagóllal nyerte meg a csehek elleni meccsét Törökország. Egy lassan felfejlődő török támadás végén Cenk Tosun kapott egy labdát a bal szélen, középre tologatta, majd rászúrta. Kovářnak nem volt esélye, 2-1 a törököknek.

Ez a 87,6 százalékos portugál helyzet is kimaradt.

Yilmaz eldönthette volna a meccset, de középre lőtt, de Kovář fogta, marad az 1-1. A meccs a sok hentesmunka mellett elég csapongó, töredezett, és a nagy cseh támadási hullám is lecsengőben van. Lassan itt a vége, fuss el véle.

Majdnem megvolt a portugál szépítés, de a grúz kapus most is a helyén volt.

Ennyi idő alatt kellene két gól.

Irtózatosan feszült a meccs, sok az elkésett becsúszás, lökdösés, mindkét csapat tiszta ideg. Kovács bíró olyan szinten szórja a sárgákat, hogy nem tudjuk követni. A lapok jelentős részét ráadásul a torkuk szakadtából üvöltöző kispados emberek kapják. 8 török és 6 cseh sárga lapnál tartunk, no meg ugye Barák piros lapja.

Eközben a törököknél csere: a gólszerző Çalhanoğlut Kökçü váltja.

Ez a portugál csapat csak árnyéka önmagának. Közben a grúzok ismét felgyorsultak, és kis híján megszerezték a harmadik gólt. Olyan ritmusváltásokat mutatnak be, hogy azokkal teljesen megbolondítják a portugál védelmet.

Jota a tizenhatoson belül próbálta megszelídíteni a labdát, de odaért az egyik grúz védő. Az első gól szerzője, Kvarachelia is lejön, hatalmas tapsot kap.

Nagyon nehéz a felületes szemlélőnek megállapítani, melyik csapat játszik emberhátrányban. Az utóbbi percekben abszolút a csehek kezdeményeznek, a törökök beszorultak és átálltak kontrákra. Mondjuk a tabella alapján a török csapat most a második, biztos továbbjutó helyen áll, érthető, hogy elbekkelgetnek. A csehek viszont utolsók most, így nekik létfontosságú lenne egy gól.

És Matheus Nunes is. A portugál kulcsjátékosok nem lépnek ma pályára. Úgy tűnik, a két meccsen megszerzett hat ponttal tökéletesen elégedettek, és benyelik ezt a vereséget.

Provodot Lingr váltotta a cseh oldalon, a törököknél Güler helyére Tosun, Yildiz helyére pedig Aktürkoğlu érkezett. Majd elfelejtettük, előtte Kovář kapusnak is volt egy szép védése.

Biztosan lesz valamennyi hosszabbítás is, de körülbelül ennyi idejük van a portugáloknak arra, hogy szerezzenek két gólt, és ezzel segítsék a magyar csapat továbbjutását. Erre egyelőre kevés a remény, mert most éppen egy újabb veszélyes grúz kontrának lehettünk szemtanúi.

Egy óriási bedobás után Chory a kapust támadta, aki láthatólag kiejtette kezéből a labdát. A grundfocis kavarodásban Souček vágta be kegyetlenül a labdát, de a VAR-nak adták át a kérdést, volt-e kapustámadás. A videóbíró végül megadta a gólt, a török kispad őrjöngött, Kovács bíró ki is osztott két sárga lapot a stábnak.

A gólszerzés pillanata – Fotó: Fabian Bimmer / Reuters
A gólszerzés pillanata – Fotó: Fabian Bimmer / Reuters

António Silva is lesétál, ő hozta össze a grúz tizenegyest. Gonçalo Ramos és Nelson Semedo a friss erő.

Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters
Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters

Chory és Akaydin akadtak össze, egy felugrásnál előbbi lekönyökölte utóbbit, majd rosszul esett a karjára. Dupla ápolás és cseh szabadrúgás jön. Előbb még Yükseket levették a pályáról, Yokuşlu váltotta. Az említett pontrúgást végül lerendezte a török védelem, majd Günok kapus kapott sárga lapot időhúzásért.

Úgy tűnt, mintha a bicepszénél fogva lerántották volna a grúz tizenhatoson belül, de a bíró továbbot intett.

Staněk kapus belesérült a védésbe és a gólba, pozíciója alapján gyanús, hogy kificamodott a válla. Kapust kell cserélniük a cseheknek, Kovář áll be. Újabb két csere is jött, Hložek helyére Chory, Chytil helyére Kuchta állt be.

Mialatt a cseréket vadásztuk, kisebb csetepaté is kialakult a csapatok között, miután egy fekvő török játékost akartak a csehek erővel felállítani. Már értékes számukra az idő.

Nagyon magabiztosan rúgta el az elvetődő portugál kapus mellett (2-0). Magyarország továbbjutási esélyei egyre halványabbak.

Egy tizenegyessel 2-0-ra vezettek a grúzok Portugália ellen – Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters
Egy tizenegyessel 2-0-ra vezettek a grúzok Portugália ellen – Fotó: Piroschka Van De Wouw / Reuters

Visszahúzta az egyik támadásba lendülő grúzt.

Eddig bírta Csehország, egy nagy török támadás után Yildiz lövését védte Staněk, majd több labdát blokkoltak a cseh védők. Végül a csapatkapitány Çalhanoğlu elé került a labda, aki balról eltekerte a cseh kapus mellett. Vezetnek a törökök, örülhetnek a magyarok.

Fotó: Lisi Niesner / Reuters
Fotó: Lisi Niesner / Reuters

Egy csere volt csupán a félidőben, a besárgult Salih Özcan helyére Kaan Ayhan állt be. Apropó sárga, a második játékrészben Ismail is kapott egy sárga lapot.

Egy szöglet után Ronaldo közvetlen közelről juttathatta volna be a labdát a grúz kapuba, de az megpattant a földre kerülő Kvirkvelia hátán, így továbbra sincs portugál gól.

El se kezdődött a második félidő, Demiral jobbról már be is adott egy olyat, ami után Yilmaz kapura fejelhetett, Staněknek kellett kiütnie. A később következő török szöglet után Yildiz lőtte megint a szurkolók közé a labdát.

Csoboth 100. perces gólja, majd Zaccagni 98. perces gólja után jó lenne, ha a portugálok nem játszanának az idegeinkkel, és rögtön a második félidő elején berámolnának kettőt, aztán mehetnénk aludni.

Ha jól számoltuk, 6-5 a kapuralövési kísérletek aránya, viszont kaput csak a csehek találtak el, háromszor is. A labdabirtoklás lejt egyedül a törökök felé (meddő mezőnyfölény!), és ezek a számok jól vissza is adják az első félidő zömét. Barák kiállítása alaposan megkavarta a kártyákat, azóta a csehek kontrákra rendezkedtek be, no meg elképesztően látványos szenvedésekre minden ellenük elkövetett szabálytalanságnál. Érdekes kérdés lesz, a félidőben cserékkel mennyire rázza fel Ivan Hašek és Vincenzo Montella a csapataikat. Magyar szempontból – ha nem nézzük a ramatyul alakuló grúz–portugált – jó fejlemények ezek.

A cseh Vladimir Coufal szenved a földön, a török Arda Guler gyógyítaná kézrátétellel – Fotó: Fabian Bimmer / Reuters
A cseh Vladimir Coufal szenved a földön, a török Arda Guler gyógyítaná kézrátétellel – Fotó: Fabian Bimmer / Reuters

Mamardasvili egy kicsit meglepődött, de a helyén volt, nincs portugál gól. Úgy vonultak szünetre a csapatok, hogy tovább izgulhatunk, veszélyben a magyar továbbjutás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!