Minden esélye megvan a magyar válogatottnak, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe

2024. június 25. – 09:13

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap esti drámai győzelmével a magyar válogatott esélyhez jutott, hogy nyolcaddöntőt játsszon az Eb-n, a skótok elleni győzelemmel 3 ponttal vagyunk csoportharmadikok. A B csoport utolsó, tegnapi csoportkörében minden úgy alakult, ahogy szerettük volna: az olaszoknak és a spanyoloknak csupán vereséget nem szabadott szenvednie a horvát és az albán válogatott ellen.

Izgalmakban azért nem volt hiány, a horvát–olasz meccs kiegyenlített küzdelmet hozott, Modrić viszont egy elhibázott tizenegyest követően kapuba talált, így a második félidő nagyobbik részében a horvátok vezettek. Aztán a 90+8. percben jött Zaccagni, aki a tizenhatos széléről kilőtte a horvát kapu bal felső sarkát, a bíró pedig le is fújta a meccset.

Eközben a spanyolok már a 13. percben vezetést szereztek az albán válogatott ellen, amit a meccs végéig meg is tartottak. A spanyolok így 9 ponttal, csoportelsőként jutottak tovább a B csoportból, és kiejtették Albániát, míg az olaszok 4 ponttal a másodikak. Horvátországnak két pontja van, ami jelen állás szerint nem elég nekik a továbbjutáshoz.

Így a magyar válogatott viszont már biztosan több ponttal várja a mai mérkőzések eredményét, mint a horvátok. Ahhoz, hogy Szoboszlaiék nyolcaddöntőt játszanak, már mindössze egyetlen feltételnek kell teljesülnie:

az angoloknak meg kell verniük Szlovéniát, amivel 7 ponttal lennének csoportelsők, a szlovénok pedig 2 ponttal zárnák a csoportkört.

Ha ez összejön, bent vagyunk a nyolcaddöntőben, ez esetben ugyanis a másik meccs eredményétől függetlenül biztossá válna, hogy a C csoport harmadik helyezettjének nem lehet többje 2 pontnál.. Ha viszont Gareth Southgate csapatának nem sikerül nyerni, akkor sem búcsúzunk biztosan az Eb-től, ez esetben azonban az E és az F csoport meccseire kell majd koncentrálnunk. A C csoport mai meccseit párhuzamosan, 21 órától lehet majd nézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!