A lengyel szőnyegelnök vakságára nincs magyarázat – meg nem adott tuson múlt a magyar arany a birkózó-vb-n

2023. szeptember 25. – 16:27

A lengyel szőnyegelnök vakságára nincs magyarázat – meg nem adott tuson múlt a magyar arany a birkózó-vb-n
Az MTI fotója is érzékletes bizonyíték a Losonczi által bemutatott tusra, mégis kicsi az esély, hogy elfogadják utólagosan – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A birkózó Losonczi Dávid vasárnapi világbajnoki döntőjében az amerikai vezetőbíró kétszer is jelezte, hogy tust lát a magyartól, de a lengyel szőnyegelnök hiába ült jó szögben, egyszer sem hagyta jóvá az amerikai döntését. A magyarok felülvizsgálatot követeltek, érthetetlennek nevezték a végül a vb-döntő elvesztését jelentő reakciót, ami akár szabályváltoztatáshoz is vezethet. A nemzetközi szövetség elnöke elnézést kért a magyar versenyzőtől, de ettől még az ezüst nem válik aranyéremmé.

Hatalmas küzdelmet hozott a belgrádi birkózó-világbajnokság utolsó kötöttfogású döntője. A 87 kilós Losonczi Dávid nagyszerű formában érkezett a szerb fővárosba, remekül, látványosan, ponterősen birkózott. Az Eb-ezüstérmes török Ali Cengiz ellen favorithoz méltón kezdett, vezetett is 1–0-ra.

Amikor a második pontért harcolt, figyelmetlen volt, ellenfele megkontrázta az akcióját, és eldobta négy pontért. Mivel a 23 éves magyar versenyző megrántotta Cengiz mezét, ezen felül két büntetőpontot is kapott, így az első három perc végén így a török vezetett 6–1-re. A második három perc elején térdelő helyzetbe küldték a magyart, Cengiz így már 7–1-es előnye tudatában egy apró akcióval, technikai tussal nyert volna. Losonczi azonban összeszedte minden erejét, kontrát indítva tusveszélyes helyzetbe kényszerítette riválisát, és nagyon úgy látszott, hogy két vállra is fektette Cengizt.

Az amerikai vezetőbíró, Samy Julian kétszer is emelte a kezét, ez a tus egyezményes jele.

A lengyel szőnyegelnök azonban egyszer sem gondolta úgy, hogy véget kellene vetni a küzdelemnek, pedig nem ült rossz szögben, láthatta a vállak síkját. Az ő jóváhagyása nélkül nem üthető le a tus, az amerikai pedig nem tehette meg, hogy véget vet a mérkőzésnek, mert ezzel vétett volna a szabályok ellen.

Mivel Belgrádban pont a döntővel egy időben nagy vihar tombolt, a közvetítés akadozott, a hazai képernyőkön Losonczi akciójának legnagyobb részénél csak azt láthattuk, hogy no signal, vagyis nincs jel. A Magyar Birkózószövetség hétfőn a Facebookon mutatta be a kérdéses jelenetről készült felvételt. A képek is sokatmondók, a videóval együtt viszont elég egyértelmű, mi történt.

Végül nem szakították félbe a küzdelmet, vagyis nem lett tus a nagyjából 45 másodpercig tartó földharc végén, hiába törte be a hidat Losonczi. Az akciójáért az automatikusan győzelmet (és így világbajnoki aranyat) jelentő tus helyett négy pontot kapott, ami kiegészült a török ellen szabálytalan védekezésért megítélt két ponttal. Az így kialakult 7–7-es döntetlen azonban a töröknek kedvezett. Cengiz végül egyébként 8–7-re nyert, mert nem fogadták el a hajrában a magyar kapitány reklamációját (challenge), és az elutasítás miatt egy pontot kapott a török. Ez a lépés azért volt racionális, mert amíg vizsgáltak egy fogást, legalább levegőhöz jutott az erejével elkészülő magyar.

Cengiz folyamatosan küzdött, de nagyon úgy tűnik, hogy nem tudta elkerülni a tust – Fotó: Milos Miskov / Anadolu / AFP; Kovács Tamás / MTI Cengiz folyamatosan küzdött, de nagyon úgy tűnik, hogy nem tudta elkerülni a tust – Fotó: Milos Miskov / Anadolu / AFP; Kovács Tamás / MTI
Cengiz folyamatosan küzdött, de nagyon úgy tűnik, hogy nem tudta elkerülni a tust – Fotó: Milos Miskov / Anadolu / AFP; Kovács Tamás / MTI

„A birkózásban sok mindenre lehet videós visszanézést felhasználni, ekkor kell aktiválni a challenge-et, de a tus pont nem ez a helyzet. Módos Péter kapitány így nem tudta megvizsgáltatni azt az egyedien hosszú jelenetsort, amikor a kőkemény földharc zajlott.

Ez az eset könnyen lehet, hogy egy szükséges szabályváltozást is magával hozhat”

– mondta Bacsa Péter, a hazai szövetség ügyvezetője a Telexnek.

Bacsa korábban bíráskodott, régóta rálátása van a sportágra. A belgrádi világbajnokságon 1100 mérkőzést rendeztek, Losonczi döntőjéig csak egy volt, ami erősebb indulatokat és vitát váltott ki – azon Mohammad Reza Geraei iráni olimpiai bajnok testvére vizespalackot dobott a szőnyegre, ami miatt bilincsben vitték el a csarnokból. Bacsa jelezte, a magyar szövetség megtette a szükséges lépéseket, már pár perccel a találkozó vége után hivatalos felülvizsgálatot kértek, de ez maximum a szőnyegelnök eltiltására lehet hatással, az eredményt nem tudja megváltoztatni. Óvás ugyanis már nincs a szabályok közt.

„A szövetségnek nem lehet más a feladata, mint hogy az utolsókig küzdünk az igazunkért, de kevés az esélyünk, a lehetőségeink behatároltak. Nem látok összeesküvést, sem sejtek csalást. Fatális, kirívó hibát viszont igen. 2016 után a bírói kar megtisztult, a bírókat egy szoftver sorsolja, egy-egy meccs előtt fél órával tudják meg, hogy egyáltalán ki vezeti az adott mérkőzést. Ezzel igyekszik a nemzetközi szövetség (UWW) kiküszöbölni az előre megbeszélt eredményeket.”

A technikai delegátusként dolgozó Bacsa érthetetlennek nevezte, miért nem adták meg ezt a tust.

Úgy gondolja, százból kilencvenkilencszer az ilyen mozgó tusokat habozás nélkül megítélik. Ezen a vb-n is adtak meg ennél kevésbé nyilvánvaló, szaknyelven billegő tusokat is, itt valamiért rossz ítélet született. Az olyan tus, amikor teljesen megadja magát valaki, meglehetősen ritka. A korábbi szabály, hogy három másodpercig kell lent tartani az ellenfelet, már nincs érvényben, valójában elég egy másodperc is.

Bacsa meglátása szerint az amerikai bíró mindent jól csinált, a szőnyegelnöknek nevezett tapasztalt lengyel bíró pillanatnyi vakságára egyszerűen nincs magyarázat. Mivel a lengyel nem emelte a kezét, az amerikai nem tehetett semmit.

„Szörnyű és igazságtalan helyzet, és nyilván valamelyest gyógyír, hogy a nemzetközi szövetség szerb elnöke, Nenad Lalović odament Dávidhoz, és elnézést kért tőle, szerinte is meg kellett volna adni a tust, és rossz eredmény született. Úgy láttam, szíven ütötte ez a bocsánatkérés Dávidot, aki egyértelműen rászolgált volna az aranyra.

Ritka szimpatikusan vette tudomásul, hogy ezt az eredményt hozták ki. Megmutatta a sportemberi nagyságát, hogy nem veszítette el a fejét. Heroikus küzdelem volt, úgy bedurrant a karja, amíg a tusért harcolt, hogy alig bírta felemelni.

A birkózás sok szépségét láttuk, izgalmat, fordulatot, csak éppen a megérdemelt eredmény kihirdetése maradt el. Dávid mélyen hívő ember, úgy gondolta, a Jóistennek ezzel is célja volt.”

Losonczi Dávid, miután veszített a török Ali Cengiz ellen a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Losonczi Dávid, miután veszített a török Ali Cengiz ellen a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Losonczi edzője az a Lőrincz Viktor, aki a 2016-os olimpián a bronzmeccsen találta ellenszélben magát. Aztán 2021-ben ezüstéremmel fejezte be a pályafutását. Azt mondta a tanítványának, ő az ékes példája annak, hogy egyszer elvesznek egy sportolótól, de aztán később azt visszakapja.

Sokaknak bevillant Bárdosi Sándor esete a 2000-es olimpiai döntőből, amikor a szintén török Hamza Yerlikayát hasonló helyzetbe vitte, és akkor sem ítélték tust. Bacsa úgy gondolja, ez a mostani nyilvánvalóbb volt.

A magyar birkózók összességében két kvótát szereztek a párizsi olimpiára, a 44 év után szabadfogású aranyérmet szerző Muszukajev Iszmail mellett Losonczi a másik kijutó. Az eredeti terv négy kvóta volt, ettől elmaradtak a versenyzők, de még van két javítási lehetőség jövőre. Bacsa összességében elégedett lenne, ha jövőre 4-5 magyar birkózó szerepelne a játékokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!