A PSG kirúgta Pochettinót, a Nice-től érkezik az új edző

2022. július 5. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vezetőedzőt váltott a francia Paris-Saint Germain, kirúgták az argentin Mauricio Pochettinót és a csapat új edzőjének Christophe Galtier-t nevezték ki. A hírt a futballcsapat Twitteren jelentette be.

Pochettinót tavaly januárban nevezték ki a PSG vezetőedzőjének, az ő irányításával a a francia csapat megnyerte a 2020/21-es szezonban a Francia Kupát, az előző szezonban pedig a francia futballbajnokságot. Az idei Bajnokok Ligájában azonban kikaptak a bajnokság későbbi győztesétől, a Real Madridtól. Kedden pedig már megváltak az edzőtől, írja az MTI.

A Pochettino helyére Christophe Galtier-t nevezték ki, amiről a csapat Twitteren is beszámolt:

Christophe Galtier eddig Nice edzője volt, az ő helyét Lucian Favre veszi át, aki legutóbb a Borussia Dortmunddal dolgozott együtt. Pochettino 84 mérkőzésen irányította a PSG-t, a csapat ezalatt bezsebelt 55 győzelmet, és 15 döntetlen mellett 14-szer kaptak ki.

A PSG idén májusban jelentette be, hogy meghosszabbították a szerződésüket a világbajnok csatár, Mbappéval, aki 2025 nyaráig marad a francia csapatnál. Bár a szerződés részletei nem publikusak, de hírek szerint a világbajnok csatárnak a több millió eurós fizetése mellett beleszólása lesz a csapat operatív működésébe, az új sportigazgató és edző kiválasztásába és az átigazolási politikába is. Mbappé ezzel a futball történetének valaha volt legbefolyásosabb játékosa lehet, amiről itt írtunk bővebben.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!