Ügyészség vizsgálja, szexuális zaklatás volt-e a világbajnok női focista szájon csókolása

2023. augusztus 28. – 17:10

Másolás

Vágólapra másolva

Sajátos módon az augusztus 20-án véget ért női futball-világbajnokság legemlékezetesebb mozzanata nem maga a torna vagy legalább az izgalmas döntő volt, hanem az, hogy a győztes spanyol válogatott egyik tagját, Jennifer Hermosót az ünneplés közben hirtelen szájon csókolta Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke. Rubiales a 2023-ban nehezen védhető gesztust úgy minősítette, hogy a csók abban a pillanatban neki „természetesnek” tűnt, a szájon csókolt Hermoso pedig előbb egy Instagram-bejelentkezésben azt mondta, nem élvezte a helyzetet, majd később egy közleményében már úgy írta le az esetet, hogy az szerinte egy spontán gesztus volt. Néhány napra rá azonban már azt állította, hogy a korábbiakat azért nyilatkozta, mert megkérték, hogy enyhítse az ügyben a kapitányra nehezedő nyomást.

Valójában egy impulzusvezérelt, szexista, a beleegyezésem nélküli, helytelen tett áldozatának éreztem magam.

A válogatott sikerdiadalát a sportértékén kívül a női emancipáció diadalaként is ünneplő Spanyolországban a csók nagy felháborodást keltett; több kormánytag is Rubiales lemondását követelte. A nyomás hatására a sportvezető előbb lemondott, majd visszavonta lemondását, mivel szerinte a csókot „kölcsönös beleegyezés” eredményezte, és az egész ügy egy boszorkányüldözés. A hezitálásra azután a spanyol női válogatott keret mind a 23 tagja bejelentette, hogy addig nem lép pályára, amíg Rubiales le nem mond. A nemzetközi labdarúgó-szövetség, a FIFA ellenben nem hezitált, és három hónapra felfüggesztette Rubialest.

Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy hétfőn spanyol ügyészek „előzetes vizsgálatot” indítottak annak kiderítésére, felmerülhet-e Rubiales csókjánál a szexuális zaklatás gyanúja. A baloldali spanyol kormányzat – melynek tagjai élesen bírálták a Spanyol Labdarúgó-szövetséget – pedig felszólította a sportügyi döntőbíróságot, hogy függessze fel Rubiales elnökségét. A RFEF közgyűlése szintén hétfőn „rendkívüli és sürgős” ülést tart, hogy a válság kezeléséről döntsön.

(via BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!