A Fradi eddigi legnehezebb ellenfele a Leverkusen

2023. március 9. – 18:38

Másolás

Vágólapra másolva

Noha soha sem nyertek még bajnoki címet, a Bayer Leverkusen így is a német futball meghatározó klubja, az elmúlt húsz évben a Bundesliga öt legjobb csapatának egyike. Szinte minden évben a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában szerepelnek, a játékosaiknak rengeteg a nemzetközi tapasztalata. A Bayer gyógyszergyár biztos anyagi hátteret biztosít a klub számára, az utánpótlásképzésük pedig az egyik legkiemelkedőbb Németországban. Csak a közelmúltban olyan klasszisokat neveltek ki, mint Kai Havertz és Florian Wirtz.

A Leverkusen szörnyen kezdte az idei szezont: a Német Kupából már az első körben kiestek a harmadosztályú SV Elversberg ellen, az első nyolc bajnokijukból csupán egyet nyertek meg (öt vereség és két döntetlen mellett), a BL-csoportkörben pedig a Brugge-től és a Portótól is kikaptak. Ilyen eredmények után nem volt meglepő, hogy már október elején edzőt váltottak: Gerardo Seoane helyét az edzői pályája elején járó Xabi Alonso vette át, aki a kezdeti nehézségek után megállította a csapat mélyrepülését. A Bundesligában felkapaszkodtak a középmezőnybe, és sikerült kiharcolniuk, hogy az Európa-ligában folytathassák a nemzetközi szereplésüket. Arról, hogy miért a Bayer Leverkusen lesz a Fradi eddigi legnehezebb ellenfele az El-ben, Mészáros Ábel futballszakíró írt részletes elemzést itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!