Totális káosz volt az E csoport hajrája a foci-vb-n, egy ideig a spanyolok is kiesésre álltak

2022. december 2. – 10:34

Totális káosz volt az E csoport hajrája a foci-vb-n, egy ideig a spanyolok is kiesésre álltak
Spanyol szurkolók nézik a Japán–Spanyolország meccset – Fotó: Oscar Del Pozo / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen őrületes végjátékot hozott csütörtökön az E csoport utolsó fordulója a katari labdarúgó-világbajnokságon. Japán egy vitatott góllal fordított Spanyolország ellen, Németország pedig 4-2-re legyőzte Costa Ricát. A két meccset egy időben játszották, és kilencven perc alatt mind a négy csapat megjárta a kieső helyeket és továbbjutásra is állt.

Németország a negyedik helyen kezdte az utolsó fordulót, de Gnabri 10. percben lőtt góljával a második, továbbjutó helyre ugrottak fel a tabellán, miközben a japánok harmadik helyre csúsztak vissza, miután gólt kaptak a spanyoloktól.

A második félidő elején aztán Japán előbb egyenlített, majd megfordította a meccset Spanyolország ellen, és ezzel a csoport élére ugrott, a kiesés felé taszítva Németországot. Miután a másik meccsen Costa Rica is fordítani tudott a németek ellen, három percig úgy nézett ki, Spanyolország is kieshet a vb-ről.

A meccs utáni sajtótájékoztatón Luis Enrique spanyol szövetségi kapitány azt mondta, nem figyelte a másik meccset. Ha tudta volna, hogy Spanyolország kiesésre áll, szavai szerint szívrohamot kapott volna.

Jött azonban az újabb fordulat: Havertz a 73. percben egyenlített, majd tíz perccel később másodszor is betalált Costa Rica ellen, ezzel a közép-amerikai csapat előbb a harmadik, majd a negyedik helyre csúszott vissza a tabellán. Mivel azonban Spanyolország nem tudott egyenlíteni Japán ellen a másik meccsen, Németország maradt a harmadik helyen, és 2018 után ismét a csoportkör végén búcsúzott.

Itt végigkövetheti, hogyan alakult az E csoport tabellája az utolsó forduló alatt:

Japán a nyolcaddöntőben Horvátország ellen játszik, Spanyolországra pedig Marokkó vár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!