A vb eddigi legőrültebb negyven percét hozta a portugál–ghánai meccs, pedig sokáig nem történt semmi

2022. november 24. – 18:59

A vb eddigi legőrültebb negyven percét hozta a portugál–ghánai meccs, pedig sokáig nem történt semmi
Cristiano Ronaldo tizenegyese – Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a katari labdarúgó-világbajnokság ötödik 0-0-s döntetlenje, aztán kaptunk olyan negyven percet, ami csak a legjobb focimeccsekre jellemző: villámgyors akciók, öt gól, sértődött Ronaldo és egy elképesztő kapushiba a századik percben.

Láthatóan megrendülve, könnybe lábadt szemmel hallgatta a portugál himnuszt Cristiano Ronaldo, aki úgy érkezett a katari futball-világbajnokságra, hogy éppen nincs csapata. Kedden hivatalossá vált, hogy a sorozatos balhék és botrányok után azonnali hatállyal távozik a Manchester Unitedtől. Még nem tudni, hol folytatja pályafutását, az esélyeket ebben a cikkünkben latolgattuk>>>

A H csoport első mérkőzésén Uruguay és Dél-Korea 0-0-s döntetlent játszott, így Portugália és Ghána futballistái is úgy futottak ki a 974 Stadion pályájára, hogy győzelem esetén biztos lenne a csoportelsőség az első kör után.

Nyolc éve, a brazíliai világbajnokságon találkozott legutóbb a két válogatott, igaz, akkor nem a nyitó-, hanem a zárófordulóban. Az a meccs 2-1-es portugál győzelemmel zárult.

Az afrikaiak az 5-4-1-es felállást választották, ami azt jelzi, hogy igyekeztek felkészülni a portugál rohamokra. Az első lövésre az 5. percig kellett várni, amikor egy szöglet után Otávio rúgta rá a tizenhatoson kívülről, de a labda messze elkerülte a ghánai kaput. C. Ronaldo a 10. percben került először komolyabb helyzetbe, egy elrontott átadás után szöktették volna, de a ghánai kapus jól mozdult ki, és megakasztotta az akciót. A 37 éves világsztár három perccel később megint gólt szerezhetett volna: egy beadásra ugrott fel, de csak a pályán kívülre tudta csúsztatni a labdát.

Ghána az első félidő derekáig teljesen beszorult a saját térfelére, ami a labdabirtoklási arányon is meglátszott: nagyjából kétszer annyi ideig volt a portugáloknál a labda, mint a ghánaiaknál. Kapura lövésig nem, csak két szögletig jutottak, de egyikből sem alakult ki komoly veszély Costa kapuja előtt.

A 31. percben Ronaldo érvénytelen gólt szerzett, az amerikai bíró úgy ítélte meg, hogy ellökte a védőjét, mielőtt eljutott volna hozzá a passz. Az első félidő végén csak egy sárgát tudtunk feljegyezni, amit Mohammed Kudusnak osztott ki a játékvezető egy csúnya rátartás után.

A második félidő eleje kiegyenlítettebb küzdelmet és bátrabb ghánai támadójátékot hozott, az első tíz percben többször jöttek át a portugál térfélre, mint az első negyvenöt percben. Az 54. percben Kudus próbálkozott egy erős távoli lövéssel, de a labda elzúgott Costa kapuja mellett.

Az 59. percben a ghánai Seidu a játékvezető jóindulatának köszönhetően maradhatott pályán, miután összeakaszkodott João Félixszel, és egy fejelő mozdulatot is tett feléje, de megúszta egy sárgával.

A 63. percben büntetőhöz jutott Portugália: Ronaldót szöktették, Salisu ugyan a labdát is elpöckölte, de az ismétlések alapján egyértelmű volt a buktatás. Az érintett állt a labda mögé, és az elvetődő Ati-Zigi fölött a hálóba bombázta a labdát. Ez volt az ötödik világbajnokság, amin betalált, a válogatottban pedig a 118. gólját szerezte.

A ghánaiakat nem törte meg a kapott gól, a 73. percben szinte a semmiből kiegyenlítettek. Egy bal oldali felfutással meglepték a portugálokat, az alapvonal közeléből érkező beadás megpattant egy védőn, és az érkező csapatkapitány, Andre Ayew közelről a hálóba juttatta a labdát.

Az egyenlítés azonban a ghánaiakat zavarta össze, és percek alatt elbaltázták a lehetőséget. Szerencsétlen passzolgatás előzte meg a portugálok újabb két akciógólját. João Félix a 78. percben higgadtan lőtte el a kapus mellett, ez volt a negyedik gólja a huszonötödik válogatott meccsén.

Két perc sem telt el, és 4 a 3 ellen indulhattak meg a portugálok, Rafael Leão első labdaérintéséből a másik oldalról volt eredményes. Mindkét gólnál a leshatárról indult a portugál gólszerző, de egyik találatot sem vitatták.

És ezzel még nem volt vége, a Crvena zvezda légiósa, Osman Bukari a 89. percben egy fejesgóllal szépített, majd Ronaldo gólörömével ünnepelt, amihez az időközben lecserélt sztárnak volt egy-két keresetlen szava.

A 9 perces hosszabbításban néhány játékos idegei felmondták a szolgálatot, a játékvezetőnek nehéz dolga volt, de néhány sárga kiszórásával megelőzte a nagyobb balhét. A századik percre is maradt még izgalom, Ghána kis híján szépített egy elképesztő kapushiba után: Costa letette a labdát kirúgáshoz, és nem vette észre, hogy az egyik ghánai támadó ott maradt, és elcsente a labdát, de mielőtt kapura fordult volna, elcsúszott.

Ezzel a győzelemmel Portugália a H csoport élére állt, és jó pozícióból várhatja a második fordulót.

Portugália–Ghána 3-2 (0-0)

gólszerzők:
Ronaldo (65. – tizenegyesből), Joao Félix (78.), Leao (80.), illetve A. Ayew (73.), Bukari (89.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!