Japán legyőzte a spanyolokat egy olyan góllal, amelyikről még sokáig beszélni fognak

2022. december 1. – 22:04

Japán legyőzte a spanyolokat egy olyan góllal, amelyikről még sokáig beszélni fognak
A japán csapat ünnepli második, győzelmet érő gólját – Fotó: Jewel Samad / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A foci-világbajnokság E csoportjának utolsó fordulója őrült végjátékot hozott, Japán a németek után a spanyolokat is 2-1-re verte, és ezzel csoportelső lett. Spanyolország sem lehet túl szomorú, csoportmásodikként a legjobb 16 közé került. Arról valószínűleg napokig beszélnek majd, hogy a második japán gól előtt kint volt-e a labda, vagy sem.

A meccs előtt egyszerű volt a képlet, a négypontos Spanyolország a csoport másik meccsének eredményétől függetlenül biztosan továbbjuthatott egy döntetlennel a legjobb 16 közé, míg a hárompontos Japánnak csak egy győzelem garantálta a túlélést. Minden más eredmény értéke a csoport másik meccsének, a Costa Rica–Németország állásától függött.

A spanyol közvélemény már a vb későbbi szakaszaira gondolva azt pedzegette, hogy talán érdemes volna csoportmásodiknak lenni, mert így elkerülhetik Brazíliát a negyeddöntőben. A szövetségi kapitány Luis Enrique a tornán nem először, visszautasította a spekulációkat. Azt mondta, a japánok ellen is győzelemre kell játszani, mert még ki is eshetnek, ha a döntetlent akarják őrizni.

Enrique szavait a játékosai már az első perctől visszatükrözték, a spanyolok szokásos labdatartós, sokpasszos játékukkal uralták a pályát. A japánok magasra feltolt védekezéssel próbálták zavarba hozni őket, és egy-egy kontra össze is jött nekik. A hetedik percben Ito Dzsunya jó helyzetből lőve az oldalhálóba bombázott.

Ezután már a spanyolok voltak veszélyesebbek, Álvaro Moratának volt először helyzete, majd a másodikkal már élni is tudott. A 11. percben az ötösről felugorva bólintotta kapura César Azpilicueta beadását.

A spanyolok az 1-0-val már rendben voltak, a labdabirtoklási fölényükről nem mondtak le, de csak szórványosan erőltették a támadásokat, főként a jobb oldalon tudtak veszélyeztetni. Olykor egy-egy japán is át tudta fűzni magát a spanyol védőkön, ennél többre viszont nem mentek. A nagyon lelazuló spanyolok viszont majdnem ajándékoztak egy gólt, a 35. percben Unai Simon kapus cselezgetett a saját kapuja előtt, és Maeda majdnem el is csente tőle a labdát. A félidő végéig nem is volt aztán ennél látványosabb jelenet, maradt a spanyol fölény, és a vb-átlaghoz képest megdöbbentően rövid hosszabbítás (legyen bármennyire is abszurd ez a kijelentés), csak egy perc ráadás jött.

A második félidőben is spanyol a sziesztázós stílusban ragadtak, a gurigázás elöl tökéletesen is működött, de hátul a japán letámadások is hatékonyak voltak. Unai Simonnak kellett megint gyorsan szabadulnia a labdától, emelése pontatlan volt, Ito lefülelte a labdát, majd a csereként beállt Doan Ricu vágott egy gólt 16 méterről.

A japánok lendületben maradtak, három perccel később megint betaláltak, de a gól ünnepléséig még várniuk kellett pár percet. Az tiszta volt, hogy Tanaka Aó combbal kapuba tette a labdát, de azt hosszasan elemezték, hogy honnan adták be neki, kint volt-e már a labda, vagy sem. Bár a tévéfelvételek inkább a kintre utaltak, a bíró megadta a gólt, néhány milliméterrel tehát még érinthette a vonalat a labda.

A japánok fanatizmusával mindig lehet számolni, de a 2-1-es hátrány valószínűleg Enriquét is meglepte. Gyorsan cserélt is két támadót, Moratát és Nico Williamst, Ferran Torres és Marco Asensio álltak be a helyükre. Látványos változást nem hoztak, a japánok masszívan védekeztek, és ha tehették, egyből rohamoztak. Volt olyan szakasza a meccsnek, amikor a spanyolok kiesésre álltak, hiszen Costa Rica vezetést szerzett a németek ellen, de ekkor is hiányzott az átütő erő Torresékből. A mozgó japán falon nem tudták átverekedni magukat.

A meccs hajrájában éledtek fel a spanyolok, a 89. percben Asensio lövését védte Gonda kapus – ez volt az első kaput eltaláló lövés a második félidőben –, majd Josida tisztázott, egy perccel később pedig Dani Olmo kísérletét fogta a japán kapus. Ezek voltak az utolsó spanyol momentumok, de a másik meccs eredményének ismeretében, talán bele is törődtek, hogy csoportmásodikok. A németek hiába győztek 4-2-re, a gólkülönbségük miatt a spanyolok mögött maradtak.

A nyolcaddöntőben Japán Horvátországgal játszik majd december 5-én, míg a spanyolok Marokkóval meccselnek a negyeddöntőért.

Japán–Spanyolország 2-1 (0-1)

  • gólok: Doan (48. perc), Tanaka (51. perc), illetve Morata (11. perc)
  • sárga lap: Itakura (39. perc), Tanigucsi (44. perc), Josida (45. perc)
  • Az E csoport végeredménye: 1. Japán 6 pont (4-3), 2. Spanyolország 4 pont (9-3), 3. Németország 4 pont (6-5), 4. Costa Rica 3 pont (3-11)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!