A Real Madrid csatára, Karim Benzema kapta az Aranylabdát

2022. október 17. – 21:56

A Real Madrid csatára, Karim Benzema kapta az Aranylabdát
Karim Benzema az Aranylabdával 2022. október 17-én, Párizsban – Fotó: Benoit Tessier / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő este Párizsban átadták az előző szezon legjobb futballistájának járó díjat, az Aranylabdát. Az elismerést a Real Madrid 34 éves francia csatára, Karim Benzema kapta. Zinedine Zidane 1998-as első helye után lett ismét francia futballistáé a díj. Benzema az Aranylabdát a volt edzőjétől, Zidane-tól vette át.

Augusztus 12-én hozta nyilvánosságra a francia hetilap, a France Football annak a harminc futballistának a nevét, akik idén megkaphatják a sportág egyik legpatinásabb díját, az Aranylabdát. Az idei az első olyan díj, amikor nem a naptári évet vették figyelembe, hanem az előző idényt, ami tavaly augusztustól idén májusig, a Bajnokok Ligája döntőjéig tartott. A november 20-án kezdődő világbajnokságon nyújtott teljesítmény majd a 2023-as díjkiosztónál játszhat jelentős szerepet.

Az előző kiírásban győztes argentin Lionel Messi 15 év után nem került be a jelöltek közé, a brazil Neymar sem volt olyan formában, hogy felférjen a szűkített listára. A portugál Cristiano Ronaldo viszont bekerült a legjobbak közé, és a 20. lett.

A díj legnagyobb favoritja a francia Karim Benzema volt, aki 2009 óta a Real Madrid játékosa. Az előző szezonban pályafutása során először lett spanyol gólkirály, 27 találattal lett első. Emellett a Bajnokok Ligájában sem volt nála eredményesebb – a BL-ben szerzett 15 góljából tízet is az egyenes kieséses szakaszban ért el, és a PSG, valamint a Chelsea ellen is mesterhármast jegyzett egy meccsen, míg a Manchester City elleni elődöntős párharcban a két meccsen háromszor volt eredményes. Nem mellesleg a BL-t is megnyerte a Real Madriddal, a döntőben a Liverpoolt verték 1-0-ra.

Mindent egybevetve: Benzema 46 mérkőzésen 44 gólt szerzett a 2021/22-es szezonban.

Sadio Mané lett a második az Aranylabda-szavazáson, a 30 éves szenegáli támadó az előző idényben 23 gólt szerzett a Liverpool játékosaként, FA- és Ligakupát nyert az angol klubbal. Nyár óta már a Bayern München futballistája. Kevin De Bruyne, a Manchester City belga középpályása végzett a harmadik helyen, ő az elmúlt szezonban angol bajnok lett a Cityvel, 44 tétmeccsen 19 gólt szerzett.

A női Aranylabdát a tavalyi évhez hasonlóan most is a Barcelona spanyol válogatott játékosa, Alexia Putellas nyerte. A 28 éves középpályás az elmúlt idényben spanyol bajnok és kupagyőztes lett, a Bajnokok Ligájában pedig döntőt játszott. A fináléban gólt lőtt az Olympique Lyon ellen, ám ott 3-1-re veszítettek. Putellas 37 tétmeccsen összesen 28 gólt szerzett az elmúlt idényben. A második helyen Beth Mead, az Arsenal csatára végzett, aki nyáron Európa-bajnokságot nyert az angol válogatottal. A harmadik Sam Kerr, a Chelsea ausztrál válogatott csatára lett.

A Raymond Kopa-díjat a Barcelona 18 éves spanyol játékosa, Gavi kapta. A fiatal középpályás az előző idényben 47 tétmeccsen játszott a Barcában, és két gól szerzett. A 2018-ban alapított díjjal a France Football a legtehetségesebbnek vélt, 21 évnél fiatalabb, Európában játszó futballistákat díjazza. A második a Real Madrid 19 éves francia középpályása, Eduardo Camavinga lett. A harmadik helyen Jamal Musiala, a Bayern München 19 éves német válogatott támadója végzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!