A győri kézisek edzője szerint a magyar szövetség a Fradit tolja

2023. június 8. – 14:50

frissítve

A győri kézisek edzője szerint a magyar szövetség a Fradit tolja
Ambros Martín második győri időszakát egy visszás nyilatkozattal zárta el – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy vihart kavart a győri női kézilabdacsapattól távozó edző, Ambros Martín interjúja, amelyben azt állította, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a Fradit támogatja a Győrrel szemben. Martín az M4-nek nyilatkozva azt mondta, nagyon nehéz legyőzni a Ferencvárost a hazai sorozatokban.

„Ez nem kifogás, nem azért mondom. És nem csak azért, mert egy kiváló csapatról beszélünk, hanem azért is, mert a szövetség őket támogatja. Számos sportszerűtlen mérkőzésünk volt. Olyan, mintha a Győr nem magyar csapat lenne, nem tartozna a többi közé. A játékosok megszállottá váltak, ezt nehezen tudták kezelni, de erről már beszéltem az elmúlt években is”

– jelentette ki Martín, aki saját bevallása szerint megbukott, mert nem tudta megnyerni a Győrrel a Bajnokok Ligáját az előző két kiírásban. Martín a jövőben a spanyol női válogatott szövetségi kapitánya lesz. A Győri Audi ETO szakmai munkáját a dán Ulrik Kirkely irányítja a következő szezontól.

A Győr hivatalos honlapján közleményben reagált Martín szavaira. „Klubunk hisz a Fair Play és a sport írott, valamint íratlan szabályainak betartásában. A távozó vezetőedző nyilatkozatának szubjektív, a Magyar Kézilabda Szövetség semlegességét érintő kijelentéseivel nem értünk egyet, ezektől elhatárolódunk.”

A Magyar Kézilabda Szövetséget a Fidesz-KDNP jelenlegi frakcióvezetője, Kocsis Máté irányította április közepéig, tőle a korábbi válogatott kézilabdázó, két olimpián is negyedik helyet szerzett Ilyés Ferenc vette át az elnöki posztot.

Frissítés 18:30: Reagált Ambros Martín kritikájára a Ferencváros távozó edzője, Elek Gábor. Az M4-nek azt mondta, ha a spanyol edző tudja bizonyítani az állításait, akkor el tudja azokat fogadni. „Hiszen erre én is mondhatom azt, hogy nem voltak egyenlők a feltételek, mert azért költségvetésben szorzókról beszélhetünk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy jóval kisebb költségvetésből tudtuk őket rendszeresen megszorongatni. Ő úgy gondolja, hogy a szövetség minket támogatott, én meg úgy, hogy őket meg sokkal többen pénzzel” – mondta a Fradival BL-döntőt játszó Elek Gábor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!