Tour: ötszáz méterre a céltól érték utol a nagyot küzdő szökevényt, a sárga trikós két segítőt is vesztett

2022. július 17. – 19:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A belga Jasper Philipsen nyerte a Tour de France vasárnapi, sprintbefutóval végződő szakaszát Carcassonne-ban. A szökéssel próbálkozó francia bringást, Benjamin Thomas-t csupán ötszáz méterre a céltól érte utol a mezőny. A dán Jonas Vingegaard megőrizte az első helyet az összetett versenyben, így a hétfői szünnap után is rajta lesz a sárga trikó. Csapata, a Jumbo–Visma viszont két fontos versenyzőt is veszített egy nap alatt.

Vasárnap rendezték a francia körverseny 15., több mint 200 kilométer hosszú szakaszát Rodez és Carcassonne között. Az útvonal a sprintereknek kedvezett, mivel csak két harmadik kategóriás emelkedő szerepelt az útvonalban. Ha a terep nem is, az időjárás annál inkább nehezítette a versenyzők dolgát, a rajtánál 32 Celsius-fok volt, a szakasz során pedig a 40 fokot is megközelítette a hőmérséklet. Az aszfalt még ennél is forróbb, 60 fok körüli volt.

A összetett versenyt vezető Jumbo–Visma csapat a rajt előtt jelentette be, hogy az egyik kiemelt versenyzőjük, Primož Roglič feladta a Tourt. A szlovén bringás még a Tour első hetén bukott, és azóta sérülten versenyzett. Az alpesi szakaszokon tetemes hátrányt szedett össze, viszont sokat dolgozott csapattársáért, Jonas Vingegaardért. Hatalmas szerepe volt abban, hogy Tadej Pogačarról le tudták venni a sárga trikót a 11. szakaszon. Roglič hiánya döntő jelentőségű lehet a pireneusoki szakaszokon.

A Tour de France 15. szakaszának szintrajza – Forrás: letour.fr
A Tour de France 15. szakaszának szintrajza – Forrás: letour.fr

A Jumbo–Visma balszerencséje ezzel még nem ért véget. 64 kilométerre a céltól bukás történt a főmezőny közepén, amiből Vingegaard másik fontos hegyi segítője, Steven Kruijswijk jött ki a legrosszabbul. A rutinos holland bringás a bukás után az aszfalton maradt, a vállát fájlalta. Valószínűleg kulcscsonttörést szenvedett, mivel hordágyra fektették és mentővel vitték el. Pár kilométerrel később Vingegaard is bukott, viszont a dán versenyző szerencsésebb volt, nem ütötte meg magát annyira, és a többi esélyessel együtt fejezte be a szakaszt.

A szakasz elején egy háromfős szökés alakult ki, amiben kezdetben a zöld trikós Wout van Aert (Jumbo–Visma) is benne volt, de őt a csapata egy idő után visszarendelte a főmezőnybe, a két szökevénytársa nagy örömére. Ezzel ugyanis eldőlt, hogy Nils Pollit (Bora–Hansgrohe) és Mikkel Frølich Honoré (Quick-Step Alpha Vinyl) aligha fog hazaérni. A szakasz utolsó harmadához érkezve kisebb tüntetés zavarta meg a versenyt, de az úton ülő tiltakozókat gyorsan le tudták húzni az útról, így a keddivel ellentétben ezúttal nem kellett megszakítani az etapot.

Pollitot és Honorét korán utolérte a Mads Pedersenért dolgozó Trek-Segafredo vezette mezőny, megnehezítve a rivális sprinterek dolgát a kisebb dombokon. A kavarodást kihasználva, 40 kilométerre a céltól két francia bringás, Benjamin Thomas (Cofidis) és Alexis Gougeard (B&B Hotels) tekert el a mezőnytől. 10 kilométerre a befutótól még mindig 25 másodperc volt az előnyük az egyre gyorsuló főmezőny előtt. Már csak 4 kilométer volt a célig, amikor Thomas még egyszer tempót váltott, és szólóban próbált hazaérni. Ez kis híján sikerült is neki, a sprintervonatok csak 500 méterre a céltól érték őt utol. A franciáknak így tovább kell várniuk a szakaszgyőzelemre ezen a Touron.

A mezőnyhajrában Pedersen robbantott először. Az Alpecin-Deceuninck belga sprintere, Jasper Philipsen nagyon jól tette rá a kereket, és a végén szélárnyékból kiborítva lehajrázta őt, és elsőként ért át a célon. A fiatal, 24 éves belga sprinter ezzel pályafutása első Tour-szakaszgyőzelmét aratta. A második a zöld trikós Van Aert lett, akit a hajrában az oldalra húzó Pedersen egy kicsit kiszorított. A harmadik helyre a dán sprinter jött be.

Az összetett esélyesek a mezőnnyel értek célba, így nem változott az élcsoport, Vingegaard a kisebb bukása ellenére változatlan előnnyel őrzi első helyét. 2:22 perc az előnye a második Tadej Pogačarral (UAE Team Emirates) szemben. A hétfői szünnap után a Carcassonne és Foix közötti, 178,5 kilométeres hegyi szakasz vár a versenyzőkre.

Eredmények:
15. szakasz, Rodez-Carcassonne, 202,5 km:

  • 1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin–Deceuninck) 4:27:27 óra
  • 2. Wout van Aert (belga, Jumbo–Visma) azonos idő
  • 3. Mads Pedersen (dán, Trek–Segafredo) a. i.
  • 4. Peter Sagan (szlovák, TotalEnergies) a. i.
  • 5. Danny van Poppel (holland, Bora–Hansgrohe) a. i.

Összetett:

  • 1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 59:58:28 óra
  • 2. Tadej Pogačar (szlovén, UAE Team Emirates) + 2:22 perc hátrány
  • 3. Geraint Thomas (brit, Ineos–Grenadies) + 2:43 p. h.
  • 4. Romain Bardet (francia, Team DSM) + 3:01 p. h.
  • 5. Adam Yates (brit, Ineos–Grenadies) + 4:06 p. h.

(via MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!