Lőrincz Viktor mindent megpróbált, elveszítette a döntőt, ezüstérmes az olimpián

2021. augusztus 4. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar olimpiatörténetben még nem fordult elő, hogy ugyanazon olimpián egy testvérpár egyéni számban két érmet is nyer. A birkózó Lőrincz Tamás bajnok lett, testvére, Viktor ezüstérmet nyert.

Kedden Lőrincz Tamás aranyérmes lett a tokiói olimpián a 77 kilósok súlycsoportjában, szerdán az öccse, Lőrincz Viktor a 87 kilósok döntőjében szerepelt. Nagy álmuk volt, hogy egyszerre nyerjenek olimpiát, Európa- vagy világbajnokságról már vittek haza egyszerre érmet mindketten, de az olimpiai siker lényegesen értékesebb.

Viktornak azt az ukrán Zhan Belenyukot kellett legyőznie az olimpiai bajnoki címért, akit még egyszer sem vert meg pályafutása alatt – a 2019-es vb-döntőben is alulmaradt vele szemben –, és aki öt éve Rióban ezüstérmet szerzett, a fináléban viszonylag simán kapott ki. Belenyuk mindent megnyert már, csak még olimpiai bajnok nem volt.

Lőrincz ötödik helyen végzett Rióban, ritkán látható elfogult bíráskodás mellett kapott ki a német Kudlától. Lőrincz most, miután megverte az első körben a kirgiz ellenfelét, Kudlával csapott össze, és most átlépett rajta. Nem ragadták el az érzelmei, tudatosan visszafogta magát, mert elsősorban nem a visszavágásért érkezett Tokióba, hanem egy éremért. Az elődöntőben az egyiptomi Metwally egy váratlan akcióval meglepte a meccs elején, 2-0-ra vezetett, de Lőrincz előbb egyenlített, majd négy pontért kibillentette a riválisát, és miután megfordította a meccset, ellenfele szabálytalanságait pontokkal büntették, így alakult ki a 9-2-es különbség.

Az ukrán parlamenti képviselő Belenyuk megszenvedett a negyeddöntőben az algériai Aziz ellen, 1-1-gyel ment tovább úgy, hogy az övé volt az utolsó akció. A horvát Hukleket 7-1-gyel intézte el.

Egy kicsit csúszott a program, de magyar idő szerint kevéssel fél kettő után szólították a két versenyzőt. Lőrincz bátran kezdett, Belenyukot 1:15-nél megintették, aki viszont a térdelő helyzetből könnyen felállt, és esélyt sem hagyott arra, hogy akciót csináljanak rajta. A meccs első három perces szakasza így 1-0-s magyar vezetéssel zárult.

A második menetben egészen más tempóban feszültek egymásnak. Belenyuk közel állt ahhoz, hogy még egyszer megintsék, aztán ritmust váltott, és 1:54-gyel a vége előtt Lőrinczet intették meg, amivel máris egyenlített. Úgy látszott, Belenyuk nem tud mihez kezdeni a helyzettel, utána viszont pillanatok alatt kétszer is megpörgette a magyart, amivel el is döntötte a finálé sorsát.

A folytatásban Lőrincz ment előre, de nem tudott olyan értékes akciót végrehajtani, amivel egyenlíteni tudott volna, 5-1-re kikapott.

A 92-es olimpián fordult elő utoljára, hogy két magyar kötött fogású birkózó is aranyérmet nyerjen.

A szövetségi kapitány, Sike András úgy értékelte a döntőt, hogy az ukrán megérdemelten nyert, ezúttal is bebizonyította, hogy a súlycsoport legjobbja, el kell fogadni ezt az eredményt. Az egész olimpiai ciklusban kétszer kapott ki. Bácsi Péter sportigazgató szerint most még érthetően elkeseredett Lőrincz, de hamarosan sikerként fogja értékelni ezt az ezüstérmet. Annál is inkább, mert volt egy térdsérülése, ledöntötte a koronavírus is a lábáról, és elég mélyről kezdte meg a felkészülést, onnan vezetett az útja a dobogó második fokára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!