Kiviharzott a teremből az iráni válogatott vezetőedzője, miután a nők elnyomásáról kérdezték

2022. november 16. – 13:35

Kiviharzott a teremből az iráni válogatott vezetőedzője, miután a nők elnyomásáról kérdezték
Carlos Queiroz egy reptéri buszban azután, hogy hétfőn megérkezett Dohába Fotó: Oliver Hardt / FIFA / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Eltakarták mezükön a válogatott címerét az iráni játékosok, amikor szeptemberben két barátságos mérkőzést játszottak – a közvélemény akkor ezt a gesztust a tiltakozások támogatásának jeleként értelmezte. Az elmúlt napokban ugyanakkor erősen kritizálták a focistákat a Twitteren, amiért Dohába indulásuk előtt iráni vezetőkkel találkoztak – írja a Sky Sports.

Carlos Queiroz vezetőedző ugyanakkor egy sajtótájékoztatón azt mondta, az iráni focisták szabadon tiltakozhatnak a világbajnokságon, amennyiben az összeegyeztethető a versenyszabályzattal és a „játék szellemével”. „Irán pontosan olyan, mint a te országod. Követi a játék szellemét és a FIFA törvényeit. A futballban így fejezed ki magad. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejezze magát” – mondta Queiroz egy brit újságírónak a torna előtti sajtótájékoztatón.

„Ti letérdeltek a meccseken. Van, aki egyetért ezzel, és van, aki nem. Irán pontosan ugyanilyen. Kizárt, hogy a nemzeti válogatott bármi ilyen jellegű problémával szembesülne, a játékosoknak egyetlen dolog jár a fejükben, éspedig az, hogy küzdjenek az álmukért, a második fordulóba kerülésért.”

Érzékeny pontra tapinthatott egy brit újságíró, Queiroz ugyanis kiviharzott a sajtótájékoztatóról, miután megkérdezte tőle, hogy oké-e neki, hogy olyan nemzetet képvisel, amely elnyomja a nők jogait.

„Mennyit fizetsz nekem azért, hogy válaszoljak erre a kérdésre? Mennyit fizetsz nekem?” – kérdezte. „Beszélj a főnököddel, és a világbajnokság végén válaszolok, ha jó ajánlatot teszel. Ne adj a számba olyan szavakat, amiket nem mondok. Azt kérdezem, hogy mennyi pénzt adsz a válaszért?” Távozóban Queiroz az Egyesült Királyság ügyeire utalva azt mondta: „Gondolj arra, hogy mi történt az országodban a bevándorlással.”

Queiroz 2011 és 2019 között egyébként már vezette az iráni válogatottat, és ezzel a válogatott történetének leghosszabb ideig szolgáló edzője.

Nem ok nélküli az iráni válogatottat övező különleges figyelem: a HRANA jogvédő hírügynökség szerint 344 embert öltek meg és 15 280-at tartóztattak le Iránban az elmúlt két hónapban az országos tiltakozások során. Akkor indultak el a tüntetések, amikor egy kurd származású diáklány, Mahsza Amini meghalt az erkölcsrendőrség fogdájában, miután letartóztatták, amiért nem viselt fejkendőt. A lány temetésén a hatóságok tüzet nyitottak a résztvevőkre, az ez utáni napokban az ország számos városában tiltakozások kezdődtek, amelyek egy része erőszakba fordult. A most letartóztatottakra is halálbüntetés várhat – írtuk korábbi cikkünkben.

Mahsza Amini haláláról és a tiltakozáshullám kirobbanásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, az azóta kitartó tüntetésekről pedig itt lehet olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!