A világbajnok birkózó a szemünk előtt dobott le két kilót egy átlagos edzésen

A világbajnok birkózó, Losonczi Dávid már tavaly megszerezte az olimpiai kvótát, így nyugodtan készülhet a párizsi olimpiára, ahol a második héten, augusztusban lesz a versenye. (Az olimpiára öt magyar birkózó mehet.) Losonczit egy átlagos keretedzésen látogattuk meg a Körcsarnokban, ahol nem volt extra iram – olyan edzés lesz még bőven májusban –, de így is a szemünk láttára lett több mint két kilóval könnyebb másfél óra után.

A 87 kilós Losonczi tavaly emlékezetes körülmények közt lett vb-aranyérmes, a belgrádi döntőben két vállra fordította török ellenfelét kétszer is, a mérkőzésvezető mutatta, hogy Cengiz tushelyzetben van, a zsűriasztalnál azonban nem így látták. A szőnyegen a magyar versenyző veszített, de a nemzetközi szövetség (UWW) szerb elnöke, Nenad Lalović még aznap elnézést kért tőle. Losonczi aztán az elfogadott óvás után, másfél hónappal a döntő után kapta meg az aranyérmet. A vb-dobogó pátoszát nem élhette át a helyszínen, a pesterzsébeti klubjában, a barátai előtt hajtották végre a ceremóniát, és lett világbajnok. Ez volt a magyar birkózás 32. világbajnoki aranyérme, az ezüstöt pedig kérnie sem kellett az UWW-nek, már küldte is vissza a magyar birkózó. A jutalmából hárommillió forintot jótékony célokra ajánlott fel, többek közt 19 rászoruló családnak rendezte a lakbérhátralékát.

Nemcsak emiatt volt speciális év a tavalyi, hanem azért is, mert ugyanebben a kötöttfogású súlycsoportban Takács István márciusban megnyerte az Európa-bajnokságot, a vb-re azonban a 2022-ben ezüstérmes Losonczi utazhatott.

„Otthon ültem az Eb alatt, és néztem, ahogy István birkózik. Húzzuk felfelé egymást, ilyen rivalizáció nem sűrűn van itthon, de még nemzetközileg sem gyakori. Olyan még nem is volt soha a sportág történetében, hogy egy évben ugyanabban a súlycsoportban az Eb-t és a vb-t két különböző magyar versenyző nyerje meg. Azt szokták mondani, hogy átok és áldás egyszerre, én az áldásos hatását látom, és szerintem ez mindenképp kellett ahhoz, hogy mindketten sikeresek legyünk. Nyilván István nem az áldás részét érzékeli, de zokszó nélkül készül, és a szövetség már korábban eldöntötte, hogy idén már nem lesz különmeccsünk az olimpiáért, hanem én mehetek.”

Az első olimpiájára készülő, 23 éves Losonczi számtalanszor látta a jelenetet, amikor a hídban lévő Cengizt szorongatja a szőnyegen, rendre szembejön vele a felvétel a mai napig, nincs olyan interjú, amiben ne kellene megnéznie vagy beszélnie róla. Azt is többször végignézte és kielemezte, hogyan került hátrányba, még ha szívének nem annyira kellemes képsor is a hibája, de úgy véli, hogy abból lehet igazán okulni.

„Messziről toltam, messze voltak a lábaim, belevágott a zóna szélén, és ez a kontra majdnem végzetes lett. Ezt a forrófejűséget nem szabad elkövetnem még egyszer. Arra remek alkalom volt ez a döntő, hogy megérezzem, egy pillanatra sem szabad kihagyni, mert annak ilyen vége lehet. Nagyon magabiztos voltam, az előző napi teljesítményem pedig csak fokozta az önbizalmam. A döntő előtti napon úgy ment a birkózás, mint még soha, abban a formámban nem kaphattam volna ki, sorra csináltam a pontokat mind a négy meccsen. De másnap a döntő egy új versenyt hozott. Erre fel kell készülni. Szerencsém volt, hogy a hullámvasút végül fent rakott le, még ha a döntő után komoly mélységben is voltam. Isten így rendelte el ezt. Életemben olyan fáradt még nem voltam, úgy beállt a karom, hogy a cipőmet nem tudtam kifűzni az öltözőben, nem éreztem az ujjaimat még félórával a meccs után sem. Ilyen típusú fáradtságot nem lehet modellezni előre, ezt át kellett élnem.”

Egy ilyen minimum vitatható vereség után sem csapkodott, nem balhézott, higgadtságát megőrizve még ő csitította a nézőket a lelátón, akik pfujoltak, mert aranyérmet szerettek volna a nyakában látni. Olimpián előfordult már, hogy egy igazságtalan ítélet vagy pontozás miatt a svéd színekben versenyző Abrahamjan előbb átvette a bronzérmet, majd őrjöngve elhajította, amiért később kizárták. Honnan jött ez a nyugalom és megfontoltság? – vetettem fel Losonczinak.

„Egy krízishelyzet megmutatja az ember valós személyiségét, ezt szokták mondani. Nem megjátszottam magam, tényleg ilyen vagyok. Semmivel nem lett volna jobb, ha hisztizek, ha dobálom magam és cirkuszolok. Nyilván voltak bennem indulatok, de volt bennem önuralom is. A sport megtanít önuralomra, még ha brutálisan nehéz helyzet volt is ez.”

Losonczi birkózócsaládban nőtt fel, az erzsébeti szakosztályt az apja alapította, aki a kerület díszpolgára is. Mindkét testvére birkózott, úgy gondolja, hogy az egyik bátyja, Ottó hihetetlen mennyiségű munkát beletett a sportágba, nála többet szerinte senki sem lépcsőzött, de neki a felnőttek közt nem jött össze az igazi áttörés. Első emléke a sportágról, hogy még az oviban ellökte az egyik társát, Danit, mire az visszakérdezett, hogy mit csinál, ő pedig úgy felelt, hogy lebirkózza. Először egy Levente nevű srác ismerhette meg az erejét a szőnyegen, mondta is neki, hogy „olyan erős vagy, hogy kettétörsz, mint egy ropit.” A sikerei gyorsan jöttek, hat éven át veretlen volt a korosztályos versenyeken.

Már hétéves korában megvolt benne a fanatizmus, mert minden reggel lenyomott száz fekvőtámaszt, majd négyütemű fekvőtámaszt, vagyis a családi szóhasználatban szöcskét. A lebegőülést is a betűkkel együtt tanulta meg. Testvérei mellett az apja is végrehajtotta a reggeli penzumot. A szauna és a jeges fürdő is a mindennapokhoz tartozott, és már akkor kísérte az istenhit is.

„Kérni nem szoktam, csak egy évben, az év fő versenyén egyszer, mert igazából mindent megkaptam már. Egészséges, boldog és sikeres vagyok, azt csinálom, amit szeretek. De ahogy Belgrádban, úgy Párizsban is mondani fogom Istennek, hogy nagy feladat előtt állok, és kérem, hogy segítsen meg.”

A magyar birkózás húsz olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet 1896 óta, és ő lehetne a huszonegyedik. A sportág sajátossága, hogy az ikonok szinte mindegyik edzőteremben ott vannak a falon, ezzel is inspirálják a jelen legjobbjait. Nincs kedvenc sztorija a múltból, de azt sokszor hallotta, hogy az 1992-ben győztes Repka Attilának a húzódzkodásnál a századik valahogy nem jött össze a kilencvenkilencedik után. Átérzi, hogy valamennyien sokat gürcöltek, de a saját útját járja. Egy edzésére mi is elkísértük, és videón is megörökítettük, ahogy az edzés végére ledobott közel három kilót:

„Nem szeretem lépten-nyomon hangoztatni, hogy nyerni megyek. Tizenhat induló lesz ebben a súlycsoportban, senki sem azért megy, hogy egy forduló után csomagoljon. Mindenki nyerni akar, ezt snassz elmondani mindig. Onnan közelítek, hogy még egyszer tudjak úgy birkózni, ahogy a 2023-as vb-döntőig vezető úton, és meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Ha még egyszer ugyanazt a formát elő tudom hívni, akkor már valamit jól csináltam. Azt a formát akarom még egyszer megmutatni. A mi sportágunkban a szeretném kifejezés nem elég, itt akaratra van szükség, az edzők ezt idejekorán beleverik a versenyzők fejébe.”

Az edzők és a dietetikus mellett egyébként foglalkozik vele pszichológus is, az a Faludi Viktóra, aki Szilágyi Áron mentális felkészítését is segíti.

Álmai megvalósításához az egyik fő fegyvere a kitolás. Az egész mezőnyben egyedi, amilyen dinamikával és dominanciával áll be a kör közepére, és kezdi meg a műveletet, tereli a piros kör szélére az ellenfeleit. Úgy érzi, bárkit képes kitolni – gyakorolja mindegyik edzésen, ez nem egy veleszületett képesség, mert amikor kisebb volt, nem érezte a technikát –, ezért nem is nagyon nézegeti, milyen riválisai lesznek. Az oroszból szerbbé váló Komarov például indul, de az ukrán címvédő Zsan Belenyuk is kijuthat még. (Utóbbi 2021-ben Lőrincz Viktort győzte le Tokióban.)

Párizsban már tavaly volt Losonczi, tudatosan készült erre, megnézte a helyszínt, hogy ne az olimpián lássa először, mi fogadja, ne vigye el a fejét a sok inger. Ő maga is nagyon kíváncsi, hogy mennyire felszabadítóan hat majd rá az olimpia. Nagy öröm neki, hogy ott lehet, egyáltalán nem teherként éli meg. Fogadalma nincs.

Olyasmit látunk a 40-50 éves embereknél, hogy amikor esténként mozogni mennek, akkor egy bokszterem felé veszik az irányt, esetleg kick-boxolnak, azt ellenben kevésszer halljuk tőlük, hogy lemegyek a birkózóterembe. Ezért is kértem arra Losonczit, csináljon kedvet a sportágához, akár idősebbeknek is.

„A birkózás megtanít a kitartásra, tiszteletre, küzdeni tudásra, egy olyan csomagot ad az életedhez, amit mindig használni tudsz. Itt van kontakt, itt odafejelnek, eldobnak, eltörik a füled, meghúzódhat az izom. Birkózni kicsit nem lehet, csak erős elköteleződéssel. Nincs üresjárat, facsarni kell a testedet. Ha odavágnak, nem jó érzés, de az érmek segítenek a fájdalmakban. Nagyobb öröm egy dobásnál az örökös, állandó küzdés. Olyan nincs, hogy jó elfáradni egy nagy iramú edzés után, de kellemesen igénybe veszi a tested. Én hiszek abban, mindennap kell tenni valamit az álomért. Hol többet, hol kevesebbet. A jelmondatom egyébként is az, hogy tedd azt, amiben hiszel, higgy abban, amit teszel. Minden más csak időpocsékolás.”