Konferencia-liga: tizenegyesekkel jutott tovább a Debrecen, a Fradi simán nyert

2023. augusztus 3. – 21:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencia-liga selejtezőkörének második fordulójában a Ferencváros könnyedén, a Debrecen viszont annál nehezebben jutott túl az ellenfelén. A másik két magyar csapat, a Zalaegerszeg és a Kecskemét kiesett.

Büntetőpárbajban jutott tovább a Debrecen

A Debrecen egy hete 1-0-ra nyert az örmény Alaskert otthonában, így egész jó helyzetből várhatták a visszavágót. 18 percig továbbjutásra is állt a Loki, de ekkor Vitalij Usztinov góljával megszerezte a vezetést az Alaskert. A 67. percben Sodiq Olamilekan Fatai kettőre növelte az örmények előnyét.

A kieséstől Dzsudzsák Balázs 77. percben szerzett gólja mentette meg a Debrecent. Tíz perccel később az Alaskert csatárát, Levan Kutaliát kiállították, így a Loki a teljes hosszabbítást emberelőnyben játszhatta végig. Az örmények ezután tíz emberrel védekeztek, a Debrecen sorra dolgozta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de sehogy sem tudtak gólt szerezni, így jöhettek a tizenegyesek.

Az Alaskert szörnyen kezdte a büntetőpárbajt: Jedigarjan gyenge lövését Megyeri Balázs védte, az utána következő Mimito pedig még a kaput sem találta el. Eközben a Debrecen rúgói nem hibáztak: Bódi Ádám, Antonio Mance és Bárány Donát is magabiztosan lőtte be a maga büntetőjét. Az örmények harmadik rúgója, Mateo Muzek betalált, de az utána következő Fatai hibázott, a jobb alsó sarok felé tartó lövését Megyeri védte. A Debrecen így 3-1-re megnyerte a büntetőpárbajt, és továbbjutott.

A következő fordulóban az osztrák Rapid Wien lesz az ellenfelük. Az első meccset augusztus 10-én Bécsben játsszák, a visszavágó egy héttel később, augusztus 17-én lesz a Nagyerdei Stadionban.

A Fradi is hozta a kötelezőt

A feröeri KÍ Klaksvík elleni BL-kiesés után a Ferencváros az ír Shamrock Roversszel került össze a Konferencia-ligában. A Groupama Arénában 4-0-ra nyert a Fradi, így már tulajdonképpen az első meccsen eldöntötték a párharcot.

Az írországi visszavágón is csak a magyar bajnok szerzett gólt: a 31. percben Kristoffer Zachariassen, a 90. percben pedig Samy Mmaee talált be. A Fradi így 2-0-ra nyert, összesítésben pedig 6-0-ra ütötték ki a Shamrockot. A selejtező harmadik körében a máltai Hamrun Spartans lesz a Ferencváros ellenfele. Az odavágót augusztus 10-én rendezik Máltán, a visszavágót pedig egy héttel később, augusztus 17-én.

A lettek ellen nem megy

Múlt héten a Kecskemét 2-1-re nyert hazai pályán a lett Riga FC-val szemben. A visszavágó is jól indult a bajnoki ezüstérmes KTE-nek: a 8. percben Vágó Levente egy agresszív letámadás utáni ziccert használt ki.

A második félidőben azonban visszaesett a Kecskemét játéka, és a Riga két gólt is lőtt. A 62. percben a kongói Ngonda Muzinga közelről fejelt a KTE kapujába, majd a rendes játékidő legvégén, a 95. percben a Riga másik kongói légiósa, Gauthier Mankenda is betalált. Egy perccel később a továbbjutást érő gólt is belőhette volna Riga, de akkor még a kapufa megmentette a Kecskemétet.

A kétszer 15 perces hosszabbítás elején a Kecskemétnek volt pár kisebb helyzete, de nem tudtak gólt szerezni. A Rigának viszont sikerült: a ráadás ráadásában, a 122. percben a szenegáli Mouhamed Ngom szabadrúgásból lőtt újabb gólt, amivel továbbjuttatta a lett csapatot.

Két éve egy másik lett csapat, az RFS 5-0-s összesítéssel ejtette ki a Puskás Akadémiát a Konferencia-liga selejtezőjében.

A Zalaegerszegnek esélye sem volt

A Zalaegerszeg a párharc első meccsén 1-0-ra kapott ki Eszéken. A visszavágón az Osijek már a 9. percben előnybe került Gergényi Bence öngóljának köszönhetően. A második félidő közepén Josip Špoljarić góljával megduplázták az előnyüket a horvátok. A 82. percben Eduvie Ikoba belőtte az ZTE szépítő gólját, de az egyenlítés elmaradt. Így az Osijek 3-1-es összesítéssel jutott tovább.

Az eszékiek főszponzora Mészáros Lőrinc, a klub új, modern stadiont is kapott, amit júniusban mutattak be Magyarország leggazdagabb emberének. Az Eszéknek megvan az esélye, hogy a főtáblán is szerepelhessen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!