Eldőlt a Tour de France, dán bringás nyeri a sárga trikót

2022. július 23. – 18:19

frissítve

Eldőlt a Tour de France, dán bringás nyeri a sárga trikót
Jonas Vingegaard a Tour de France 20. szakaszán rendezett időfutamon – Fotó: Anne-Christine Poujuolat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A dán Jonas Vingegaard 8 másodperccel legyőzte a szlovén Tadej Pogačart a Tour de France 20. szakaszán rendezett időfutamon, így még tovább növelte előnyét az összetett élén, és gyakorlatilag megnyerte a versenyt. Az időfutamon a zöld trikós Wout van Aert volt a legjobb, közel 51 km/h-s átlagsebeséggel száguldott végig a 40 kilométeres pályán.

A szombati időfutam előtt a legfontosan dologok tulajdonképpen már eldőltek az idei Touron:

  • A pöttyös trikót (hegyi pontverseny) Vingegaard matematikailag is megnyerte.
  • Wout van Aert már a Tour első hetén nyilvánvalóvá tette, hogy idén csakis az övé lehet a zöld trikó (pontverseny).
  • A fehér trikó (legjobb 25 év alatti versenyző) esetében pedig nem volt kérdés, hogy a 23 éves Pogačarnak nincs ellenfele ebben a korosztályban. (Vingegaard tavaly decemberben töltötte be a 25-öt, így ő már kiöregedett ebből a versenyből.)
  • Az összetettet vezető Vingegaard előnye pedig 3:26 perc volt Pogačarral szemben az időfutam előtt, vagyis óriási balszerencsének kellett volna ahhoz történnie, hogy elveszítse a sárga trikót.

A 40,7 kilométeres időfutamot Dél-Franciaországban, Lacapelle-Marival és Rocamadour városok között rendezték. A szintrajz alapján az útvonal akár teljesen síknak is tűnhetne, azonban a cél előtt két meredek emelkedőt is le kellett küzdeniük a versenyzőknek.

A Tour de France 20. szakaszának szintrajza – Forrás: letour.fr
A Tour de France 20. szakaszának szintrajza – Forrás: letour.fr

2014 óta nem volt ilyen hosszú egyenkénti időfutam a Touron. Ez elméletben Pogačarnak kedvezett volna, aki jobb időfutammenő, mint a dán, de nem annyival, hogy három és fél perc hátrányt ledolgozzon ezen a negyven kilométeren.

Mindketten 2019 óta tekernek a World Tourban, vagyis az országúti szakág legmagasabb szintjén. Azóta hét egyenkénti időfutamon versenyeztek egymás ellen, ebből ötször Pogačar ment jobb időt. Ehhez hozzátartozik, hogy a szlovén a tavalyi Tour 20. szakaszán úgy kapott ki Vingegaardtól, hogy közel hat perc volt az előnye az összetettben, és semmit sem kockáztatott azon az időfutamon.

14:05-kor rajtolt a szakasz egyik legnagyobb esélyesének tartott Filippo Ganna (Ineos-Grenadiers). A kétszeres időfutam-világbajnok olasz már az első, 10,6 kilométernél lévő időmérőpontnál 14 másodpercet vert az addig vezető Mikkel Bjerg (UAE Team Emirates) idejére. Ráadásul csak ezután gyorsult fel igazán, és 48:41-es idővel ért célba, amivel sokáig átvette a vezetést. Bjerg idejére 1:41 percet vert.

Bő két órával később a zöld trikós Wout van Aert (Jumbo–Visma) is elrajtolt. A belga bringás őrült tempóban kezdte az időfutamot, a második ellenőrzőpontnál már 25 másodpercet vert Ganna idejére, ami után még gyorsítani tudott: 47:59-es idővel ért célba, ami majdnem 51 km/h-s átlagot jelent.

42 másodperccel verte Gannát, ami annak fényében különösen brutális, hogy az olasz a Pireneusokban rápihent erre az időfutamra, míg Van Aert szétdolgozta magát csapattársáért, Vingegaardért. A 18. szakasz befutóján, a Hautacamon például olyan tempót diktált, amivel Pogačart is leszakította.

Az összetett verseny dobogósai közül a sárga trikós Vingegaard tekerte a legjobb időt, 19 másodperccel maradt el Van Aerttól, és a második helyen zárta az időfutamot. Az első három időmérőnél még Van Aertnál is jobban állt pár másodperccel, aminek a vége majdnem az lett, hogy nekiütközött egy sziklafalnak. Ezután visszavett a tempóból, és meghagyta a győzelmet csapattársának.

Pogačar lett a harmadik, nyolc másodpercet kapott Vingegaardtól. A 2018-as Tour győztese, Geraint Thomas (Ineos–Grenadiers) 32 másodperccel kapott ki Van Aerttól, viszont 10-zel megelőzte Gannát, így ő lett a negyedik.

Ezzel eldőlt, hogy a holland Jumbo-Visma csapatának több év próbálkozás után végre összejött a Tour de France-győzelem. Jonas Vingegaardtól már csak egy bukás tudná elvenni a sárga trikót a vasárnapi záró szakaszon, de erre gyakorlatilag nulla az esély.

A Tour utolsó, 21. szakasza Párizs La Défense negyedéből rajtol el, és egy kis versailles-i kitérő után a hagyományos helyszínen, a Champs-Élysées-n ér majd véget. A pezsgőzésről és ünneplésről szóló etapon csak a szakaszgyőzelemért lesz harc, az összetett állása már nem fog változni.

Eredmények:
20. szakasz, Lacapelle-Marival–Rocamadour, 40,7 km egyéni időfutam:

  • 1. Wout van Aert (belga, Jumbo–Visma) 47:59 perc, 50,893 km/h átlag
  • 2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) + 19 másodperc hátrány
  • 3. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) + 27 mp. h.
  • 4. Geraint Thomas (brit, Ineos–Grenadiers) + 32 mp. h.
  • 5. Filippo Ganna (olasz, Ineos–Grenadiers) + 42 mp. h.

Összetett:

  • 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 76:33:57 óra
  • 2. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) +3:34 perc hátrány
  • 3. Geraint Thomas (brit, Ineos–Grenadies) + 8:13 p. h.
  • 4. David Gaudu (francia, Groupama–FDJ) + 13:56 p. h.
  • 5. Alekszandr Vlaszov (orosz, Bora–Hansgrohe) + 16:37 p. h.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!