Edzőként tér vissza a PSG-hez Mauricio Pochettino

2021. január 2. – 17:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mauricio Pochettino lesz a PSG új edzője, ezt szombaton jelentette be a klub. A 48 éves argentin edző 2022-ig írt alá a francia csapathoz. Pochettino korábban a Southampton és a Tottenham edzőjeként dolgozott, utóbbival 2019-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott. 2019 őszén rúgta ki a Tottenham, azóta nem volt munkája, szóba hozták a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel is.

Pochettino számára nem lesz ismeretlen a PSG, hiszen játékosként is megfordult a csapatnál, 2001 és 2003 között játszott náluk.

Elődjét, Thomas Tuchelt december 29-én rúgta ki a PSG, a német edző két és fél évig irányította a párizsi csapatot, amivel két francia bajnoki címet, gy francia kupát, egy francia ligakupát és két francia szuperkupát is nyert. A BL-győzelem viszont nem jött össze Tuchelnek, a Bayern Münchentől 1-0-ra kikaptak a tavalyi döntőben.

A PSG jelenleg harmadik helyen áll a francia bajnokságban, a BL-ben bejutott a legjobb 16 közé. Pochettino szerdán a St. Etienne ellen mutatkozhat be a PSG edzőjeként.

Tuchellel a teljes stáb távozik a PSG-től, így a másodedzője, Löw Zsolt is új munka után nézhet. Löw minap a Nemzeti Sportnak adott interjújában arról beszélt, hogy még nem tette túl magát a kirúgáson. Lehetőségeiről pedig azt mondta: vagy vezetőedzőként vállal munkát, vagy Thomas Tuchel mellett marad, és egy másik nagy klubbal újra megpróbálják megnyerni a BL-t. (BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!