Magyarország–Svájc 1-3

Magyarország–Svájc 1-3
Magyar szurkoló a mérkőzés végén – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy óra játék után feltámadt a magyar csapat, Varga két nagy helyzet után harmadikra már nem rontott, közeli fejessel szépített Svájc ellen. A hajrára nagyon kinyílt az egyenlítésért küzdő válogatott, Svájc ki is használta ezt, a 93. percben betalálva eldöntötték a meccset. A Németország elleni szerdai meccs különösen nehéz lesz így.

Csere
Z. Amdouni K. Duah
Svájc Svájc

Szoboszlai hajszálpontos beadásából fejelt nagy gólt Varga. Gyönyörű támadást fejezett be a magyar csatár, egy óra kellett hozzá, de úgy tűnik, hogy megérkezett a magyar csapat a meccsbe.

Csere
Kleinheisler László Nagy Ádám
Magyarország Magyarország
GÓL!
Magyarország Varga Barnabás  (Szoboszlai Dominik)
Magyarország Magyarország 1 - 2 Svájc Svájc

Előbb hosszú labdát kapott elöl a magyar csatár, és el is tudott menni Rodriguez mellett, de a kapussal szemben érthetetlen módon fölé lőtt. Persze, mint kiderült, lesről is indult, és Rodriguez sem biztos, hogy magától esett el, de mivel el sem találta a kaput, nem kellett sokat gondolkodni.

Varga Barnabás fejese – Fotó: Javier Soriano / AFP
Varga Barnabás fejese – Fotó: Javier Soriano / AFP

Kicsivel később aztán fejjel próbálkozott egy remek beadás után, de ez sem találta el a kaput, pedig Sommer itt biztosan nem tudott volna védeni. Kár, mert most érezhetően felélénkült a magyar csapat.

A szélen kapott volna labdát a csapatkapitány, de nem tudta átvenni, így ki is ment róla. A passz ránézésre kicsit erős volt, szóval okkal vonogatta a vállát Szoboszlai, de így is érződik rajta, hogy talán kicsit feszült az első Eb-meccsén. Előtte egyébként volt egy szabadrúgása és egy szöglete is, egyikből sem lett semmi.

Sárga lap
Svájc R. Freuler  (Fogás)
Svájc Svájc

Jól forgolódott a magyar játékos, veszélyes helyre is játszotta be magát, Ndoye pedig csak szabálytalanul tudta megállítani.

Egy svájci helyzet után megrázták magukat Szoboszlaiék, néhány percig át tudták venni a kezdeményezést, de a sokpasszos játékra gyorsan reagáltak Xhakáék, nem jöttek igazán zavarba. Sőt, újra kaput eltaláló lövésig jutottak. A tízméterről megküldött lapos kísérleten Gulácsi rajta volt, és kapusnak ez már a sokadik nagy védése volt ma.

Fotó: Javier Soriano / AFP
Fotó: Javier Soriano / AFP

Gyönyörű svájci támadás végén Xhaka passzolt középre, Gulácsi azonban résen volt, és vetődve védte Vargas kísérletét. Gólt így nem kaptunk, az viszont ettől még mindig nyilvánvaló, hogy továbbra is nagy fölényben játszik a svájci csapat.

Sallai ugrott ki a bal szélen, aztán középre tette Szoboszlainak, aki magához képest döbbenetesen rossz megoldással lőtt a kapu mellé. Sallai amúgy lesről is indult, szóval egyébként sem lett volna érvényes a gól.

Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP
Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP

A szöglet után pedig sikerült tisztázni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy nyeregbe kerülhet a magyar válogatott, rögtön a kezdés után Szalai hibázott nagyot, mikor megpróbálta kiengedni a labdát, de kiszorították, és el is vitték mellette a labdát. Gól viszont abból sem lett.

A svájciak kezdték, a magyar csapatnak pedig fel van adva a lecke, mert kétgólos hátrányból kellene felállni. Egy csere már volt is, Bolla jött Lang helyére.

Bolla Bendegúz, Ruben Vargas és Ricardo Rodriguez – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Bolla Bendegúz, Ruben Vargas és Ricardo Rodriguez – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Csere
Bolla Bendegúz Lang Ádám
Magyarország Magyarország
Elkezdődött a második félidő
Magyarország Magyarország 0 - 2 Svájc Svájc

Vége az első félidőnek, és egyelőre nehezen lehetne azt mondani, hogy csak a szerencsének köszönhetik ezt. Az első gól persze kicsit a semmiből jött, de már ott is látszott, hogy mennyire kevés kell ahhoz, hogy betaláljon a svájci csapat, a második gól pedig igazából várható is volt, annyira nagy fölényben játszott a félidő második felében Svájc.

A magyar csapat jól kezdett, és voltak villanásai, Fiola például egyszer remekül futott el a jobb szélen, és Sallainak is volt egy nagy lövése. De ezenkívül igazából nem volt sok fantázia a magyarok játékában, és ha nem változik érdemben a játék képe a második félidőre, akkor aligha lesz változás.

Granit Xhaka és Sallai Roland – Fotó: Huszti István / Telex
Granit Xhaka és Sallai Roland – Fotó: Huszti István / Telex

A magyar válogatott a bal oldalon tudta többször is áttörni a svájci védelmet, de eddig szinte észrevétlenek a magyar támadók, Varga Barnabás alig ér labdához, Szoboszlainak és Sallainak sincs sok tere, kevés támogatást kaptak a szélső védőktől. Ennél nagyobb baj, hogy a védelem is sérülékenyebb a szokottnál, a második gól is könnyű helyzetből született.

Félidő
Magyarország Magyarország 0 - 2 Svájc Svájc

Addig passzolgatott Svájc, hogy végül Aebischernél kötött ki a labda, aki távolról eresztett meg egy lövést, és be is talált, ezzel már 2-0-ra vezet Svájc. Kicsivel korábban is Svájc volt amúgy veszélyes, Xhaka ugratta ki Duahot, de a svájci csatár nem tudta továbbtenni.

GÓL!
Svájc M. Aebischer  (R. Freuler)
Magyarország Magyarország 0 - 2 Svájc Svájc

Szoboszlai szabadrúgásból adott középre, Lang nem érte el a labdát, Orbán viszont igen, de nem találta el igazán jól, így a svájci kapus simán fogta a kísérletet.

A svájciak fent passzolgatnak, és bár valahogy az utolsó pillanatban valakinek mindig sikerül megakadályozni, hogy a bepasszolt labdákból lövésig jusson Svájc, azért látszik, hogy nagy nyomás alatt a magyar védelem, Nagynak is volt például egy hibája.

Fabian Schär és Schäfer András – Fotó: Huszti István / Telex
Fabian Schär és Schäfer András – Fotó: Huszti István / Telex

A Whoscored.com statisztikái szerint a svájciak jóval többet birtokolták a labdát (38,7 vs. 61,2 százalék), jobban passzolnak (86 vs. 76 százalék), több fejpárbajt nyertek (8-6), többet szereltek (4-3) és többet is lőttek (4-2) az első félidő első felében.

A magyar kapitány egészen a túloldalig lőtte át a szögletét, nem is lett belőle semmi, a svájci kontrát viszont Orbán akadályozta meg egy szabálytalansággal.

A svájciak a góljuk után nem adták át a kezdeményezést a magyaroknak, továbbra is ők támadnak többet, magabiztosabbnak tűnnek, és Szoboszlaiék még kontrákat sem tudnak végigvezetni.

Lang Ádám és Ruben Vargas – Fotó: Huszti István / Telex
Lang Ádám és Ruben Vargas – Fotó: Huszti István / Telex

A magyarok ellen gólt szerző Kwadwo Duah pár héttel az Eb előtt még a svájciak előtt sem volt igazán ismert, bár 27 éves kora miatt már nem beszélhetünk arról, hogy üstökösként tűnt volna fel.

Kwadwo Duah és a svájci csapat ünnepli az első gólt – Fotó: Carmen Jaspersen / Reuters
Kwadwo Duah és a svájci csapat ünnepli az első gólt – Fotó: Carmen Jaspersen / Reuters

A Young Boys nevelésű játékos 2022-ig svájci csapatokban szerepelt, majd 2022-ben eligazolt a Bundesliga 2-ben szereplő Nürnberghez, ott 33 meccsen szerzett 11 gólt, majd a bolgár Ludogorechez ment. Ott még jobb arányban lőtte a gólokat, 24 meccsen 13 jött össze neki, de még ez sem feltétlenül tűnt meggyőző teljesítménynek, a bolgár bajnokság általában nem számít igazán jó dobbantónak.

A svájci kapitány mégis lehetőséget adott neki, és most Duah igazolta is, hogy jól döntött, második válogatott meccsén máris gólt lőtt. Góljáig összesen 59 perc 33 másodpercet játszott a válogatottban. A válogatottba való behívását ő maga is sokként élte meg, és szürreálisnak értékelte.

Az utóbbi percekben érezhetően leült a játék, a svájciak hosszabb időszakokban passzolgattak hátul, és ezzel nyilván elégedettek is, mert egyelőre nagyon labdabiztos náluk mindenki, és vezetnek is.

Kerkez és Szalai hibáztak nagyot hátul, így Vargas el tudta vinni a labdát, de a remekül érkező magyar kapus vállát lőtte telibe, így szögletre ment a labda. Az abból érkező beadást aztán szintén Gulácsi öklözte ki.

Gulácsi védése – Fotó: Carmen Jaspersen / Reuters
Gulácsi védése – Fotó: Carmen Jaspersen / Reuters

A magyar csapatkapitány érkezett középen egy jó beadásra, de a svájci kapussal szemben esélye sem volt, simán szedte le a lefelé hulló labdát.

Beragadt a magyar védelem, a svájci csatár pedig tökéletesen ment el a védőjéről, és nagyon magabiztosan tette el az érkező Gulácsi mellett. A partjelző beintette a lest, de a visszajátszásból már egyértelmű volt, hogy érvényes gól esett, így némi videózás után meg is kapták a találatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!