Ismét körözési listára került Tokody Tibor, a volt válogatott futballista szerint 180 euró miatt

2023. szeptember 29. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

Sikkasztás miatt ismét körözési listára került Tokody Tibor, a korábbi kétszeres magyar válogatott futballista – írta a Sportal.hu.

A 43 éves Tokody márciusban is felkerült a körözött személyek listájára a Police.hu oldalon, majd másnap besétált a rendőrségre, hogy tisztázza a helyzetet. Akkor azt nyilatkozta, nem követtett el semmit, amiért szégyenkeznie kellene. Állítása szerint egy 180 eurós parkolási bírságból eredő vita miatt adtak ki ellene körözést. Azt mondta, korábbi munkahelyén sofőrként dolgozott, rendszeresen járt külföldre, és az egyik ilyen alkalommal kerékbilincset tettek a kocsijára a bécsi reptéren.

„Két másik társammal együtt oda parkoltunk a három kocsival a schwechati repülőtéren, ahová mindig is szoktunk. A kijelölt helyre. Csakhogy másnap mindhárom járműre kerékbilincset tettek. Be kellett fizetnünk fejenként 180 eurót, s ezt mi a cég pénzéből tettük. Csakhogy amikor hazajöttünk az összeget a vezetőnk kérte vissza tőlünk. Mondtuk neki, ez nem a mi sarunk, nehogy már mi fizessünk rá! Ennyiben maradtunk” – mondta Tokody a Sportalnak.

A lap utolérte az Újpest és a Győr volt játékosát, aki meglepődött azon, hogy ismét körözi őt a rendőrség. „Megint körözési listán vagyok? Ezt most nem mondja komolyan! De hát miért? Hiszen tudják a telefonszámomat, a lakhelyemet, az elérhetőségemet a rendőrségen, a bíróságon. Bármikor megtalálhatnak. Értsék már meg, nincs miért bujkálnom!” – mondta, és hozzátette, hogy újra bemegy a rendőrségre.

„Ugyanaz a nyomozó, ugyanabban a szobában, ugyanazzal a megértéssel fogadott, mint amikor néhány hónapja bementem hozzá. Akkor is széttárta a kezét, és most is. S valóban, a rendőrség nem tehet róla, hogy a bíróságról csak az ügyész ér utol, hogyha akar. Most az történt, hogy nem vettem át időben a bírósági idézést. Késtem, nagyjából egy hetet, nincs ezen mit szépíteni. De ezért körözési listára tenni valakit, aki egyébként mindenben partner – ez egyszerűen felfoghatatlan.”

„Száznyolcvan euró a vita tárgya, egy olyan céggel, amelyből már rég kiléptem. Ahogy márciusban is elmondtam, a férfival, aki ezt az összeget követeli tőlem, azóta sem beszéltem. Ennek már több mint három éve. És az ügy csak húzódik és húzódik, én pedig újra a szégyenpadra ülhetek” – nyilatkozta Tokody.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!