Másfél hónappal a meg nem adott tus után mégis világbajnok lett a birkózó Losonczi Dávid

2023. november 13. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Példátlan döntéssel, másfél hónappal később világbajnok lett a belgrádi birkózó-vb döntőjében emlékezetes módon, egy meg nem adott tus miatt alulmaradó Losonczi Dávid, miután a nemzetközi szövetség arról tájékoztatta a magyar szervezet elnökét, Németh Szilárdot, hogy valóban súlyos bírói hiba történt. Nenad Lalovics azt közölte, a döntés megváltoztatta a mérkőzés kimenetelét, ezért a magyar birkózónak is odaítélik az aranyérmet – olvasható a magyar szövetség honlapján.

A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) vezetősége már a mérkőzés után jelezte, hogy hivatalos felülvizsgálatot kér, és az utolsókig küzd az igazáért. Annak ellenére ugyanakkor, hogy a nemzetközi szövetség elnöke rögtön elnézést kért a magyar versenyzőtől, azt az MBSZ is hozzátette, hogy a lehetőségeik behatároltak, a sportág jelenlegi szabályrendszerében ugyanis nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott.

Az erőfeszítéseiknek viszont végül meglett az eredménye, az alapos szakértői elemzés ugyanis megállapította, hogy a birkózás jelenlegi szabályai szerint a vezetőbíró által jelzett tust a szőnyegelnöknek meg kellett volna erősítenie. A szövetség emiatt úgy döntött, hogy kivételes és egyedi döntés alapján ebben a kategóriában két aranyérmet ítélnek meg, azaz az első helyen kiemelt török Ali Cengiz nem vesztette el a világbajnoki címét, Losonczi azonban világbajnok lett, és a vonatkozó világranglista-pontokat is megkapta.

„Pár órája tudom csak a hírt édesapámtól, de őszintén bevallom, megkönnyeztem, igazán szép pillanat volt. Elégtételnek érzem a döntést, mérhetetlenül boldog vagyok, hogy az igazság utat tört magának. Akkor még nem mondhattam senkinek, örülök, hogy végre beszélhetek róla”

– kommentálta a hírt a magyar birkózó, hozzátéve, hogy hihetetlen kimondani, hogy mégis világbajnok lett, és bár teljesen más így ünnepelni, majd az olimpián bepótolja a magyar zászlós-himnuszos kört is.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke úgy értékelt, hogy hatalmas öröm ez a döntés az egész magyar birkózócsalád és a magyar sport számára is. Bacsa Péter, a hazai szövetség ügyvezetője, aki a háttérben rengeteget tett ezért a döntésért, azt mondta, hogy ezzel az UWW elnöksége bebizonyította, hogy a sportolók érdeke és a tisztességes verseny fontosabb a hibák rejtegetésénél és a felelősség elhárításánál, és kiemelte, hogy ez újabb bizonyítéka a sportág végleges megtisztulásának.

A magyar szövetség szerint egyébként két hasonló, magyar vonatkozású eset is történt már korábban, de így is szinte páratlan sportdiplomáciai sikernek nevezték a történteket. A hibával, illetve a szövetség álláspontjával korábban Bacsa Péter segítségével foglalkoztunk bővebben, ezt a cikket itt tudják elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!