Tour: három hete hülyét csinált magából, most óriási fölénnyel nyerte a párizsi befutót a belga sprinter

2022. július 24. – 21:09

frissítve

Tour: három hete hülyét csinált magából, most óriási fölénnyel nyerte a párizsi befutót a belga sprinter
A sárga trikós Jonas Vingegaard a Tour de France 21. szakaszán, Párizsban – Fotó: David Pintens / Belga via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A belga Jasper Philipsen nyerte a Tour de France utolsó, vasárnapi szakaszát a Champs-Élysées-n. Ezzel a második szakaszgyőzelmét aratta az idei francia körversenyen. Az összetett versenyt, vagyis a sárga trikót Jonas Vingegaard nyerte meg, ezzel ő lett a második dán bringás, aki nyerni tudott a világ legismertebb kerékpárversenyén. Az elmúlt két Tour győztese, a szlovén Tadej Pogačar ezúttal második lett az összetettben.

A 2022-es Tour de France utolsó szakasza Párizs üzleti negyedéből, a La Défense Arénából indult, 115 kilométerrel később pedig a híres sugárúton, a Champs-Élysées-n ért véget. A hagyományok szerint a 21. etapon mindig az ünneplésé a főszerep, íratlan szabály, hogy a sárga trikóst már nem támadják. Azonban a célhoz közeledve élesre vált a verseny, ugyanis a sprinterek számára nincs nagyobb dicsőség, mint a Champs-Élysées-n szakaszt nyerni.

Az első hatvan kilométer szinte túratempóban telt, Párizsból elkerekeztek Versailles-ig, megkerülték a palotát, majd visszatértek a francia fővárosba. A sárga trikós Jonas Vingegaard és csapattársai pezsgővel koccintottak. Az elmúlt két év Tour-győztese, Tadej Pogačar is elégedettnek tűnt az összetettbeli második hellyel, valamint a fehér trikóval. A pöttyös trikót (Vingegaard helyett) viselő Simon Geschkének is jutott egy kis figyelem, a mezőny sportszerűen hagyta, hogy ő nyerje meg a szakasz egyetlen, az idei Tour utolsó kategorizált emelkedőjét.

A francia körversenyen az is hagyomány, hogy mindig a sárga trikós csapata vezeti be a mezőnyt Párizsba. Amint elhagyták a Concorde teret és ráfordultak a Champs-Élysées-re, elkezdődött a szakasz érdemi része. Többen is próbálkoztak szökéssel, a legtovább két német bringás, Maximilian Schachmann (Bora–Hansgrohe) és Jonas Rutsch (EF Education) tartott ki, őket 7 kilométerre a céltól érték utol.

Ekkor Pogačar és az összetett harmadik helyezettje, Geraint Thomas gondolt egy váratlant, a sprinterek csapatait megelőzve az élre törtek, és meghúzták a sort, hátha sikerül elszakadniuk. Ez végül nem jött össze nekik, de legalább bátor próbálkozással zárták a versenyt.

2,5 kilométerre a céltól az Alpecin–Deceuninck vonata tűnt fel az élen, amivel nagyon jó helyzetbe hozták a sprinterüket, Jasper Philipsent. Az utolsó két kanyart viszont Dylan Groenewegen csapata, a BikeExchange vette a legjobban. A szlovén Luka Mezgec remek felvezetést adott Groenewegennek, a holland sprinter pedig 250 méterre a célvonaltól indította a hajráját. A hátsó kerekén szorosan ott volt Philipsen, aki a szélárnyékból kibújva átvágott az út jobb szélére, ahol mindenit lerázott magáról, és több kerékpárnyi előnnyel, nagyon simán megnyerte a szakaszt. Ritkán látni ilyen fölényes győzelmet a Champs-Élysées-n.

A 24 éves belga sprinternek ez volt a második szakaszgyőzelme az idei Touron, egy héttel ezelőtt Carcassone-ban nyert befutót. Az első héten egy emlékezetes második helyet is szerzett: a 4. szakasz végén győztesként ünnepelte magát, mert nem tudta, hogy Van Aert 8 másodperccel előtte már célba ért.

Philipsen mögött Groenewegen jött be a második helyre, a veterán norvég sprinter, Alexander Kristoff lett a harmadik. Meglepetésre Fabio Jakobsen és csapata, a sprintekben különösen erős Quick-Step ezúttal sehol sem volt, Jakobsen csak 13. lett. Az ausztrál Caleb Ewannek (Lotto–Soudal) most sem jött össze egy jó hajrá, de legalább elkerülte a bukást, amikor Kristoff beszorította a kordonhoz.

A párizsi befutó tavalyi győztese, a zöld trikós Van Aert most kimaradt a hajrából, helyette inkább csapattársaival együtt gurult át a célon. A Jumbo–Vismának az is belefért, hogy a végén 51 másodperccel leszakadtak Pogačar és Thomas csoportjától, így Vingegaard nem három és fél, hanem 2:43 perc előnnyel nyerte a Tourt.

Bjarne Riis 1996-os sikere után másodszor nyerte dán kerékpáros a Tour de France-t. Vingegaard a sárga mellett a hegyi pontversenyt, vagyis a pöttyös trikót is megnyerte. Van Aert rekordpontszámmal, 480 ponttal nyerte a pontversenyt, míg a fiatalok versenyét, a fehér trikót Pogačar nyerte meg.

A jövő évi, 110. Tour de France Bilbao városából fog indulni 2023. július 1-jén, az első három szakaszt Baszkföldön rendezik. A verseny teljes útvonalát ősszel fogják ismertetni a szervezők.

Eredmények:
21. szakasz, La Défense-Párizs (Champs-Élysées), 115.6 km:

  • 1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin–Deceuninck) 2:58:32 óra
  • 2. Dylan Groenewegen (holland, BikeExchange–Jayco) azonos idő
  • 3. Alexander Kristoff (norvég, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) a. i.
  • 4. Jasper Stuyven (belga, Trek–Segafredo) a. i.
  • 5. Peter Sagan (szlovák, TotalEnergies) a. i.

Összetett:

  • 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 79:33:20 óra
  • 2. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) +2:43 perc hátrány
  • 3. Geraint Thomas (brit, Ineos–Grenadies) + 7:22 p. h.
  • 4. David Gaudu (francia, Groupama–FDJ) + 13:39 p. h.
  • 5. Alekszandr Vlaszov (orosz, Bora–Hansgrohe) + 15:46 p. h.

Pontverseny:

  • Wout van Aert (belga, Jumbo–Visma) 480 pont
  • Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) 250 pont
  • Jasper Philipsen (belga, Alpecin–Deceuninck) 236 pont
  • Christophe Laporte (francia, Jumbo–Visma) 171 pont
  • Mads Pedersen (dán, Trek–Segafredo) 158 pont

Hegyi pontverseny:

  • 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 72 pont
  • 2. Simon Geschke (német, Cofidis) 65 pont
  • 3. Giulio Ciccone (olasz, Trek–Segafredo) 61 pont
  • 4. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) 61 pont
  • 5. Wout van Aert (belga, Jumbo–Visma) 59 pont

Fiatalok versenye:

  • 1. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) 79:36:03 óra
  • 2. Thomas Pidcock (brit, Ineos–Grenadiers) + 57:34 perc hátrány
  • 3. Brandon McNulty (amerikai, UAE Team Emirates) + 1:27:43 óra hátrány
  • 4. Matteo Jorgenson (amerikai, Movistar) + 1:31:14 ó. h.
  • 5. Andreas Leknessund (norvég, Team DSM) + 1:54:48 ó. h.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!