Lemondott a Juventus teljes igazgatótanácsa, köztük a klublegenda Pavel Nedvěd is

2022. november 29. – 01:02

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a Juventus igazgatótanácsa, köztük Andrea Agnelli elnök, Maurizio Arrivabene vezérigazgató és a csapat legendája, az alelnöki tisztséget 2015 óta betöltő Pavel Nedvěd – közölte hétfőn az olasz futballklub.

A kollektív lemondásra azt követően került sor, hogy a Juventus pénzügyi kimutatásait az elmúlt hónapokban az ügyészek és az olasz piacfelügyelet, a Consob vizsgálta hamis könyvelés és piaci manipuláció gyanúja miatt. A klub tagadta, hogy bármi törvénysértőt tettek volna – írja a Reuters.

A Juventus hétfő este közleményt adott ki az ügyről, amelyben azt írják, hogy az igazgatótanács tagjai úgy ítélték meg – tekintettel a folyamatban lévő jogi és számviteli ügyek jelentőségére és relevanciájára, – hogy az a klub érdeke, ha új igazgatótanács veszi át a Juventus irányítását. Hozzátették, hogy a Juventus továbbra is együttműködik a felügyeleti és ágazati hatóságokkal.

„Andrea Agnelli elnök javaslatára, annak érdekében, hogy az igazgatótanács megújításáról szóló döntés a lehető leghamarabb a részvényesi közgyűlés elé kerülhessen, az igazgatótanács valamennyi jelenlévő tagja kijelentette, hogy lemond tisztségéről. Az igazgatótanács három, hatáskörrel rendelkező tagja (Andrea Agnelli, az igazgatótanács elnöke, Pavel Nedved alelnök és Maurizio Arrivabene vezérigazgató) lemond a rájuk ruházott hatáskörökről” – áll a közleményben.

Az igazgatótanács tagja volt még Laurence Debroux, Massimo Della Ragione, Kathryn Fink, Daniela Marilungo, Francesco Roncaglio, Giorgio Tacchia és Suzanne Heywood is.

A klub azt is közölte, hogy átmenetileg Maurizio Scanavinót, a GEDI médiakonszern vezetőjét nevezték ki vezérigazgatónak. A részvényesek következő közgyűlését 2023. január 18-ra tűzték ki, a tervek szerint akkor fogják kinevezni az új igazgatótanácsot.

Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, Pavel Nedvěd alelnök, Maurizio Arrivabene ügyvezető igazgató és Federico Cherubini sportkoordinátor a Juventus-Sassuolo Serie A-s labdarúgó-mérkőzésen 2022. augusztus 15-én, Torinóban – Fotó: Marco Bertorello / AFP
Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, Pavel Nedvěd alelnök, Maurizio Arrivabene ügyvezető igazgató és Federico Cherubini sportkoordinátor a Juventus-Sassuolo Serie A-s labdarúgó-mérkőzésen 2022. augusztus 15-én, Torinóban – Fotó: Marco Bertorello / AFP

A 125 éve alapított Juventus az egyik legsikeresebb olasz futballklub: 36-szor nyerték meg az olasz első osztályú bajnokságot, a Serie A-t, 14-szeres olasz kupagyőztesek és kétszer nyerték meg a legrangosabb európai kupasorozatot, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, illetve a Bajnokok Ligáját. 1923 óta a Fiat-gyárat alapító Agnelli család a Juventus többségi tulajdonosa.

Andrea Agnelli 2010-ben Jean-Claude Blanc-t követte a Juventus elnöki posztján, ezzel az Agnelli család negyedik tagja lett a futballklub élén az apja, a nagybátyja és a nagyapja után. Andrea Agnelli akkor egy olyan klubot vett át, amely a Calciopoli néven elhíresült, az első osztályból való kizárását eredményező botrányból próbált talpra állni. Ez sikerült is: az ő irányítása alatt a Juventus kilenc egymást követő évben lett olasz bajnok(2012-2020), emellett 2015-ben és 2017-ben is BL-döntősök voltak. Agnelli felügyelte az új stadionba való sikeres költözést, és segített egyensúlyba hozni a csapat pénzügyeit is.

A klub közelmúltja és jelen viszont nem túl fényes, 2020 óta nem nyertek bajnoki címet, és jelenleg tíz pont a hátrányuk a listavezető Napolival szemben. 2019 óta pedig olyan ellenfelekkel szemben estek ki a Bajnokok Ligájából, mint az Ajax, a Lyon, a Porto és a Villarreal. Sőt, a mostani szezon során a Benficától és a Maccabi Haifától is kikaptak, így a csoportból sem jutottak tovább. Illetve továbbjutottak, harmadik helyen az Európa-ligába, ahol majd a francia Nantes lesz az ellenfelük februárban. Ráadásként a Juventus a 2021-22-es szezonra rekordméretű, 254,3 millió eurós veszteséget könyvelt el – írja a The Athletic.

Tavaly Agnelli volt az úgynevezett Európai Szuperliga egyik fő tervezője, de a projekt néhány nappal a bejelentés után összeomlott. Az ötlet, hogy a leggazdagabb angol, spanyol és olasz csapatok az Európai-Labdarúgó-szövetségből kiválva, attól függetlenül hozzanak létre egy saját bajnokságot, hatalmas felháborodást váltott ki a szurkolók, politikusok és sporttisztviselők közében. A botrány miatt a Szuperligát tervezgető klubok gyorsan visszakoztak, és hivatalosan lemondtak a Szuperliga ötletéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!