Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetésben

2022. augusztus 18. – 21:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Halász Bence 80,92 méteres egyéni csúccsal a második lett a müncheni Európa-bajnokság kalapácsvető számában. A magyar dobót a címvédő Wojciech Nowicki tudta csak megelőzni.

Az Eb előtti utolsó versenyén, a Gyulai Memorialon Halász Bence azt mondta, hogy Münchenben az a célja, hogy új egyéni csúcsot dobjon, és hogy ez milyen helyezésre lesz elég, az már másodlagos. Az új egyéni rekord meglett, amivel karrierjének legjobb helyezését is megszerezte. Halász 2018-ban Eb-3., 2019-ben világbajnoki harmadik volt. A kalapácsvető a gyalogló Madarász Viktória bronzérme után a magyar csapat második érmét szerezte

Münchent csütörtök este elkapta egy vihar, a zuhogós eső miatt az egész esti versenyprogram csúszott. A hideg és a nedves dobókör így is nehezített körülményeket jelentett a dobóknak.

Halász jól alkalmazkodott ehhez, az első sorozatban 78,20 méterrel nyitott, és ezzel a kör végén a harmadik helyre sorolt be. Az Európa-bajnoki címvédő Wojciech Nowicki 78,95-tel állt az élen, a második pedig a ukrán Mihail Kohajlo volt 78,48-cal.

Halász a második sorozatban két centit javított, míg Nowicki 80,90 méterre dobta el a kalapácsát. A másik lengyel, az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek szenvedett, első két kísérlete rontott volt, csak harmadikra sikerült biztosítani a helyét a nyolc közé 78,43-mal.

Halász Bence 80,92 méteres egyéni csúcsot dobott a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon – Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Halász Bence 80,92 méteres egyéni csúcsot dobott a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

A magyar bajnok a harmadik sorozatban új egyéni rekorddal, 80,92-tel vette át a vezetést. Halász a júliusi vb-n került életében először versenykörülmények között 80 fölé, de akkor csak 15 centivel. Így most óriási javulást könyvelhetett el.

A közvetlenül Halász után dobó Nowicki megpróbált válaszolni a magyar kísérletére, messzire is repült a kalapácsa, de egyetlen centivel rövidebb volt ez a dobás. Nowicki negyedik dobásával is 80 méter fölé került, de még mindig Halász mögött volt, ahogy mások sem tudtak jelentősen előrelépni. A szombathelyi dobó sem tudott javítani, negyedik kísérlete érvénytelen volt, kilépett a dobókörből.

Az ötödik sorozatban Nowicki nagyon koncentráltan dobott, 82,00 méterig jutott, amivel a világ idei legjobb eredményét is jegyezte. Halász megpróbált válaszolni, de 80 méter alatt maradt, így az utolsó sorozatot másodikként várta.

Az előtte dobók közül senki sem tudott javítani, Fajdek sem okozott meglepetést, majd az addig harmadik helyen álló norvég Eivind Henriksen is nyolcvan méter alatt, így az ezüstérem biztossá vált a magyarnak.

Halász mindent egy lapra tett fel az utolsó sorozatban, de a kalapácsát a hálóba vágta. Ezzel együtt nem tűnt csalódottnak.

„Úgy gondolom, hogy nagyon sokat dolgoztam ezért, és remélem, hogy mások is gondolják, hogy megérdemlem. Előzetesen azt mondtam, hogy iszonyatosan kemény mezőny lesz, a fiúk rá is tettek még egy lapáttal a világbajnokságra, nagyon szoros volt. Megtiszteltetés nekem így ez az egész” – mondta Halász a M4 Sportnak.

A dobó azt is mondta, hogy az új egyéni rekordja után nagyon nehezen tudta összeszedni magát, mentálisan és fizikailag is sokat kivett belőle, és a térdét is megütötte. Úgy érezte, hogy egy ilyen dobás után nem kell nagyon a technikára figyelnie. Már a jövő évi budapesti vb-re készülve az mondta, sem méterben, sem helyezésben nem érte még el a célját, nem ért az út végére.

A csütörtök esti programban még két magyar döntős volt, a női 5000 méteres síkfutásban Wagner-Gyürkés Viktória új egyéni csúccsal, 15:16,11-gyel a kilencedik lett. A számot a német Konstanze Klosterhalfen nyerte 14:50,47-tel.

A hétpróba második napját a 800 méteres síkfutással zárták. Krizsán Xénia az ötödik helyről kezdte meg az utolsó próbát. A 800-on harmadik lett 2:10,90-nel, és ezzel meg is tudta őrizni az ötödik helyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!