Miért ér meg minden pénzt egy magyar balhátvéd?

Szoboszlai Dominik hetvenmilliós Liverpoolba igazolása után a napokban újabb két fiatal magyar válogatott alapemberrel bővült a topligás kontingens: Kerkez Milos 18 millió eurós bourtnemouthi transzferével és a Szalai Attiláért a Hoffenheim által kifizetett 15 millióval átléptük a százmillió eurós határt. Miért kelendőek ennyire a magyar játékosok, és különösen a ballábas, támadásépítő belső védők vagy támadástámogató-befejező szélsővédők? Több, a két magyar játékos közelmúltját végigkísérő nemzetközi szakemberrel igyekeztünk a végére járni.

Nyilván nem mondunk vele hatalmas újdonságot, de azért induljunk ki abból az alaptételből, hogy a 21. századbeli mélységi építkezős futball kiemelt szereplői a játékmegnyitó belső védők (például Mats Hummels, Jérôme Boateng, Kalidou Koulibaly, Gerard Piqué) és a progresszív szélsővédők (Dani Alves, Trent Alexander-Arnold, Marcelo, Philipp Lahm) lettek, hogy az irányító kapusokat ne is említsük. Még ha el is ismerjük, hogy a profi futballisták között majdnem kétszer annyi ballábas van, mint amennyit az átlag lakosságnál találunk (23% vs. 11-12%), beláthatjuk, hogy az elmúlt időszakban igazán kelendőek lettek a ballábas védők, főleg akkor, ha tudnak is valamit kezdeni a labdával. A profi futballt lassan egy évtizede leuraló adat- és videóelemzés-vezérelt megfigyelés és játékosigazolás oda jutott, hogy manapság gyakorlatilag 5-8 jó meccs, de max. egy fél szezon után mindenkit felfedeznek. Főleg, hogy a Covid időszakában jelentősen lecsökkent az élőben, személyesen zajló scouting, így lényegében minden épkézláb szereplő felzárkózott adatban és videóban a korábbi úttörőkhöz.

Nem nagyon kell erre jobb példa cikkünk két, a Rapid Wiennél egy ideig egymás mellett is nevelkedő főszereplőjénél: bár a török nagycsapatok az utóbbi két évben az NB I.-et is jobban monitorozzák, Szalai Attilát Cipruson szúrták ki, míg a 16 évesen Győrben bemutatkozó Kerkez Milost az NB II.-ből vitte el a Milan. A tágabb kontextus felé nyitva gyorsan nézzük meg a jelen és közeljövő kiemelkedő ballábas belső védőit.

Joško Gvardiol, 21 éves, 75 millió euró az értéke az ilyen területen meghatározó szerepet betöltő Transfermarktnál, a Manchester City és a Lipcse jelenleg is százmillió euró körüli összegen tárgyal a horvát védő átigazolása ügyében. Legkésőbb a katari vb-n mindenkinek leesett, hogy mit láttak benne még Zágrábban a lipcseiek – egy korszakos belső védőt, aki védekezésben kifogástalan, és a Bundesliga történelmének legjobb progresszív statisztikai szezonját produkálta első teljes idényében. Bár még el sem adták, a Lipcse Franciaországban már meg is találta az utódait, hiszen a PSG 18 éves, majd’ kétméteres belső védőjéért, El Chadaille Bitshiabuért 15 milliót szurkoltak le, annak ellenére, hogy mindössze 1500 játékpercnyi tapasztalattal rendelkezik a felnőttek között. Elképzelhető, hogy a lipcsei sportigazgató, Rouven Schröder érkezésével visszaerősödött francia vonal – Dayot Upamecano, Ibrahima Konaté és Nordi Mukiele is megfordult náluk korábban, hogy csak a védőket említsük – egy újabb taggal bővül, hiszen a Lyonnál két szezont eltöltő 20 éves Castello Lukeba is csatlakozhat a Lipcséhez. A német csapat egyelőre 26 millió eurót adna, a Lyon viszont 35-öt kér, noha a játékosnak már csak két évig van érvényes szerződése.

A Lipcse által remélt összeg szinte kedvező ár, csakúgy, mint a 23 éves Nico Schlotterbeck esetében. Mivel őt akkor kereste meg a Dortmund, amikor már hamarosan lejárt volna a szerződése a Freiburgnál, csak húszmillió eurót kellett fizetniük. Jelenleg ennek minimum a dupláját éri, igazából csak rajta múlott, hogy nem a Premier League-ben kötött ki – egyelőre.

A húszéves Chelsea-üdvöske és újdonsült U21-es Eb-győztes Levi Colwill a katari világbajnokság előtt volt először kezdő az angol bajnokságban, tavasszal a Brightonban kölcsönben viszont olyan félszezont ment, hogy jelenleg kizárt, hogy (ötvenmillió alatt) távozzon. A vezetőedző Muricio Pocchettino a minap áradozott róla, és aki látta játszani a Brightonban Roberto De Zerbi alatt, vagy a már-már szemtelen passzait és labdás provokációit a korosztályos Eb-n, tudja, miért van oda érte a Chelsea-edző. A ballábas védők között említhető még az a Benoit Badiashile is, akit a Chelsea negyvenmillióért hozott el Monacóból, de mivel elég sokat sérült, igazából fel sem merülhet Colwill elengedése. Főleg annak fényében, hogy a Leicesterből nyolcvanmillióért megvett jobb oldali belső védő, Wesley Fofana egy hete keresztszalag-szakadást szenvedett.

A kvázi megfizethetőbb kategóriába tartozó 23 éves Jakub Kiwiort két éve még 2,3 millióért vitte a Spezia a Zsolnától, ám mivel ő adott esetben hatost (tehát a középpályán) is eljátszik, az Arsenal a télen már 25 millióért vette meg. Szintén az olcsóbbak közé tartoznak az egy-két évnyi topligás tapasztalattal rendelkező, főleg középcsapatokban játszó, 23-25 éves, ballábas progresszív belső védők, mint pl. Arthur Theate, aki gyakorlatilag másfél év alatt megnégyszerezte értéket az Oostende-Bologna-Rennes vonalon. Vagy a Fiorentina „Red Bull-os” brazilja, Igor Julio – ő épp a Brightonba tart 17 millió körüli összegért, ennyibe kerül tehát Colwill mögötti B terv.

Tökéletes választás Szalainak a Hoffenheim

Nézzük, hol helyezkedik el a Fenertől könnyek közt elbúcsúzó Szalai ebben a ballábas belsővédő konstellációban!

A 25 és fél éves, gödi születésű védő az Uruguay elleni stadionavatós bemutatkozása óta, tehát lassan négy éve alapember a válogatottban, ahol már 35 meccs van a neve mellett. Michael Boris, aki vele és Szoboszlai Dominikkal is dolgozott az U20-as és U21-es nemzeti csapatnál, így jellemzi:

„Attila ekkor még balhátvédként játszott – kiváló magyar kiejtéssel mondja, hogy szélsővédő, nem belsővédő –, már ekkor is kiemelkedő gyorsasággal rendelkezett a 192 centijéhez képest, és a laktáttesztje (egy lépcsőzetes terhelést jelentő, állapotfelmérő teszt) is a legjobbak között volt. Nagyon látszott rajta az intelligencia és a fejlődni akarás. Véleményem szerint a Bundesliga és ezen belül a Hoffenheim ideális választás számára, fizikailag nem lehetnek gondjai, a három belső védős szerkezetbe is nagyon jól beleillik, komoly erősítést jelent a sinsheimi csapatnak és a ligának is.”

A magyar futballszeretők – és igazából a sportmédia és -televíziók – által kicsit méltatlanul lesajnált török bajnokság (emlékeim szerint még akkor is csak ritkán került képernyőre Szalai Fenerbahçéje, amikor Mesut Özil is a csapatot erősítette) nagyjából minden valamirevaló elemzői modell szerint közvetlenül a top 5 bajnokság után jön, és így egyértelműen a top 12 tagja (a belga, portugál, holland, orosz, brazil, argentin bajnokságok és az angol másodosztály mellett). Igaz, hogy a három isztambuli gigaklub – Galatasaray, Beşiktaş és Fenerbahçe – nagyon felviszi az átlagot, de ez a fenti bajnokságokban szinte mindegyikben így van. Minő statisztikai érdekesség, hogy Szalai előző és jelenlegi klubjának, a Fenernek és a Hoffenheimnek megegyezik az Élő-pontszáma, míg pl. az ebben a mutatóban 1387 pontos Ferencváros épp hogy a török kiesőjelöltekkel van egy szinten a Clubelo szerint. Hogy miképp illeszkedett be a török nyelvet is elsajátító Szalai Isztambulban, arról a két rivális isztambuli klub megfigyelőit kérdeztem.

Abban mindketten egyetértettek, hogy a liga egyik kiemelkedő védőjéről van szó, a hiányosságai (mélység levédekezése, helyezkedés) ellenére. A Galatasaray elemzője szerint „Attila egy igazi modern proaktív védő, aki a háromvédős rendszerben Vítor Pereira és Jorge Jesus is alatt képes volt progresszíven előrejuttatni a labdát – még ha kicsit talán többet hagyatkozott a magasan ívelt labdákra, és a direkt játékhoz szükséges átlós passzai sem mindig ültek, ellentétben a másik oldali belső védővel. (A Bayern München egykori védekező középpályásából 36 éves korára belső védővé »visszabukó« Luiz Gustavóról van szó).

Szalai képes volt megindulásokkal és belépésekkel megoldani a játéknyitást, és véleményem szerint egy jobban megkomponált és taktikailag részletesebben leoktatott csapatnál még többet kihozhat magából. Védekezésben egy az egy ellen főleg a levegőben volt kiváló, de a földön is megoldja a helyzeteket, viszont a magas védekezés és nem megfelelő lestaktika miatt többször került lehetetlen helyzetekbe. Ezeknek többnyire inkább az elszenvedője, mint okozója volt. Összességében kiváló ár-érték arányban vette meg őt a Hoffenheim, és mint említettem, egy metodikusabb és összetettebb építkezésben (mint mondjuk mostani csapata, a német sportegyetemen Julian Nagelsmann szobatársaként tanuló Pellegrino Matarazzo Hoffenheimje) jobb teljesítményt is nyújthat.”

A Beşiktaşnál dolgozó kollégája szerint „neki is és a csapatnak is jobb idénye volt 2021–22-ben, de a sok szurkolói kritika inkább a rendszer hibája, mintsem az övé. A kolosszális játékot nyújtó Kim Mindzse távozásával Szalai vezérszerepbe kényszerült a védelemben – sem Serdar Aziz, sem Luiz Gustavo nem segített sokat –, de meglátásom szerint ő nem olvassa annyira jól a játékot, inkább amolyan Martin Škrtel- vagy Raphaël Varane-típusú belső védő, nem pedig mondjuk egy Virgil van Dijk vagy Sergio Ramos. A nagy derbiken főleg az ősszel azért akadtak gondjai, pl. a Galata újonca, Baris Alper Yilmaz fizikálisan fölékerekedett, de még Milot Rashica is meg-megkerülte. Ugyanakkor kétségkívül mellette szól a fejjátéka (főleg pontrúgásoknál), a hozzáállása, intelligenciája és az is, hogy képes bal oldali szélső védőt is eljátszani egy négyvédős szisztémában.”

A Hoffenheim kontextusában meglehetősen nehéz időszakba csöppen bele Szalai, hiszen tavaly a kieséshez is közel álltak, mígnem a csapathoz visszatérő Pellegrino Matarazzo – ő Nagelsmann asszisztense, előtte pedig az U17-es csapat vezetőedzője is volt – stabilizálta őket. Külön probléma náluk a belső védő poszt, hiszen utoljára talán akkor voltak rendben ezen a téren, amikor a Nagelsmann alatt szebb napokat megért Kevin Vogt (középen) és a nemrég visszavonult, már a csapat háttérstábját erősítő Benjamin Hübner (a védőhármas bal szélén) voltak a pályán.

Az utóbbi években az egyébként kiváló sportigazgatónak tartott Alexander Rosen nem volt különösebben sikeres a belső védőket nézve, a jobbon Kasim Adams (8 millió euró) és Ozan Kabak (7 millió), középen a télen sebtiben, mentőakcióként elhozott veterán John Anthony Brooks, míg a balon a tavaly 12 millióért Belgiumból érkezett Stanley Nsoki fuccsoltak be. Utóbbi a 2027-ig érvényes szerződése ellenére kapitális hibái és piros lapjai miatt valószínűleg el is veszítette a helyét a kezdőben (az univerzális atléta Kevin Akpoguma sokat játszott itt), legalábbis nehéz másképpen értelmezni Szalai leigazolását. A magyar válogatott játékosnak – a Hoffenheimnél Szalai névvel főleg – meglehetősen jó lapjai vannak tehát a Bundesliga-kártyaparti kezdete előtt.

Kerkez még nincs 20 éves, de máris a legjobbak között bizonyíthat

A Verbászról származó Kerkez Milos története szinte népmese: kezdve a kezelhetetlen kamaszsággal, amikor páros lábas becsúszásai miatt edzések szakadtak félbe, a bécsi eltanácsoláson át Stark Pétertől a Milan-legenda Paolo Maldini utolsó pillanatban érkező hívásáig. A holland sajtpiacot elhagyva hősünknek végül nem Lisszabon vagy Róma lett a következő állomás, az AZ Alkmaar után, hanem Bournemouthban kötött ki.

Elnézve a posztján lévőket, a Transfermarkt adatai alapján hasonló konzekvenciát vonhatunk le, mint a bal oldali belső védőknél. A Kerkezzel talán legtöbb hasonlóságot felmutató Alphonso Davies (elképesztő fizikum, már-már mániákus edzésmunka, iszonyatos gyorsaság, középpályás múlt, berobbanás az ismeretlenből alig egy év alatt), vagy párizsi fakszimiléje, Nuno Mendes, esetleg tavaly a barcelonai Alejandro Balde majdhogynem húszéves koruk előtt csináltak villámkarriert.

Hogy mennyire hiánycikk a támadásokat föltétlenül támogató (és kisebb nagyobb deficittel is simán 25 milliókat érő), az egész oldalt bejátszó szárnyvédő, azt csak a német futball kitűnő ötöse – Filip Kostić, Nico Schulz, Angeliño, David Raum, Borna Sosa – mutatja. (Lazábban véve Robin Gosens is idetartozik, még ha ő a Gasperini-szárnyvédő egyetemen diplomázott is.) Szinte mindegyikükre igaz a híres Jamie Carragher-mondás a bukott szélsőkből lett szélső- vagy szárnyvédőkről („senki nem akar Gary Neville lenni”), de védekezésbeli, technikai, taktikai vagy döntéshozatalbeli hiányosságaik ellenére egy jó szezon után mégis 15-25 milliókat tettek le értük Juventus, Lipcse, Dortmund, Manchester City szintű klubok. Említhetnénk még a mindkét oldalon bevethető, sok szempontból Kerkezhez hasonló utat bejáró skót Aaron Hickey bolognai balhátvéd szezonját – a Brentford 16,5 millióval honorálta a kiugrást –, de a Barcelonából effektíve elküldött Marc „presszingszörny” Cucurellát is, akin a Brighton egy idény alatt majd ötvenmilliós hasznot generált magának. (Igaz, a dolog végül nem jött annyira be neki, hiába tud belső védőtől balszélsőig mindent játszani, hiába dolgozhatott a Brighton után a Chelsea-nél is újra Graham Potterrel, bár mentségükre szóljon, hogy a Chelseanél próbálkoztak.)

Nem véletlenül vettük elő a feltörekvő alacsonyabb ligás csapatból, a módszeres és okos játékosigazolások által is komoly topligás erővé váló Brighton, Brentford duót a Bournemouth kontextusában.

Elnézve ezeket a kiváló ár-érték arányú igazolásokat, egyértelmű a profil, a sort ráadásul idén még az egyik legizgalmasabb vezetőedző, Andoni Iraola leigazolásával fejelték meg. Lássuk, hogy illik ebbe a sorba Kerkez, mik az erősségei és miben kell még fejlődnie a 19 éves magyar válogatottnak! Az Eredivisiét professzionálisan figyelő Marc Lamberts, a svéd Malmö scoutja lesz segítségünkre ebben, ő így jellemzi Milost:

„Kerkez egy nagyon támadószellemű hátvéd, aki az AZ Alkmaar baloldalán játszott az Eredivisiében. Szeret a szélen előrehaladni, és mind a szélsővel, mind a csatárokkal összejátszani, hogy a labdás előrehaladásával több gólveszélyt teremtsen.

Jó labdaszerzési képességgel rendelkezik, és mindig igyekszik olyan helyzetbe kerülni, hogy vagy kulcspasszal szolgáljon, vagy ő maga lőjön. A keresztpasszai magas színvonalúak, és ez gyümölcsözőnek bizonyult, mivel gyakran részt vett a játék támadási fázisaiban.

Kerkez arról ismert, hogy sokat megy előre és a végső harmad széles területeire. Gyors, mozgékony, és tudja, hogyan verje meg közvetlen ellenfelét 1 az 1-ben, de a labdát is beviszi a félterületbe, hogy onnan irányítsa a játékot. Összesen 25 lövése volt, ebből 3 ment kapura. Összesen 2,52 xG-t generált – ez utóbbi azt jelenti, hogy +0,48-cal túlteljesít pályán a statisztikai mutatóihoz képest.

A 16-oson belüli lövések mellett előszeretettel lő a 14-es zónából és balról is – ez az a zóna, ahová gyakran érkezik és próbál távolról lőni. De a legtöbb lövése a büntetőterületen belülről érkezik, ahogyan a góljait is onnan lőtte.

A védekezés tekintetében mindenképpen többet kell még tanulnia. Különösen most, hogy a Bournemouthhoz ment, ami nem tartozik a meghatározó csapatok közé – a védekezési akciókban és a biztosításban biztosan kell fejlődnie.

Összességében elég nyilvánvaló, hogy Kerkez az Eredivisie egyik legjobbja volt, ha csak a támadójátékát nézzük. A passzjátéka és a támadóhajlama az egyik legjobb volt, de a védekező kvalitásai – a szerelések, a labdaszerzések és a lefülelt átadások tekintetében – mindenképpen javíthatók. Ha ezt megteszi, akkor Premier League-szinten is sikeres játékos lehet.”

Bővebb videókkal megtámogatott magyarázatokért lásd ezt az elemzést Lambertstől Kerkez játékáról.

Kevés alkalmasabb szakértőt kérdezhettünk a szélsővédők szerepéről, mint Jon Mackenzie-t, az Athletic szakértőjét, aki egyfelől könyvet is írt Marcelo Bielsáról, másfelől szorosan követte Bielsa tanítványa, a már Kerkezék vezetőedzőjeként dolgozó Andoni Iraola Rayo Vallecanóját.

Mackenzie megállapításai a következők:

• A szélsővédők direkt módon cipelték előre a labdát, itt főleg az a 23 éves balhátvéd, Fran Garcia emelkedett ki, akit a Real Madrid 12 millió euróért vásárolt vissza.
• Ugyanakkor az utánozhatatlan Isi Palazón hibridpresszing-szerepe miatt a másik szélsővédőnek valamivel defenzívebb feladatköre volt, de Álvaro García így is a legtöbb előkészítéssel (5 vs 5,7 xA) rukkolt elő
• Egyelőre a felkészülési meccseken lényegesebben egyszerűbben játszottak egy 4-3-3-as felállásban, Lewis Cookkal egyedüli „pivot”-ként a várt 4-2-3-1-gyel szemben.
• Iraola azonban a két felkészülési meccsen még nem egyértelműen alkalmazta a spanyolországi letámadási sémákat (a Southamptonnal meccseltek „lapzártakor”), így Kerkez szerepe is ettől függ majd. Mert Iraola csapatai nemcsak a presszing által kierőszakolt labdaszerzésekből akarnak és tudnak helyzeteket kialakítani, hanem a direkt és vertikális támadásokból, amiben a szintén Hollandiából igazolt Marcos Senesi passzjátéka, és egy mélységi bal oldali támadástámogató szélsővédő lesz a kulcs. Utóbbi poszton természetesen Kerkezre gondoltam, hiszen tavaly egy belső védő, Lloyd Kelly játszott sokat kényszerből balhátvédet egy teljesen más mély védősémában.

Összességében tehát megmutattuk, hogy miért olyan kelendő a két magyar válogatott kiválóság: a fent említett „előfutáraikhoz” hasonló Szalai és Kerkez is hiányposzton bizonyítottak másfél-két idény alatt.

Emellett nemcsak az erőben közvetlenül a topligák után következő bajnokságukban voltak csapatuk kiemelkedő egyéniségei, de Marco Rossi alatt a válogatottban, topcsapatok ellen mutatott teljesítményük is egyfajta pluszt jelenthetett. Kiváló fizikai mutatók, sokoldalúság, adaptáció a környezethez, kulturális tapasztalatok és nyelvtudás, ezek mind-mind a topligás klubok számára vonzó erények. Mindketten rendelkeznek a világ topfutballjában az Elring Haaland- és Kylian Mbappé-féle gólfelelős után talán legkeresettebb unikornis, azaz a bal oldali játékosok legfontosabb ismérveivel: kezdeményezések a támadásépítésben, nyomás ellen cselezés és megindulás, biztosan is, de kockázatosan is egyaránt bátran passzolás, valamint támadásbefejező akcióból (Kerkez) és pontrúgásoknál (Szalai).