Üssön már meg valaki, hogy nem álmodom-e!

Minden idők egyik legnagyobb meglepetését hozta a világ vezető MMA-szervezete, az Ultimate Fighting Championship magyar idő szerint vasárnap hajnali gálája. Az ausztráliai Sydneyben rendezett UFC 293 főmeccsén ugyanis a közepes meccsmérleggel és szerény kvalitásokkal rendelkező amerikai Sean Strickland az elemzők és a bukmékerek várakozásaira rácáfolva megverte a középsúly (84 kiló) virtuóz bajnokát, a nigériai-új-zélandi Israel Adesanyát. Strickland ráadásul a legvalószínűtlenebb módon diadalmaskodott: győzelmét nem egy váratlan találatnak köszönhette, ötször öt percet bunyózott végig higgadtan és magabiztosan, ráadásul vegytiszta állóharcban múlta felül a korábbi kick-boksz-világbajnokot.

Pedig Strickland csak beugróként jutott lehetőséghez. A brutális gyerekkorát, bántalmazó apját és bántalmazó önmagát küzdősport-terápia segítségével maga mögött hagyó 32 éves kaliforniai épp csak elkezdte a visszakapaszkodást két veresége után. Azonban Israel Adesanya ősi riválisa, Alex Pereira áprilisi legyőzésével (és a brazil súlycsoportváltásával) gyakorlatilag komolyan vehető ellenfél nélkül maradt. És miután legutóbbi kihívója, a dél-afrikai Dricus du Plessis megsérült, a bajnok a ranglistán csak az ötödik helyen szerénykedő Stricklandet hívta ki, mondván (vagyis posztolván), hogy a középsúly élmezőnyének összes többi tagját megverte már – többjüket kétszer is.

A fogadóirodák és elemzők egyaránt nem adtak sok esélyt az első kezes ütésein kívül olyan nagy offenzív repertoárt nem mutató Stricklandnek az ellenfeleit szurkálások és ijesztgetések, tempóváltások és zónázások valóságos rendszerével felmorzsoló Adesanya ellen. Az előzetes esélylatolgatók legfeljebb amiatt aggódtak, hogy az új-zélandi az őt megszorítani képtelen, passzívabb ellenfelek ellen hajlamos ráülni fölényére, és biztonsági játékkal abszolválni a meccset. Másfelől – ahogy azt Adesanya maga is elmondta – egy rutinos bunyós pont az ilyen, első pillantásra könnyen verhető ellenfelektől fázik a legjobban, mivel ezeken a meccseken nem csak a győzelmi kényszer súlyával kell az oktagonba lépnie.

Éppen ezért a bajnok érthető módon óvatosan kezdett, igyekezett mozgatni, reakciókra kényszeríteni ellenfelét, hogy így gyűjtse be azokat az információkat, melyeket később azután a rá jellemző tűpontos kontrákban kamatoztathat. Strickland komótosan, de kitartóan terelgette a bajnokot az oktagon falához, közben gondosan igyekezett blokkolni Adesanya lábrúgásait. Az új-zélandi az amerikai első kezes ütései elől magabiztosan hajolt ki, de az első menet végén mégis csúnyán belenézett egy bal-jobb kombinációba. Strickland jobbegyenese tisztán ült Adesanya állán, a bajnok megszédült, kihívója pedig vérszagot szimatolva rávetette magát, hogy fogásból sorozza őt. Azonban a kőkemény és rutinos Adesanya kibekkelte a rohamot, és a második menetre már úgy jött ki, mintha mi sem történt volna.

Mondjuk a „mi sem történt volna” egyben azt is jelentette, hogy Adesanya nem tudott magasabb sebességre kapcsolni, nem tudta elkezdeni a valódi rombolást. Strickland nagyon felkészült Adesanya ellenfelei lábát szétcincáló rúgásaiból, – mondjuk a lábfelkapós blokkoknak alapból kedvezett az amerikai szűkebb küzdőállása –, és jól vette ki a fejét az új-zélandi kontraütései elől. Közben viszont első kezes egyenes ütéseivel és szegycsont alá csapódó rúgásaival rendre oda tudott piszkálni Adesanyának, ráadásul minden menetben voltak olyan kombinációi, melyekkel komolyabb találatokat is el tudott érni, melyek ha meg nem is rendítették, mindenképpen megfogták a bajnokot.

Adesanya is sokszor talált, azonban ezek a találatok nem voltak megrendítő erejűek, ráadásul egy-egy jó megmozdulására nem tudott olyan offenzívát építeni, mellyel átvehette volna a kezdeményezést. Sőt, a végén Adesanya volt az, aki láthatóan kezdett elfogyni, így a hajrá is a magát extázisba lovaló Stricklandé lett.

És megvalósult a leges-legvalószínűtlenebb forgatókönyv: Israel Adesanya szurkolói és technikai szempontból is tulajdonképpen hazai pályán szenvedett vereséget, és vesztette el egyhangú pontozással középsúlyú világbajnoki övét. Ez a vereség jelentősebbnek tűnt, mint a Pereirától tavaly novemberben bekapott KO, ugyanis míg a brazil elleni meccs nagy részében Adesanya irányított és rombolt, addig Strickland ellen nagyrészt alárendelt szerepet játszott – egyébként Strickland az utóbbi időkben sokat edzett az amerikait korábban szintén KO-val megverő Pereirával.

Adesanya relatív enerváltsága azonban mit sem von le Strickland és edzői stábja érdemeiből, sőt. A gyenge teljesítmény azt jelenti, hogy az amerikai csapata tökéletesen feltérképezte Adesanya bunyóját, nagyrészt semlegesíteni tudta a bajnok legveszélyesebb fegyvereit, és ki tudta használni az új-zélandi védelmének azt a gyengeségét, hogy túlságosan rábízza magát lábmunkájára és elhajlásaira, elhanyagolja a hárításokat és a fedezéket.

Strickland joggal ugrált-táncolt az eredményhirdetés után. A meccs utáni interjúban könnyek között először csak annyit tudott kibökni, hogy életében először képtelen bármit is mondani, de azért végül annyi azért kiszakadt belőle, hogy

ez egy kibaszott álom, amiből azután fel fogok ébredni? Valaki üssön már meg! Soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok, pedig minden nap rengeteg agysejtemet áldoztam fel az MMA isteneinek.

A meglepetésgyőzelem a UFC középsúlyát is alaposan megkavarta. Kétséges ugyanis, hogy Adesanya a Pereira elleni dupla meccs után ismét ki tudja/akarja-e harcolni magának az azonnal visszavágó jogát, vagy pedig hagyja, hogy Strickland előbb Dricus du Plessis ellen próbálja megvédeni a bajnoki címet.

Fejletekerős KO és kínos buzizások

A főmeccsen kívül a UFC 293 nem igazán tobzódott a jelentős meccsekben, a nagygálákhoz képest szerényebb mezőny azonban nem jelentette azt, hogy ne lettek volna látványos és/vagy jó meccsek.

Az új-zélandi Justin Tafa néhány kemény ütésváltást követően egy nehézsúlyúra jellemző nyers és brutális balcsapottal fektette ki az amerikai Austen Lane-t. Ők ketten júniusban egyszer már találkoztak, akkor azonban Lane csúnyán belekapott Tafa szemébe (a látvány nem csak hogy NSFW, de a vasárnapi reggelihez sem ajánlom).

A szintén nehézsúlyban rendezett társ-főmeccsen folytatódott a UFC egyik legszínesebb egyéniségének számító Tai Tuivasa lejtmenete; a zömök, a testütéseket komoly úszógumival hárító új-zélandit ezúttal a langaléta, de még a nehézsúlyhoz képest is lomha Alexandr Volkov szedte szét összeszedett kéz-láb-kombinációival. Miután a második menetben Tuivasa elkezdte szétrúgni az orosz lábszárát, Volkov a földre vitte ellenfelét és egy ritka, Ezékiel-nek nevezett fojtással vetett véget a meccsnek.

Jó pár súlycsoporttal lejjebb a veterán angolai légsúlyú (57 kilós) Manel Kape egészen augusztus végéig az új-zélandi Kai Kara-France-szal vívandó rangadójára készült, ekkor azonban Kara-France egyik edzésén agyrázkódást szenvedett. A UFC ahelyett, hogy a ranglistáról jelölt volna ki új ellenfelet számára, olcsóbb megoldáshoz folyamodott, és leszerződtetett egy fiatal, relatíve tapasztalatlan brazil bunyóst. Felipe dos Santos azonban UFC-debütálásán felülmúlt minden előzetes elvárást, és óriási küzdelemre kényszerítette ellenfelét. Kape csak egy rettentő technikás, kemény és szoros küzdelem árán tudta behúzni a pontozásos győzelmet.

A lehengerlőnek nem mondható teljesítményt az angolai ráadásul megfejelte egy meccs utáni interjúban elővezetett buzizással, mellyel eredeti ellenfelét, Kai Kara France-ot, és annak klubját, a korunk egyik vezető MMA-istállójává vált Auckland-i City Kickboxing Clubot (itt edz Adesanya és a pehelysúlyú világbajnok Alexander Volkanovski is) támadta be. Ez az az egész UFC számára kínos jelenet volt, annál is inkább, mivel másfél órával korábban a felvezető meccsek egyik szereplője, az amerikai Charles Radtke az őt kifütyülő közönségnek szólt be hasonló módon.