Amit már csütörtökön este is sejteni lehetett, az szombatra bebizonyosodott: Suhajda Szilárd valószínűleg nem élte túl a Mount Everest csúcstámadását. Eredeti tervei szerint a mászó május 24-én jutott volna fel a 8848 méteres hegy tetejére, hogy az első olyan magyar alpinista legyen, aki mindezt pótlólagos oxigén és serpák nélkül éri el. A Facebook-oldalán közölték, hogy a hegymászó mentőcsapat befejezte Suhajda keresését.
„A legjobb nepáli hegyivezetőkből összeállított keresőcsapat emberfeletti munkája ellenére sem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten. Órákon át kutattak a Hillary-lépcső bővebb területén, ahol a hegymászót utoljára életben látták. A serpák 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak, és keresték Szilárd nyomát, mindhiába.
Az eltelt időt, időjárási és terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják, ezért a földi keresést befejezték.” Suhajdáról utoljára nepáli idő szerint szerda este kapott jelzést a háttércsapat, akkor a Hillary-lépcsőnél, 8795 méter magasan járt. A GPS-jelek hiánya aggodalomra adott okot, de mivel ez már máskor is előfordult vele, nem feltétlenül jelentette azt, hogy baj történt. Amikor a Lhocét mászta, akkor is két napig nem működött a jeladója.
Az Explorersweb szerint szerda este egy hat serpából és két hegymászóból álló csapat elindult a 7950 méteren található 4-es táborból a csúcs felé, nem sokkal dél előtt fel is értek, és már visszafelé tartanak, de hiába keresték mászás közben Suhajdát, semmi jelét nem látták a magyar hegymászónak. Ez az a csapat, amelynek a csúcsra nemrég feljutó Price Márton Péter szólt Suhajda eltűnéséről. Még ekkor sem volt elképzelhetetlen, hogy a hegymászó időközben már lejjebb ereszkedett, ezért nem találkoztak vele a 4-es táborban és annál feljebb. Később egy másik mászócsapat adott híreket Suhajdáról, még életben látták a magyar mászót, nem sokkal lentebb az utolsó rögzített GPS-pontjától.
Tisztán mászni komoly rizikó
Az igazi hegymászók régóta arról beszélnek, hogy a Mount Everest megmászása már nem számít különleges teljesítménynek, főleg mióta a kereskedelmi expedíciózás kis túlzással turistalátványossággá tette, de azért érthető, hogy még így is sok kiváló mászó fantáziáját izgatja, hogy a világ tetején álljon. Mégiscsak az a legmagasabb, és az átlagemberek még mindig sokkal előbb kapják fel a fejüket a Mount Everest megmászására, mint a K2-ére, pedig az utóbbi sokkal nehezebb, sőt talán a legveszélyesebb a nyolcezresek közül, hiába „csak” 8611 méter.
Suhajdának a 2015-ös és 2016-os sikertelen próbálkozásai után 2019-ben már sikeres csúcstámadása volt a K2-n, így esetében nem merülhet fel, hogy az Everestre csak a hírnév miatt vágyott, komoly teljesítmény állt mögötte. Korábban már próbálkozott az Everesttel is, de a 2017-es, pótlólagos oxigén nélküli mászása akkor még nem hozott sikert, 2022 májusában viszont harmadik magyarként, Erőss Zsolt és Gál László után kipipálta a Lhocét, így a K2 és ez után három csúcs maradt neki hátra a Big Five-ból – ez az öt legmagasabb hegy, vagyis a Mount Everest (8848 m), a K2 (8611 m), a Kancsendzönga (8586 m), a Lhoce (8516 m) és a Makalu (8463 m).
A hegymászó tavaly beszélt arról, hogy mind a tizennégy nyolcezres hegy megmászásában ugyan nem gondolkodik, de a Big Five-ot szeretné teljesíteni, és korábban azt is nyilatkozta, hogy álomszerű lenne a legmagasabbról lefelé haladni, már csak az anyagi vonzatok miatt is, mert az Everesté a legdrágább csúcsengedély.
Annak idején az Everest első magyar megmászója, Erőss Zsolt is tisztán próbált feljutni a csúcsra, de végül az utolsó bő százméteres magasságkülönbséget már oxigénpalackkal teljesítette 2002. május 25-én. Erőss óta még öt magyar járt a csúcson: Jelinkó Attila (2007), Ugyan Anita kétszer (2009 és 2010), Neszmélyi Emil (2016) és Németh Alexandra, míg a legfrissebb magyar Everest-mászó Price Márton Péter, aki idén május 14-én érte el a csúcsot. Bár az Everest jól feltérképezett, és a normál útjai sikerrel kecsegtetnek, így sem adja könnyen magát, nem véletlen, hogy pótlólagos oxigén nélkül csak alig több mint kétszázszor jutottak fel a tetejére.
A legnagyobb magasság, ameddig magyar mászó pótlólagos oxigén nélkül jutott, 8748 méter. Ez Várkonyi László nevéhez fűződik, a csúcsot megjárt mászók mindannyian használtak pótlólagos oxigént, némelyikük pedig serpákat is. Ez így nem akkora kunszt, mint ha valaki tisztán mászna, tehát oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül. A klasszikus alpin stílusban a hegymászó magára van utalva, fel-le ingázik a nagy magasságok és az alaptábor között, hogy kiépítse a csúcstámadáshoz szükséges táborait és pihenőhelyeit, magának tapossa a havat, állítja fel a sátrait, készíti el az ételeit, olvaszt havat a vízhez. Oxigénhiányos, beszűkült tudatállapotban mindez időrabló és energiát emésztő tevékenység, de mégis erről szólna a klasszikus hegymászás.
A serpacsapatok ma már szinte menetrend szerint közlekednek az Everesten, hogy felvigyék a vastag pénztárcájú turistákat, akik viszonylagos kényelmet élvezhetnek. Kifeszített kötelek és létrák segítik a feljutást, amit persze a nem fizető mászók is tudnak használni, ahogy a kitaposott nyomokat sem kerülik ki, ez persze még mindig elenyésző segítség egy oxigénpalackhoz képest. Egy tisztán mászónál magasabb a rizikófaktor, a kijárt út mit sem ér, ha erősebb szél fúj a hegyen, és ha technikailag maga a mászás nem is nehéz, a 8000 méter feletti magasság azért kikezdi a szervezetet, nem véletlenül viseli a baljóslatú halálzóna nevet is.
Az Everestet 2005-ben megmászó Shaunna Burke néhány éve úgy írta le ezt az Insidernek, hogy ebben a magasságban az emberi test lassan, de biztosan halad a halál felé. Az itt tartózkodó hegymászóknak egy korábbi vérvétel alapján a normális oxigénmennyiség negyedén kell túlélniük, ami a haldoklóknál mért oxigénszinthez mérhető. Emiatt jelentősen megnő a szívroham és az agyvérzés kockázata, károsodhat a tüdő, és olyan, az agy és a tüdő leépüléséből következő problémák is jellemzőek, mint a delírium, a beszűkült tudat, a fejfájás, a hányás, a látásromlás, a kimerültség és a köhögés.
A csúcsot oxigénpalack nélkül támadó hegymászók lényegében versenyt futnak az idővel, ezt pedig nem könnyíti meg az sem, hogy a szűk egy hónapja kezdődött idei szezonban már több mint négyszázan mászták meg a hegyet, és vélhetően részben a nagy tömeg miatt ijesztően sokan haltak is meg ott. A Mt Everest Today szerint május 24-ig tizenegyen haltak meg az Everesten, és bár három serpát közülük egy leomló jégfal temetett maga alá, ahogy azt korábban írtuk, a nagyobb részükkel betegség, kimerültség vagy a hideg végzett.
Így nézett ki Suhajda csúcstámadása
Suhajda idén március végén utazott el Nepálba, majd április 18-án érkezett meg az 5500 méter magasan lévő alaptáborba. Ezután egy héttel kezdte meg akklimatizációs köreit, először 6400 méterre ment fel, ahol két éjszakát is töltött, majd visszatért az alaptáborba. Április 29-én egy újabb akklimatizációs mászásra indult. Az volt a terve, hogy 7200 méteren kiépíti a kettes táborát, és ott is éjszakázik majd. Ez nem jött össze neki a viharos időjárás miatt, így 6870 méterről visszafordult, nem akart fagyási sérüléseket kockáztatni. A következő két napban még háromszor nekiindult, hogy magasabbra jusson, de az időjárási körülmények változatlanul rosszak voltak.
Két hete az utolsó akklimatizációs köre már rendben zajlott, feljutott a 7900 méteren található Genfi-sarkantyúig. Innen megint az alaptáborig ereszkedett vissza, hogy regenerálódjon és összekészítse a csúcstámadáshoz szükséges felszerelést. Ezután azt a pár napos időjárási ablakot kellett figyelnie, ami esélyt ad a sikeres csúcsmászásra. „Majdnem olyan, mintha mindig újra elölről és elölről kellene kezdenem. És most jön a legnehezebb” – írta akkor a Facebook-oldalán.
A csúcstámadást május 20-án kezdte meg, előtte nehéz napokat élt át az alaptáborban, elkaphatott egy köhögéssel járó betegséget, amely többeket az expedíciójuk feladására kényszerített. Suhajda arról írt, hogy az alaptáborban érezhető volt a feszültség is, mert sokan már három hete várakoztak, hogy elindulhassanak a csúcs felé. Suhajda május 21-én feljutott a kettes, 6400 méteren található táborába, de már akkor is azt mondta, hogy a rajtvonal a 7900-on lévő négyes tábor lesz. Oda rendben eljutott, hétfőn a hármas táborban aludt, 7200 méteren, kedden pedig eljutott az utolsó köztes állomásig, készülhetett a szerdai csúcsmászásra.
Facebook-oldalán szerdán magyar idő szerint tíz óra körül megjelent bejegyzésben arról írtak, hogy körülbelül 8700 méteres magasságban jár, és még három-négy órányi mászás vár rá. Azt írták, hogy ugyan későn fog felérni a csúcsra, de nekivág, mert érez magában annyi erőt, hogy biztonságosan feljusson és visszaereszkedjen a négyes táborába. Szerda este aztán az Rtl.hu arról számolt be, hogy mivel ritkák a GPS-jelek, nem lehet tudni, hogy Suhajda visszafordult-e, mielőtt elérte volna a csúcsot, vagy pedig elérte azt.
Ugyanezt emelte ki a Hóhatár is, hozzátéve, hogy ez önmagában nem feltétlenül kuriózum, ennek ellenére több ügynökséggel is felvették a kapcsolatot információszerzés céljából, és két serpát is felküldtek elé a 7900 méteren fekvő 4-es táborba, hogy folyadékkal tudják őt várni, ha leér oda. Az is kiderült ugyanakkor, hogy az eltűnt mászó keresését megnehezíti az, hogy reggel óta az időjárás rosszra fordult a magasabban lévő táborokban. Az Explorersweb szerint szerda este egy hat serpából és két hegymászóból álló csapat elindult a 4-es táborból a csúcs felé, nem sokkal dél előtt fel is értek, és már visszafelé tartanak, de hiába keresték mászás közben Suhajdát, semmi jelét nem látták a magyar hegymászónak.
Csütörtökön este Suhajda Facebook-oldalán rekonstruálták az utolsó mászónapot. Suhajda GPS-jeladója nagyon rendszertelenül küldött adatokat, de a mászó kétszer még műholdas telefonon bejelentkezett. A második alkalomnál már elég későre járt az idő, de még érzett magában annyi erőt, hogy a csúcs megmászása után még visszaereszkedjen nagyjából 8000 méterre. Utoljára 8795 méterről vettek tőle GPS-jelet, olyan magasról, ahol magyar mászó még nem járt oxigénpalack nélkül, majd nagyjából egy napig nem lehetett tudni a hegymászó hollétéről.
Egy palackos mászókból álló csapat közölte azt, hogy a ruházata alapján beazonosított Suhajdát 8780 méter körül látták, életjeleket mutatott, de fagyási sérülései voltak, és már agyi ödémája is lehetett. Péntek hajnalban az általuk közölt pontot próbálta aztán megközelíteni egy keresőcsapat, de magashegyi körülmények, az oxigénhiány, a kiszáradás és a kihűlés miatt nem volt sok esély rá, hogy még életben találják a mászót.